Árpád, Szabadság, Néplavór, Dagály: sok név, egy hely!

„A strandfürdő Budapest olyan területén fekszik, ahol a szabad Dunán kívül nincs közelben fürdési lehetőség” – írták az újságok 1947-ben. A leírás az akkor Árpád-strandfürdő néven futó beruházás indoklása. De hol van ez a fürdő ma? Nos, sokáig Szabadság Strandfürdő néven nevezték, de – miután akkor ezen a néven tulajdonképpen bármi is futhatott… -, a köznyelv hamar az itt található utca után Dagály fürdőnek kezdte nevezni.

Borítóképen: Népfürdő utca, Dagály (Szabadság) fürdő – 1967 (forrás: Fortepan, 252363)

A ma hivatalosan Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda névvel illetett komplexum esetében már a neve története igen érdekes, ugyanis – bár az Árpád hidat 1939-ben már építeni kezdték -, amikor elkezdték a híd után nevet kapott fürdő építését a félig sem kész híd építése évek óta állt!

Hogyan fordulhatott elő, hogy előbb egy fürdő építésébe fogtak, nem pedig a sokkal fontosabbnak tűnő hidat folytatták?

Nos, ennek több oka van; a híd – ellentétben többi budapesti társával – nem egy lerobbantott torzó volt, hanem egy olyan híd, amelynek építésével a háború okán 1943-ban leálltak. Ennek pedig több következményi is volt, de a legfontosabb, hogy a hídfők környékén is rengeteg munka volt (a Róbert Károly körút csak a Váci útig ért például, de a túloldalon a Szentlélek tér sem volt rendezett forgalmi szempontból…). A másik lényeges következmény, hogy nem egy korábban létező, a város működése szempontjából ilyen formán majdnem nélkülözhetetlen összeköttetés esett ki!

Az 1944-ben készült légifotók igen jól bemutatják a hely akkori állapotát:

• Az Árpád-hídnak csak a pilléreit láthatjuk, azok sem biztos, hogy teljes készültségben állnak.
• A Róbert Károly körút mindössze a Váci útig tart, és egy 1945-ös térkép tanúsága szerint nem is a körúton, hanem az északabbra található Tahi utca, és annak további nyomvonalán, a mai Dagály északi részét határoló Rákos patak mentén került volna kiépítésre egy nagyforgalmú, többsávos út (az egyik Árpád híd terv is ehhez igazodott).
• A későbbi fürdő területén iszapos, mocsaras terület van, a Rákos patak dunai torkolata északi oldalán, a mai Marina parton nemhogy épületek, de szárazulat sincs, hanem egy jókora öblöt látunk.

Nem elég tehát, hogy az Árpád hidat nem kezdték el építeni, de a területet előbb fel kellett tölteni, illetve a Dunaparton, valamint a Rákos patak mentén megfelelően stabil partot kellett kialakítani. Magyarul:

A fürdő megépítése sem volt kevésbé problémás, mint a híd építése – azzal együtt, hogy természetesen más nagyságrendű feladatról van szó!

Az ok igen egyszerű, és elég szomorú is… Angyalföldön rengeteg iparvállalat működött a háború előtt és alatt is, így nem meglepő, hogy ezt a területet igen komoly légitámadások érték, amelyek persze nem csak az ipari létesítményeket rombolták, hanem a lakóingatlanokban is komoly károk keletkeztek!

A fürdő tehát – bár ezt akkoriban nem hangsúlyozták! – közfürdőként is üzemelt, a gyári munkások, az itt lakók itt fürödhettek, más lehetőség nem lévén…

A legközelebb talán a Láng Gyépgyár volt:

Hacsak nem a Dunában mártóztak meg – ami akkoriban nem volt ritkaság! -, de látni kell, hogy télen azért ez nem lett volna jó ötlet. És ezen a ponton már találtunk a korabeli sajtóból pár utalást, na meg a köznyelvben elterjedt újabb név is utalt erre:

„A strandfürdő egy kisebb gőzfürdővel áll összeköttetésben, 400—500 ember napi látogatóra méretezve. Ez télen-nyáron üzemben marad, ily módon a forrásvíz gyógyhatása az év bármely szakában kihasználható.”

Igen, ez inkább közfürdő jellegű volt a kezdeti időszakban, semmint gyógyfürdő. Sőt, a gyógyfürdő státuszt csak 1970-ben kapta meg, hiszen az 1944-ben feltárt, és 1993-ban még mindig 6.200 liter/perces vízhozamú artézi kút vízhozama a korábbiakban sokkal magasabb volt, így egy idő után a Széchenyi gyógyfürdőt tápláló forrás vizét vezették át ide.

És mi volt ez az újabb név? Nos, Néplavórként is emlegették a fürdőt, ugyanis meglehetősen zsúfolt volt!

Pedig eredetileg tágasra tervezték, de közben olyan változtatások történtek, amelyek egyre kisebb helyen kínáltak egyre szélesebb szolgáltatást, így a zsúfoltság természetes módon növekedett.

A strandfürdőt alapvetően 10.000 ember befogadására alkalmasra méretezték, 80.000 m² alapterületen, melyből vízfelület 6.000 m², zöldfelület stb. 74.000 m² volt. Az egy látogatóra eső terület összesen 8 m² volt teltház esetén. Az öltözőépületek a főbejárat két oldalán pavilonrendszerben épültek és nyitott-fedett előtéren át voltak megközelíthetők. A főbejárati épületrészbe pénztár, iroda, raktár, trafik, üzletek, rádió, telefon és orvosi szolgálat került.

A szabálytalan formájú medencék legmélyebb pontja 1,60 méter volt, a szélek felé emelkedik és ülésre alkalmas körülmenő lépcsőzettel készül. Külön olimpiai méretű úszómedence épült.

Ez utóbbi arra mutat, hogy már a kezdetektől gondoltak a versenyszerű mozgásra is, de az sokáig azért inkább csak edzések formájában volt jelen a fürdő területén, ami a ’90-es évekre odáig jutott, hogy akár be is zárhatják. Már területének felhasználására is születtek tervek, de aztán a fürdő valahogy mindig túlélte a megszüntetésére irányuló törekvéseket.

Ettől függetlenül a trend folyamatos volt: a területre egyre több épület, és egyéb műtárgy került, a zöldfelület csökkent, és egyre kevesebb látogatót tudott fogadni anélkül, hogy tumultus legyen. A helyzeten a 2018 és 2018 közötti konstrukció időszaka sem változtatott, sőt a fürdő területén létesült a Duna Aréna, ami tovább csökkentette a szabad terület méretét, ugyanakkor maga a fürdő sokkal színvonalasabb lett.

Ez tehát a története annak a fürdőnek, ami a mai napig is működik a Dunaparton, annak ellenére is, hogy az ingatlanberuházók remek lehetőségként élnék meg, ha megszűnne…