Asztalhoz magyar! Az Újházi-tyúkhúsleves

A leves, mint az emberi érkezés része igen hosszú időre vezet vissza, tulajdonképpen mióta sütünk, főzünk, jelen van étkezésinknél. Igen ám, de a levesek sokáig nem igazán voltak részei az étkezéseknek, különösen nem pedig úgy, hogy azt első fogásként fogyasszák. A húslevest sok nemzet a maga találmányának véli, mi ebbe nem megyünk bele, nekünk éppen elég, hogy a magyar háziasszonyok és jobb éttermek által készített húsleveseknek nincs párja!

A húsleves irodalma szinte kimeríthetetlen, és természetes része étkezésünknek már régóta, de előbb inkább marhából készült – nem úgy, mint az Újházi-tyúkhúsleves!

De várjunk csak kicsit! A névadó, Újházi Ede nem szakács vagy séf volt, hanem magyar színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője. És itt kell megjegyezni, hogy az általa készített leves még nagyon más lehetett, mint a most a nevére emlékeztető levesé, habár koncepciójában minden bizonnyal azonos.

Ott kezdjük, hogy Újházi nem levesnek, mint inkább afrozodiákumnak mondta levesét, amit három napig főzött kakasból, és szerelmi bájital jellegét a kakas taréja, valamint heréje adta… Nem tudjuk, milyen hatással volt azokra, akiket megkínált, de Nagy Endre író így ír Újházi leveskészítéséről:

„Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főlniök, amíg belemáltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt, ha valakit egy-egy ilyen részlettel megkínált.”

Szóval nem volt kis produkció egy ilyen leves elkészítése, így nem csoda, hogy az egyébként hamarosan nagy népszerűségre szert tett ételt az éttermek már a saját képükre formálták, hisz nekik nem volt idejük arra, hogy három napig pepecseljenek az étel elkészítésével!

Ez azonban ne tévesszen meg senkit! A húsleves – legyen az bárminemű húsból – a türelem és a jó időzítés próbája, gyorsan összecsapva nem lesz igazán jó!

Sőt, a korabeli mondás szerint igazán csak másnapra érik meg ez az étel, mert ülepednie, tisztulnia kell, akárcsak az emberi elmének a frissan szerzett tudás birtokában.

Meg kell jegyezni, hogy Újházi a Gundel elődjében, a „Wampetics”-ben mesélte el, hogy miként is szereti ő a levest, így persze nem csoda, hogy a receptet a nagy hírű utód is átvette! Merthogy következő látogatása alkalmával a figyelmes főszakács kedveskedett neki a későbbi tyúkleves első változatával.

Ez ugyan nem kakasból készült, és nem volt alkalmas szerelmi bájitalnak, de a városi legenda úgy tartja, hogy Újházinak igencsak ízlett az étel.

Ki és hogyan készíti a húslevest, az Újházi-tyúkhúslevest? Nos ebbe inkább nem megyünk bele, mert tapasztalataink szerint könnyen kialakulhat a cikket olvasók között egy virtuális adok-kapok. Mert bizony az lehet, hogy nem afrozodiákum ez a kitűnő étel, de mindenkinek, aki süt-főz, megvan a maga receptje, és talán nincs köztük két egyforma…

Mi is a magunkét szeretjük a leginkább, és egy-két alkalommal – de nem többször! – már étteremben is ettünk olyat, ami után megnyaltuk mind a tíz ujjunkat!