„Ön a siklópálya alatt van 15 méterrel. Azonnal fejezze be a süllyedést!” Ez volt a légiirányítás egyik utolsó mondata 1971. szeptember 16-án, amit a Bács-Kiskun megyei delegációt Szimferopolba szállító Tu-134-es repülőgép pilótája irányába intézett. A vészjósló üzenet után nem sokkal
Egészen elképesztő történelme van annak a kisvasútnak, ami ma a forgalmas nagyvárosból kiindulva hosszú, közel egyenes szakaszon halad, majd a 48-as főközlekedési út mellett éri el Fancsika megállóhelyen át Csereerdő volt állomást, teljes hossza pedig Gút és a Gúti erdő szívén át Nyírbéltekig 48 kilométer volt! Ma már csak Hármashegyaljáig közlekedik, de az eredeti ZSUZSI,
A Hazánk s a külföld című időszaki lapban megjelent írást idézzük. A cikk igen pontos korlenyomat, visszarepít minket a múltba, azzal a szerző általi fontos megjegyzéssel, hogy „Erdélynek, — ha Isten is úgy akarja — alkalmasint ez volt utolsó országgyűlése, azon ünnepélyes jelenetnek rajzát, jövendőre emlékül, olvasóink talán szívesen veszik.” Igaz lett, ez volt Erdély
Hetvenkét esztendős korában elhunyt Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. Beceneve „Dudi” már önmagában is mutatja, hogy a kiváló sportoló egy kedves, igen jó humorú ember volt, és – nem mellesleg! – kiváló jogász! Borítóképen: Csapó Gábor, 1977 A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap
A Kárpát-medencébe a 9. század legvégén megérkezett magyar törzsek nem az azonnali letelepedést választották, hanem továbbra is nomád életmódot folytattak. Sűrűn indultak rablóportyákra nyugat felé is, hogy onnan kincseket, értékes textíliákat, illetve mindenekelőtt rabszolgákat szerezzenek- írja a promotions.hu. Borítóképen: Lehel vezér kürtjével agyonüti Konrád
Siófokon van egy vasúti átkelőhely, ami több balesetnek is helyszíne volt. Minden esetben kiderült, hogy a gépjárművezetők hibáztak, mert a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtottak a vasúti átjáróba. És – ahogy a jelző mutatta! – a vonat jött is… Ezzel együtt azonban fel kell tenni a kérdést; ki a felelős? Borítóképen: A siófoki Darnay téri […]
Miért éppen azt a Budapest bevárosában található épületet választottuk sorozatunk következő részének témájául? Mert az épületnek vannak történelmi vonatkozásai, jól dokumentált a teljes história, és mert ma is működő szállodáról van szó, na meg a napokban bejártuk az épületet, szakértő vezetéssel. Borítóképen: A szálloda egy éjszakai felvételen A történet ott kezdődik,
Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy a MALÉV, az egykori magyar nemzeti légitársaság biztonságos feltételek mellett szállította utasait, azok a katasztrófák, amelyek mégis bekövetkeztek a társaság működése során, mindig külső körülményekre (szovjet technológia, kormányzati hibák, személyes ellentétek stb.) vezethetők vissza. Ezzel együtt úgy gondoljuk, hogy az
Az Aranycsapat 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. Borítóképen: Photo: Wikimedia Commons By Fortepan/Erky-Nagy Tibor A magyar válogatott tagjai az évszázad
Erdély vélhetően legrégibb máig fennmaradt tetőszerkezetét azonosította a kalotaszegi Magyarvista református templomában a Teleki László Alapítvány. A tető-, illetve födémszerkezet felfedezése a templom rendkívül értékes falképeinek kutatásában is új eredményeket hozhat. Borítóképen: Magyarvista, református templom A csütörtöki sajtótájékoztatón jelen volt Perényi Lóránt,