Turulmadár. Ki ne hallott volna róla? És ki ne hallott volna olyan állítást, hogy a Turul csak valami fals nemzetieskedő „találmány”, mely köré a 19. századi költészet épített hamis mondavilágot, amit pedig tovább fűzött a két világháború között fennálló rendszer? Sejteni véljük, mi a célja az
Igen, ez is a magyar ipar remeke, ugyanis a 19. századra a sörfőzés iparrá fejlődött, az igények kielégítése csakis nagyipari technológiák alkalmazása mellett volt lehetséges. És magyar, mert bár a Dreher-család osztrák illetőségű volt, a sörgyártás nagyágyúi közé Kőbányán (1873-tól Budapest része) lettek, itt is éltek, voltaképpen magyarrá lettek. Igen, mert a magyarság –
Bár az igaz, hogy a számok önmagukban nem írják le a futballt, de az is igaz, hogy 14-16 mérkőzés összesített eredménye már árulkodó arra nézve, hogy az egyes csapatok, illetve az egész bajnokság milyen irányba tart. Ezúttal tehát a számokat nézzük meg, és ezek alapján alkotunk véleményt. A jó hír pedig az, hogy mintha látni […]
Futballtörténeti sorozatunkban bemutatjuk, hogy miként olajozta már a kezdetektől fogva a pénz a futball gépezetét, és arra is fényt derítünk, miért nem a barátság, hanem a pénz a modern foci alapja. Stúdióbeszélgetésünkben pedig végig kísérjük a pénz és a foci történetet – a végére hagyva az igazán komoly kérdést! HAJRA SZURKOLÓK! HAJRÁ MAGYAR FOCI!
Nagy ünnep volt a nemzetnek, amikor országos ünnepségek közepette hozták haza II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre és néhány bujdosó hamvait Törökországból. A vonat a mai romániai Orsováról érkezett a magyar fővárosba, majd egynapos ünnepség után ért céljához Kassára. Rákóczi Ferencet és Zrínyi Ilonát 1906. október 29-én a dómban, míg 30-án Thököly Imrét a […]
1919. november 16-án Vitéz nagybányai Horthy Miklós hadseregével bevonul Budapestre. Horthy A Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez, és 1919. május 31-én gróf Károlyi Gyula szegedi kormányában hadügyminiszter lett. Borítóképen: A bevonuló Fővezér fogadása a budapesti Gellért Szálló előtt
A népi hitvilág abból alakult volna ki, hogy amit nem tudtak megmagyarázni az egyszerű emberek, azt a természetfelettinek tekintették? Lehet, ugyanakkor a garabonciás diák alakja – kétségtelen természetfeletti képességei mellett – mégis igen földhözragadt, mindennapi üzenetet közvetít; segítsük a rászorulót, mert csak így kerülhetjük el a bajt, és ha mégis bajba
Sajnos nem meglepő, de a tatárjárás kapcsán is kiderült, hogy az utóbbi évtizedek – sőt, lassan évszázadok… – során uralkodó tendencia ezt a számunkra igencsak vészterhes kort is Magyarország, a magyarság degradálására használta ki. A ma magyarja nem lesz kevesebb vagy kisebb, de több sem azáltal, hogy megismeri valós történelmét, ellenben visszanyerheti igencsak
Sokan, sokfélét állítanak a Szent Korona-tanról, de csak igen kevesen vannak, akik tudják is, hogy mit takar. Sokan azt gondolják, valamilyen hókuszpókusz, mások azt hiszik, hogy semmi jelentőséggel nem bír, megint mások pedig kifejezetten tagadják létjogosultságát – miközben nem is bitos, hogy értik, miről is van szó… Borítóképen: A Szent Korona (forrás: wikimedia,
A Nemzetgyűlési választásokat 1945 november 4-én rendezték. Ekkor Magyarország hivatalos államformája a királyság volt, azt majd csak 1946 február 1-én váltotta fel a köztársasági államforma, az 1946. évi I. törvény elfogadásával. A ’45-ös választást a Független Kisgazdapárt nyerte, a választók 57 százaléka őket szerette volna kormányon látni. Igen ám, de mér akkor sem