Autós kempingfelszerelés 1940-ből az Uhritól!
Már az autózás kezdetei idején is voltak próbálkozások pótkocsik, egyéb vontatmányok kialakítására, de sokáig korlátot szabott a különböző típusú gépjárművek motorjainak ereje. Igen, egész egyszerűen nem tudtak olyan súly-lóerő arányt elérni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően használható vontatmányok elterjedését.
Borítóképen: Egy korabeli karikatúra
A teherautók esetében indult el talán először az a folyamat, ami a pótos szerelvények kialakulásához vezetett. Ennek oka az volt, hogy a pótos szerelvényekkel növekvő, egy fuvarral elszállítható áru nagyobb mennyiségénél a költségek emelkedése (fogyasztás, amortizáció) kisebb volt.
Magyarországon az első ilyen szerelvényeket talán a Rába gyártotta a Kruppal való együttműködés keretében. Ezt a típust, a képen látható konfigurációban szintén a gazdaságosság indokolta, de idővel aztán megjelentek azok az utánfutók, amelyek már;
Kifejezetten személyautók számára készültek, és sok esetben már nem gazdasági okokból születtek meg, hanem kifejezetten szabadidős tevékenység támogatására!
És ha már létezett a kategória, akkor bizony volt olyan vállalkozás, aki ilyeneket gyártson Magyarországon is. Nem meglepő, a kor legnagyobb karosszéria-építője, az Uhri-testvérek üzeme gyártott mindenféle pótkocsit és utánfutót. Természetesen voltak pótkocsik is:
Szintén egyfajta gazdasági eszközként tekinthetünk az Uhriék által épített utánfutóra, de ne feledjük el, hogy az automobil csomagtartójának növelésére akkor is igen komoly szükség lehet, ha nyaralni megy az ember hosszabb időre.
A fenti szerkezet akkor lehet igazán hasznos, ha van lefoglalt szállás, de egy hosszabb nyaraláshoz persze több felszerelés kell. Ne feledjük – elég, ha csak az akkoriban szükséges ruhatárra gondolunk! –, hogy 1940 körül bizony elég sok felszerelésre szükség volt, de egyes típusoknál kisebbek voltak az autók rakterei, mint manapság.
Abban az esetben viszont, ha nincs lefoglalt szállás, akkor is lehet igény a nyaralásra. Ma ezt kempingezésnek nevezzük, akkoriban pedig lakópótkocsizásnak nevezték. Íme, az Uhri-testvérek megoldása:
A technikai részletek részletes ismertetése helyett most megelégszünk azzal, hogy mind a pótkocsik, mind pedig az utánfutók rugózottak voltak, és fékberendezés is üzemelt rajtuk. Márpedig ezek akkoriban nem voltak feltétlenül kézenfekvő megoldások, de ha a terhelhetőséget, és az úttartást legalább a kor színvonalán akarták megoldani, akkor bizony nem ártott, ha ezek a felszerelések részei voltak az egyes egységeknek.
Kampingezés a Szant István héten, 1937-ben: