Autót kell szállítani? A magyar mérnökök 1936-ban megoldották!
Nem is akárhogy! A feladat pedig nem volt egyszerű, mert amit manapság látunk, nevezetesen, hogy az automobilokat nyitott vasúti (na meg közúti) teher-szerelvényeken szállítják. Nem, itt a feladat az volt, hogy zárt kocsiban történjen a szállítás – a pőrekocsis megoldás már 1927-től rendelkezésre állt -, de a ki- és berakodás gyorsan, és minden körülmény között végrehajtható legyen.
Borítóképen: A Turan 12. számú kocsijába fordítókorongot építettek be az autó elforgatásához (forrás: Acta Historica Hungarica Turiciensia – 38. évf. 127. sz. = 3. sz. (2023))
Nem zárnánk ki, hogy az akkor már érezhető háborús készülődés is hajtotta a fejlesztést, ugyanis ezzel a módszerrel – különös tekintettel arra, hogy alapként olyan kocsikat használtak, melyek igen könnyen személyvonati kocsinak tűnhettek. De nem ez a lényeg, hanem azok a fantasztikus műszaki megoldások, amelyeket a magyar mérnökök alkalmaztak annak érdekében, hogy a meghatározott célokat teljesítsék.
Az persze az egy súlyos kérdés, hogy miért éppen ebben az időszakban volt erre a szállítási módra szükség. Talán alább a magyarázat? Igen, de a fejlesztés egyébként nem csak egyedi megoldásként jöhetett szóba, igény esetén nyilván sorozatban is gyárthatták ezt a kocsit. Íme:
A kormányzó Turán névre keresztelt kormányzati vonatához szükség volt egy automobil-szállításra alkalmas kocsira is, hogy a kormányzó saját automobilján folytathassa útját a vasúti célállomás elérése után.
Bizony, a 12-es pályaszámú különleges gépkocsi szállító kocsi eredetileg 1916-ban épült a győri Magyar Waggon- és Gépgyárban 22309 gyári számmal, mint Bak 202471 pályaszámú személykocsi.1925 után pályaszáma Bar 3954 lett. 1936-ban különleges autószállító kocsivá építették át, amikor a kocsivégeken szárnyas rakodóajtókat, rámpát és csörlőt helyeztek el. A kocsi közepén 5,2 m átmérőjű forgóhidat építettek be, amely lehetővé tette az oldalrakodást. A háborút követően a kocsi CSD Da 6-5051, később Da 7025 számmal üzemelt. 1955-ban járműcsere keretében került vissza Magyarországra. Felújította a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. 2002-ben.
forrás: mvpbaratikor.hu
Sajnos azt már nem mondhatjuk el, hogy a magyar személyautógyártás úgy felvirágzott, hogy luxusautók szállítására kellett berendezkedni, ugyanis a legnagyobb gyártó a MÁG sajnos nem tudta kibekkelni a gazdasági világválság hatásait: a tulajdonos Hitelbank megkezdte a vállalat felszámolását, ennek eredményeképpen pedig 1933 január 10-én mindennemű munka megállt a gyárban…
Na de vissza a MÁV kocsijához, ami aztán igazán nagyszerű alkotás volt! Persze tudjuk, hogy a kormányzó személye okán vannak, akik fenntartásokkal viseltetnek a téma iránt, de mi a műszaki tartalmat mutatjuk be, a politikai vonatkozásk nem ránk tartoznak! Nagyon nem. De most akkor vissza 1943-ba, nézzük a műszaki tartalmat!
Korábban a kocsikat nyitott kocsikon szállították, kötelekkel, illetve faékekkel rögzítették. A rakodást rámpáról oldották meg, azonban olyan rakodórámpa, ami a pőrekocsi rakfelületének szintjén van a vasúti kocsi homlokfelületére tájolva, csak kevés állomáson volt, márpedig itt az volt a feladat, hogy az autót bárhol le- és fel lehessen rakodni.
Hogy ezt elérjék, mindkét homlokfalat rakodásra alakították át, valamint a hosszoldalon mindkét oldalon, egymással szemben nagyméretű tolóajtót építettek be, és itt a kocsi padlózatába egy fordítókorongot szereltek.
Az egyik homlokfal, amely alsó éle körül lecsapható volt, rakodóhídként volt használható a kocsi és a homlokrakodó között:
A másik, szintén lehajtható homlokfal belsején egy három részes hosszabb rakodóhidat helyeztek el. A lehajtott homlokfal és annak folytatásaként ez a rakodóhíd, kiegyenesítve, egy 6,5 méter hosszú meredek feljárót alkotott, amelyen a gépjárművek saját erejükből, a sínpárról saját erejükből juthattak fel a kocsiba:
Pályaudvari oldalrakodóról a gépjárómű az egyik tolóajtónyíláson át a fordítókorongra hajthatott és a fordítókorongot kocsi hosszirányba fordítva, a gépjárművet már el is van elhelyezték a kocsiban:
Miután a nagyméretű (6 méteres) oldalfalak és a homlokfelületen kialakított rámpák miatt voltaképpen a kocsi oldalfalainak fele hiányzott, azokat a részeket, amelyek fixen rögzítettek voltak az alváz és a tető között, jelentősen meg kellett erősíteni.
Ennek megfelelően a szekrény-saroktartók és a tető, amelyet a tolóajtók hosszában nem lehetett alátámasztani, szokatlanul erősre méretezték.
A kocsiszekrény váza L-vasakból és Z-vasaktól áll, a sarokoszlopok L-vasakból és lemezekből hegesztett szekrénytartók voltak. Az egész szekrényváz hegesztett összeépítése, de az alvázhoz szegecselve volt. Pontosabban: szegecselve vannak, ugyanis a kocsi ma is megvan, méghozzá a Vasúttörténeti Parkban, és igen szépen felújított állapotban!
Mint már említettük, a kocsit eredetileg 1916-ban építették Győrött, és a 20 évvel későbbi átépítés is a Magyar Waggon- és Gépgyárban történt. A kocsi teljes tömege 34,4 tonna, 15,43 méter hosszú, és maximális sebességét 100 km/h-ban állapították meg.
Talán ezen a képen a kormányzó autójával folytatták le a próbákat? Nem tudjuk, de az tény, hogy az autó rendszáma xx 195 (az xx bármilyen betű lehet). A helyzetet kissé bonyolítja, hogy az autók első rendszáma akkoriban két betűből és három számból állt, de elől az előbbi sorrendben, míg hátul a három szám után következett a két betű.
A betűk egyébként területi felosztás szerint kerültek meghatározásra, az autó tulajdonosának lakhelye szerint.
Ha minden igaz, nem ez az autó volt a kormányzóé, de ehhez hasonló – legalábbis méetben:
A V12-es motor teljesítménye akkoriban őrületesnek mondható 200 lóerő volt, így a 2,8 tonnás nagyvas 170 km/h végsebességre volt képes.
Ezt a gépet akkoriban a német Rolls-Royce-nak nevezték – és ez nem véletlen! De a szakértők szerint a kormányzó sokkal inkább Minerva és a Horch különböző típusait használta, az a történet, miszerint, amikor a Maybach gyárában járt a kormányzó, kapott egy használt (!) 1934-es évjáratú autót, állítólag nem igaz, ugyanis ezekben a körökben nem igazán valószínű, hogy használt autót ajándékozni. A kormányzó fiának ugyan volt egy ilyen típusú autója, de az világos színű volt, és nyitott tetős.
Mindenesetre talán lesz valaki, aki megfejti a képeken látható rendszám titkát, és akkor talán közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. De még vissza kicsit a vasúti kocsihoz! Méreteihez mérten viszonyleg magas súlyát, és ehhez képes viszonyleg alacsony terhelhetőségét a már említett jelentős túlméretezések okozták, na meg az a tény, hogy – hasonlóan a Turán más kocsijaihoz – használt, nem feltétlenül a kor legmodernebb egységeiből alakították ki, hiszen a MÁV gördülőállományában ekkoriban jelentős hiány volt.
Csak a beépített fordítókorong súlya elérte a 2 tonnát, de az autók hűtővizének befagyása elleni védelemként a fordítókorong által szabadon hagyott területen kialakítottak egy 12 m² fűtőfelületű gőzfűtőtestekből álló fűtési rendszert is, a kipufogógázok okán jól átszellőztethető volt a kocsi, felül négy torpedó szellőző volt, és a kocsi alján is volt két nyílások, melyek szikra ellen védettek voltak. De a 6,5 méteres rakodó is elég méretes darab volt, ugyanis súlya 460 kilogramm volt, de a befogadható autók tömege okán erre szükség is volt!
Fontos még, hogy a vasúti kocsi belső hossza 13,97 méter volt, szélessége pedig 2,82 méter, így 37 m²-es rakterület alakult ki. Ez két gépjármű elhelyezésére volt elegendő, melyek súlya egyenként maximum 3.500 kilogramm lehetett.
Érdekes információ még, hogy a terveket a magyar mérnökök megosztották a németekkel, akik a magyar tervek alapján négy ilyen autószállító kocsit építettek, de Magyarországon csak egy készült belőle. Ehhez annyit érdemes még hozzátenni, hogy a Turán, illetve az autószállító nem csak a luxust, hanem a biztonságot is szolgálta, ugyanis a személykocsik védelmét megerősítették fizikai értelemben, és személyzeti értelemben is, a magukkal vitt autók pedig az esetleges szabotázs-cselekmények lehetőségét csökkentette.
Ui.:
Végül – mint az borítóképünkön látható! – sikerült megfejteni azt a bizonyos rendszámot, de azt már nem, hogy milyen típusról van szó. A képen látható autó hűtőrácsán van egy téli takaró, de még így is látszik a rácson egy jellegzetes alakzat, talán egy „W” betű, ami alapján Wanderernek vélhetnénk, de ilyen Wanderer márkajelet nem találtunk…
