„Az áldott, jó pesti közönség jéghideg időben nézte végig az ügető lovak első délutánját”

A címben idézett esemény 1926-ból való, ugyanis ebben az évben március 7.-én zajlott le az első verseny. Mindezt Krúdy Gyulától tudjuk, aki erről az Álmoskönyvben írt. is tőle tudjuk, hogy ez az Ügető az Erzsébet királyné útján volt. Ma már nem látni nyomát sem, de mi még messzebb megyünk vissza az időben!

Borítóképen: A Budapesti Ügetőverseny Egyesület új pályájának első osztályú tribünje a megnyitás napján – 1933

Mégis, miért hoztuk fel éppen az 1926-os versenyt? Nos, azért, mert van a témának egy kis közlekedéstörténeti vonatkozása is. A verseny évében a legegyszerűbben úgy lehetett megközelíteni az Ügetőt a belvárosból, ha az ember fia avagy lánya felpattant a Földalattira, és a végállomásig utazott – innen már egy laza sétával pár perc alatt eljuthatott a versenytérig.

Na de… Akkoriban a Földalatti Hősök tere és Szépművészeti Múzeum melletti zöldövezetében, az Állatkerti körút sétányai mellett lépett ki a felszínre, majd az Állatkerti körút vonalát követve haladt tovább a Széchenyi fürdő irányába. Az akkor Artézi fürdőnek nevezett létesítménynél volt a végállomás. Márpedig a

Ma könnyebb lenne a megközelítés, azt a bizonyos laza sétát sem kellene megejteni, mert a Földalatti pontosan oda visz, ahol a versenypálya volt!

Csakhogy; a pálya már rég nincs meg, helyén pedig a Földalatti végállomása, valamint a Kisföldalatti kocsiszínje található!

Íme, a térképen pontosan látható:

De most akkor menjünk vissza a hőskorba, azzal az ígérettel, hogy a Kisföldalatti történetével még jövünk! Nos, a történet a Városligeti fasorban kezdődött. Helyesebben az újkori történet, hiszen Budán mindig is rendeztek lóversenyeket, nem is Magyarországról lenne szó, ha nem így lett volna!

Szóval újra a Városligetnél vagyunk, méghozzá 1802-ben! Akkoriban ez a terület a Batthyány grófok birtoka volt, alig egy-két kisebb épület volt rajta. Maga a fasor és a közlekedési Múzeumtól induló, a területen egy kis körtér közbeiktatásával egyenesen átszelő út folytatása volt, neve pedig – nem véletlenül! – Pesti Szőlőskert volt!

Persze ez nem maradt sokáig így, lassan abba a korba lépünk, amikor minden forrongott, Magyarország pedig különösen nagy terveket szőtt arra vonatkozóan, hogy miként alakuljon át egy modern, valóban újkori állammá.

Gróf Hunyadi József 1814-től a Nyitra melletti Ürményben, a Keszi-síkságon már rendszeresen rendezett lóversenyt. Ezek a versenyek Széchenyi István érdeklődését is felkeltették, aki 1815-ös és 1821-es angliai útján, Newmarketben ismerkedett meg a versenyrendezéssel és a lótenyésztéssel. Akkor ezt írta:

Angliának három dolga van, amit meg kell tanulnunk: az alkotmány, a gépipar és a lótenyésztés.

Márpedig akkoriban Anglia a világ vezető országa volt, a legfejlettebb iparral rendelkezett, és ha valaki a haladás útjára akart lépni, nem ártott, ha tanult példájukból. Persze a képhez a gyarmatbirodalom is hozzátartozott, de mint láttuk Széchenyit ez nem foglalkoztatta – ahogy mi sem megyünk bele ebbe a témába.

Sokkal fontosabb, hogy Széchenyi mondatában a gépipar és a lótenyésztés egymás mellett szerepelnek, ugyanis akkoriban a gépipar jelentős fejlődése ellenére a mezőgazdaságban az egyetlen vonóerő még jó ideig a ló maradt! De a grófot más megfontolásai is a lovak mellett szóltak, ugyanis a főnemesség hazacsábításának lehetőségét, valamint – ne feledjük, huszártiszt volt! – a ló katonai jelentőségét is figyelembe vette.

Ehhez pedig – ellentétben a korábbi magyar hagyományokkal, amikor a szelekciót teljesen más elvek mentén gyakorolták – kifejezetten célirányos tenyésztésre volt szükség, az így kialakított ménesek teljesítményét pedig versenyeken lehetett a legjobban lemérni. És persze közben jó szórakozást is adott a kor emberének!

Széchenyi ezért megszerkesztette a Lovaspályázás törvényeinek projektuma című versenyszabályzatot, majd évtizedes szervezés és engedélyeztetés után először Pozsonyban sikerült versenyt rendeznie, akkor, amikor az osztrák hatalom minden tömeges összejöveteltől, így a lóversenytől is félt…

Széchenyi barátaival, Orczy Lőrinccel, Wesselényi Miklóssal és Heinrich Jánossal talált rá a megfelelő pesti területre, ami részben a mai Ferencvárosi pályaudvar, valamint az Üllői úton kifelé haladva a raktárak, egy Metro áruház, meg egy nagyobb bútorbolt helyén volt. Akkoriban ezt Lóversenytér dűlőnek nevezték.

A 230 holdas területet évi 400 forintért kibérelték, és hamarosan elkészült a 2340 méteres (2 angol mérföldes) pálya.

Az első lóversenyt 1827. június 6-án, 25 ezer néző előtt tartották a bérelt földön. Ekkor még csak ideiglenes tribün, egy évvel később viszont már végleges lelátó és parkosított környék várta a látogatókat.

Széchenyi 1828-ban adta ki Lovakrúl című könyvét, mely a lóversenyzést volt hivatott népszerűsíteni.

Miután kiderült, hogy nem kell tartani Bécsnek a lóversenyektől – nem az volt a legnagyobb probléma… -, de meg kell jegyezni, hogy Széchenyi minden igyekezete ellenére sem haladtak jól a dolgok…

A kiegyezést – 1867 – követően a lótenyésztés helyzete még mindig alig változott, pedig az ágazat nemzetgazdasági szempontból igen komoly értéket képviselt. Hosszas tárgyalások és ő Felsége Ferenc József közbenjárásával sikerült elérni, hogy…

A bécsi Legfelsőbb Udvari Haditanács 1869-ben átadta a Magyar Államnak a hazánk területén alapított “Császári és Királyi Állami Ménesintézmény”-eket: Sepsziszentgyörgy, Nagykőrös és Székesfehérvár. Ezen intézmények voltak hivatva elsősorban arra, hogy minőségi tenyészanyagot biztosítsanak az ország részére.

Ennek oka pedig nem más volt, mint hogy a császári udvar is felismerte a lovak katonai jelentőségét, így már egészen másképp viszonyult a magyar lótenyésztérhez, ami pedig az alapját adhatta a lóversenyek rendezésének is.

A másik ilyen tényező pedig az volt, hogy egyre gyorsabb ütemben fejlődött az 1973-ban egyesített főváros, Budapest. A belváros utcáit kikövezték, a lakosság létszáma nagymértékben növekedett; több útvonalon közlekedtek már Omnibuszok – az első járat 1833-ban indult – melynek több telephelye volt a Fővárosban.

A “Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság” – 1877-ben jött létre és célul tűzte, hogy vásárok, kiállítások és versenyek szervezésével igyekeznek elősegíteni a hazai lótenyésztés fejlődését.

A fent említett társaság 1878-ban megállapodást kötött a Székesfővárossal, mely szerint; “30 évre megszerzi lóvásártérül a VIII. kerületi Külső-Kerepesi út mentén fekvő Városi Omnibusz Telep területét, az épületeivel és a hozzá tartozó telkekkel együtt.”

A nagy kiterjedésű – 46544,40 négyszögöl – téglalap alakú terület a Központi-Keleti pályaudvar mellett, a Külső-Kerepesi út és a Kerepesi temető között helyezkedett el. Ezen a telepen kezdte meg működését a “Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság”, és az itt folytatott tevékenységeik miatt nevezte el a területet a pesti nép “Tattersall”-nak!

Ez eddig rendben is van, de akkor Krúdy Gyula hogy került a mai Kisföldalatti végállomása és kocsiszínje helyén működő versenypályára? Nos, a századfordulón (az első versenyt 1905. május 25-én rendezték) áthelyezték az Erzsébet-királyné út és a Mexikói út sarkánál lévő területre. Itt 30 évig működött az ügetőversenyzés, majd 1933. augusztus végén megnyitották az akkor modern építésű, Kerepesi úti ügetőverseny-pályát.

„Amióta a Kerepesi úti pálya, Európa egyik legszebb és legmodernebb sporttelepe lett a színtere a budapesti ügetőversenyeknek és amióta a fővárosban télen, esti lámpafény mellett is vannak versenyek, azóta az ügetőlovak futtatása is fokozódó népszerűségnek örvend. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1936-ban tizenkét meetinget írt ki és a tizenkét meeting alatt kilencvenkét versenynap kerül lebonyolításra. Érdekes, hogy az év első ügetőversenynapját január 1-én, az utolsó versenynapot pedig december 31-én rendezik meg” – írta a Szent György című kiadvány 1936 december 15.-én.

Igen, ez már az a pálya, amire talán sokan emlékeznek, de sajnos ma már ez sem létezik… A korábbi Új-lóvásár-tér helyén, a Keleti pályaudvar másik oldalán a Kerepesi úti ügetőpályát 1933. augusztus 31-én nyitották meg és 2004. május 29-én futottak rajta utoljára. Az ügetőpálya helyén bevásárló- és szabadidőközpont épült, a galopp- és ügetőversenyek megrendezésére egyaránt alkalmas új lóversenypályát a kőbányai Kincsem Parkban alakították ki.

Ezen kívül meg kell még említeni, hogy Alagon (Dunakeszi), Káposztásmegyeren, Gödön és még számos helyen volt lóversenypálya, de terjedelmi okokból ezek történetét újabb cikkekben dolgozzuk fel.