Ásó és kapa után nem a nagyharang jött, de volt autó és áramfejlesztő! Röck István Gépgyára
A vállalat története igen messzire nyúlik vissza, onnan kell kezdenünk, hogy Röck István szitakészítő mester 1802-ben a Váci úton szita- és kapakészítő műhelyt nyitott. A „gyár” kezdetben főleg sziták, rosták és drótfonatok termelésével foglalkozott, de 1841-ben a gyártási körébe felvette a különféle mezőgazdasági gépek készítését is!
Borítóképen: Röck István Gép- Gőzkazán Gyára és Vasöntödéje 1921-ben
Röck István kezdetben egyedül dolgozott, de ahogy teltek az évek, és egyre szélesebb lett a termékpaletta, már arra is futotta – sőt, a kereslet miatt egyenesen rá volt kényszerítve! -, hogy segédeket alkalmazzon. Az 1841-es bővítés ugyanis meghozta a tőle várt sikert, ugyanis itthon országos ismertségre tettek szert kisebb mezőgazdasági gépei, és már ekkor megjelent a balkáni országokban exporttal is!
Ebben az évben Röck István fia – Röck János, aki Németországban és Ausztriában is tanulhatta a mesterséget – még ebben az évben átvette apja vállalkozását.
Egy év múlva Schlick Ignáccal, majd 1847-ben Vidats Istvánnal fogott közös üzletbe, ezzel tovább bővítette a gyártott termékek körét (rosta, eke, borona, malomfelszerelések).
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején hadifelszereléseket gyártott és szállított a magyar honvédség számára.
1857-ben többszöri költözködés után a Soroksári út 24-ben már ismét önállóan folytatta a gyártást Röck István Gépgyára és Köleskása Malma név alatt. A különféle termékek miatt gyárát két részlegre osztotta fel: mezőgazdasági eszközök és gépek, valamint egyéb gyártmányok: könyvnyomdagépek, malomipari termékek.
ÉS eljött az 1861-es év, amikor elkészül az első hazai gőzcséplőgép. Erről – helyesebben arról, hogy gőzgépek készülnek a gyárban, melyeket ki is fognak állítani:
„Ezúttal közfigyelembe ajánlom fejlődő vállalataimat a gőzgépek készítése körül, mire nézve f. é. május és június hónapban az első megrendelt és gyáramban elkészült, kerekekre állított gőzmozdonyokat közszemlére kiállítani fogom.”
És itt aztán tényleg beindult a gyár, de úgy igazán! Hamarosan egyre több gőzgép került ki innen, egyre-másra születtek meg az új és újabb mezőgazdasági eszközök, melyekkel kapcsolatban – mint láttuk fent is – Röck véleménye az volt, hogy nem szabad a hazai tőkét az import által kifolyni az országból.
A vállalat a Szabadságharc után is elkötelezett maradt Magyarországgal szemben, ez semmit nem változott, de az üzletmenet csak egyre jobb lett a későbbiekben is.
Azzal együtt, hogy a kiegyezés lehetőséget is jelentett, látni kell, hogy az 1890-es évek gazdasági válsága nem kis részben a meglehetősen egyoldalú gazdasági együttműködés következménye volt. Szerencsére ekkorra a Röck olyan széles termékpalettával rendelkezett, hogy a válság nem rázta meg – a mezőgazdaság összességében jól állta a válságot, így a fizetőképesség nem szenvedett nagyon komoly csorbát –, de a megfelelő következtetéseket levonta a gyár vezetése.
Ennek az üzleti értelme az volt, hogy átgondolták; mi történik, ha a mezőgazdaságban következik be, ott pattan ki egy válság? Hogyan élné túl ezt a vállalat? A következtetés pedig az volt, hogy az ipari felhasználók irányába is nyitni kell!
Így tehát jelentős arculatváltozáson esett át a vállalkozás. 1892-ben állami támogatásokkal megkezdődött a kazánok, gőzszivattyúk, hűtőkompresszorok gyártása. 1897-ben alapító unokái (István és Gyula) átvették apjuktól a családi vállalkozást.
Miután a Soroksári úti telepet kinőtték Kelenföldön, a Budafoki út 70 szám alatt egy 17 700 m²-es területen új gyártelepet alakítottak ki. A gyár felvette a Röck István Gép- Gőzkazán Gyára és Vasöntödéje nevet. 1901-ben a gyár teljes egészében ide települt. A gyár adottságai (modern öntöde, nagy teljesítményű melegsajtoló) tették lehetővé, a Csonka Jánossal való együttműködést.
A Röck fivérek és Csonka János egymásra találása a magyar autógyártás jelentős eseménye volt.
A Röcknél Csonka számára készítettek különféle kísérleti motorokhoz öntvényeket, kéthengeres motorokat, sebességváltómű-házakat és más öntvényeket, valamint alvázakat. Több évi kísérletezés után a Magyar Posta döntött a motoros járművek rendszerbe állítása mellett. A versenytárgyalásra a Röck-gyár is benyújtotta ajánlatát. Csonka János tervei alapján készült autók szállítását vállalva. A Posta elfogadta Csonka terveit és Röckék ajánlatát.
Az első csomagszállító 1905-ben készült el. Röckék szállították Csonkának a négyhengeres 90/100 furat/löketű motor öntvényét, melyet a Műegyetem gépműhelyében állított össze. Ezt építették össze a Röck-gyárban az alvázzal és a többi ott készült alkatrésszel.
A kocsi zárt felépítménye a Glattfelder-kocsigyár munkája volt.
Az első 3 darab 2,5 m³-es csomagszállítót 1906-ban szállították le. A négyhengeres, 2545 cm³-es motor 12 LE teljesítményű volt. Hamarosan a Posta 16 darab hasonló, de 3 m³-es csomagszállítót rendelt. 1908-ban 38 db 16 LE-s változatot rendeltek.
1906-1908 között Csonka személyautókat is tervezett. Ezek komplett alvázait is a Röck-gyárban készítették. Ezeket részben magánszemélyek, részben a Posta vásárolta meg. Közülük kettő részt vett a „Henrik Herceg Túraúton”, ahol megállták a helyüket. Az egyiket Röck István, a másikat Haltenberger Samu vezette. 1910-ben hagyta el a gyárat 10 darab Csonka által tervezett 16 LE teljesítményű autóbusz.
Ez az épület a mai Barázda utcában, az egykori Röck gyár valaha volt telephelyén áll ma is, talán láthatta a Csonka-féle automobilokat:
1909-ben Röck István Gépgyár Rt. néven részvénytársasággá alakították át a családi üzemet. Az 1.500.000 koronás alaptőkéjű vállalat legbefolyásosabb részvényese az Országos Takarékpénztár lett. A Röck testvérek 1911-ben részvénytöbbségüket eladták az Erste Brünner Maschinenfabriks AG-nek, ezután a vállalat neve ezzel Röck István Első Brünni Gépgyár Rt.-re változott. A háború időszakában a gyár haditermelésre állt át, majd annak végeztével ismét folytatódott a hagyományos termékek gyártása.
A gyár az 1929-1932-es gazdasági világválságot – sokszínű termelési profiljának köszönhetően – ismét kevésbé érezte meg.
Az 1930-as években több kartell-egyezményben is részt vett a Láng Gépgyárral, és a Ganzzal (1935-1938). 1938-ban a Hitelbank érdekeltségi körébe tartozó Láng Gépgyár részvénytöbbséget szerzett, ezután a vállalat neve Röck István Gépgyár Rt. lett.
A második világháború alatt a gyár ismét bekapcsolódott a haditermelésbe és jelentős hadiszállításokat bonyolított le. 1943-ban 572 fő dolgozott az üzemben. A főváros ostroma idején az üzem több belövést is kapott, és az utolsó két hétben, amikor a munkások sem tartózkodtak az üzemben, a gépek és anyagok nagy részét külföldre szállították
1945. február 17-én 35 fővel szovjet parancsnokság mellett indult meg a munka. A szovjetek gépkocsi-alkatrészek gyártására kötelezték a gyárat, ami kezdetben több nehézségbe ütközött. A gép- és anyaghiány mellett az is gond volt, hogy a gyárban korábban ilyet még soha nem gyártottak. Az üzem munkásai végül a Weiss Manfréd gyárban szerzett tapasztalatok alapján kezdtek bele a gyártása, cserébe megjavították a csepeli gyár kazánjait.
1945 nyarán a Röck is bekapcsolódott a jóvátételi termelésbe, melyet az IKART és az Iparügyi Minisztérium 400 000 pengős kölcsönével fedeztek. A polgári termelés első lépéseként a Budapesti Elektromos Művek kelenföldi telephelyén lévő áramfejlesztőket felújítva sikerült biztosítaniuk a főváros, és ezzel együtt a többi gyár áramellátását is. A 49. bérhétre a munkáslétszám ismét 400 fölé emelkedett.
Az 1947 végére 2,7 millió forint alaptőkével rendelkező üzemet 1948. március 26-án államosították és 1949. április 4-étől az új neve Április 4. Gépgyár lett.
Fejlesztették a kazángyártás technológiáját, gőzturbinákat, hűtőtelepeket gyártottak. Szállítottak valamennyi szocialista országba, Indiába és Egyiptomba is. 1977-ben a vállalat központja Április 4. Gépipari Művek néven Kiskunfélegyházára költözött. 1990-ben telephelyei önálló leányvállalatokká alakultak.
