Tájak/korok Történelem Világ

Az autózás hőskorából: Ló és öszvér nélkül a Szent Bernát hágón?

Svájcban bizonyos értelemben még ma is igen érdekes szabályok vonatkoznak az autózásra. Manapság persze ez az egyszerű autósnak nem okoz gondot, de például ott van a tiltás, miszerint az országban nem rendezhetnek autóversenyt! Korábban azonban furcsább szabályok is léteztek…

Borítóképen: Az olasz-svájci határon a katonai őrbódé melletti hajtűkanyar a Szent Bernát hágóra felfelé

Mindjárt ott van az a nehezen érthető szabály, hogy ugyan lehetett autóval közlekedni a Szent Bernát hágón, azonban kötelezték az „automobilistákat”, hogy hogy kocsijaikat a hegytetőről Martigny-ig, egy kb. 49 kilométeres útszakaszon öszvérek vagy lovak vontattassák!

A mai úvonal a Szent Bernát alagúttal jelentősen lerövidítve

Hol van ez az útvonal? Nos, a Szent Bernát hágó az olasz Aostát köti össze a svájci Martigny-val, ennek az útszakasznak egy részéről van szó. És bizony itt igen komoly hegyek vannak, a legmagasabb pont 2.469 méteren van…

És éppen itt kelne el a motorerő, éppen itt kellene az automobil ahhoz, hogy értelmes időben meg lehessen járni az utat. Minden bizonnyal így gondolta ezt egy bizonyos H. R. Pope nevű angol úr is, aki engedélyért folyamodott a svájci kerület prefektushoz táviratban arra, hogy ne kelljen igénybe venni a segítséget – ami inkább hátrány…

Pope úr Torinóból Aostába érkezve kézhez is kapta az engedélyt, így semmi akadálya nem volt annak, hogy ő legyen az első, aki automobillal áthajt a magas hágón.

Igen ám, de amikor aludni tértek, elkezdett esni az eső, ami azt jelezte, hogy bizony fent, a hegyekben havazik! Ezzel együtt Pope úr és két barátja másnap reggel útnak indult gépén, ami 50/70 LE teljesítményű – azaz akkoriban erősnek számító! – gép volt! Merthogy 1913-at írunk!

Elindultak, és az olasz határ után, még jó 500 méterre még járható volt az út, de ahoyg egyre feljebb kapaszkodtak, a latyakos út után már porhó fogadta őket, de ez nem akadályozta az autót és a kis csapatot.

Az egyre nagyobb hóben egy ideig mág próbálkoztak saját erőből továbbjutni

A határon elérték a katonai őrházat, elhajtottak mellette, azonba ahogy mentek tovább, a hó egyre nagyobb lett, így végül megcsúsztak és útszéli korlátnak ütköztek…

Sebaj, az utasok kiszálltak, és az autó előtt pár méterre, a keréknyomban eltakarították a havat, az autó pedig tudott venni némi lendületet, így egyre magasabbra jutottak. Ment is ez egy ideig, de aztán láthatóvá vált, hogy így nem mennek sokra, ezért a két utas előrement a Szent Bernát kolostor felé.

Hamarosan meg is érkezett a mentőcsapat több emberrel és egy lóval, na meg két öszvérrel.

A mentőcsapat húzza-tolja fel az automobilt a hágón a mély hóban

Így történt, hogy ugyan Pope úrnak volt felmentése a vontatás alól, a természet mégis gondoskodott róla, hogy ne élhessen a lehetőséggel…

Ajánlott Cikkek