Az egykori Dunai hadiflotta
Az első modern kori magyar folyami hadihajós alakulat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején került felállításra. 1848-ban a Batthyány-kormány fegyverezte fel az első dunai gőzhajót, a Franz I-t, azzal az indokkal, hogy ezzel meg tudja védeni a magyar kormány a DGT hajóit az Al-Dunán fellázadt titeli szerb lázadókkal szemben.
Borítóképen: SMS Leitha (1872 és 1894 között, az átépítésig)
Emellett a Dunán további 10, a Tiszán pedig 5 hajót, valamint több kisméretű uszályt és egy nagy vontatógőzöst alakítottak át hadi célra.
A szabadságharc leverését követően leszerelték ezeket a hajókat, ezt követően sokáig nem volt folyami hadihajó a Birodalom folyóin, egészen 1871-ig. Az 1867-es kiegyezés után változott meg a helyzet, amikor Tegetthoff altengernagy, a lissai győző, nagy hirtelen tervet dolgozott ki a folyami hadihajózás fejlesztésére. Igen, akkor már Bécs érdekében állt a folyami hadiflotta felállítása.
A határfolyók védelmét monitor típusú hadihajókkal kívánta megoldani.
A világ első monitor típusú hadihajóját (USS Monitor) John Ericson svéd mérnök tervei alapján az Amerikai Egyesült Államokban készítették el. 1862. március 9-én az USS Monitor és a CSS Virginia csatája volt az első teljesen páncélozott hadihajók csatája, amelyben bár egyik hajó se tudott komoly kárt tenni a másikban, de az USS Monitor megakadályozta az Amerikai Konföderációs Államok köré vont tengeri blokád áttörését.
Bár a két hajó napokig lőtte egymást, a jóval kisebb, és a csatát megelőzően az akkori szakemberek véleménye szerint esélytelen USS Monitort nem sikerült legyőznie a jóval nagyobb CSS Virginia-nak.
Fontos tehát, hogy a monitor típusú hajók akkoriban a legmodernebb eszközöknek számítottak, mert bár méretük nem volt kiemelkedő, de a folyami hadviselésre náluk alkalmasabb eszközt abban az időben nem találhattak.
A határfolyók védelmét monitor típusú hadihajókkal kívánta megoldani. Az első monitorpár 1871 tavaszán készült el, a „keresztségben” a Maros és a Leitha nevet kapták.
Igen, így; Leitha. Miért? Mert a hajó eredeti neve ez volt. A tanácsköztársaság idején azonban a német nevű hajókat jellemzően átkeresztelték, így a Leitha 1919. június 2-től viseli a Lajta nevet. De talán nem is a név a lényeg, hanem az, hogy mit tudott ez a két hajó. Nézzük!
A pontos típus megnevezés PFRT-LEITHA típusú monitor. A PFRT az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyár RT. rövidítése, ami annyit tesz, hogy Újpesten készült. Neve ellenére tehát magyar gyártmány, ahogy természetesen testvárhajója, a Maros is. Gőzüzemű folyami hadihajók, melyeket belvízi működésre szántak.
Eredetileg egy úgynevezett duplex gőzgép hajtotta, ami 320 lőerőt szolgáltatott, holtvízi sebessége pedig 9,6 km/h volt. A Leitha az 1894-es átépítése idején triplex gőzgépet kapott 700 lőerővel, mozgékonysága nyilván sokkal jobb lett.
Ezzel a Császári és Királyi Dunaflottilla megkezdhette tevékenységét. Az alakulatnál szolgálatot teljesítők haditengerészek voltak és mint ilyenek, az egyes személyek gyakran töltöttek be „igazi”, tengeri beosztásokat. Az első két hajó 1878-ban, a Száván, Szabácsnál szolgálatot teljesítve esett át a tűzkeresztségen, fő feladatuk a szárazföldi csapatok tüzérségi támogatása és a saját vízi műtárgyak, hidak védelme volt.
A monitorokat a Monarchia folyói után nevezték el, felerészben németül, felerészben magyarul. Az őrnaszádokat kisbetűvel jelölték, nevük nem volt, hasonlóan jártak a torpedónaszádok is, név helyett mindössze egy római számmal jelölték őket. Lassan kialakult és letisztult a Dunaflottilla szervezet is.
A Dunára vezényelt haditengerészeti alakulat két monitorosztályból és egy őrnaszádosztályból állt. A harcászati alapegység a hajópár volt. Az I./1. csoport21 a Temesből és a Bodrogból, az I./2. a Szamosból és a Körösből állt. A II. monitorosztályt a két legidősebb hajó, a Maros és a Leitha alkották. Az őrnaszádosztály csoportokból épült fel. Egy őrnaszádpár alkotott egy csoportot.
A vegyes hajókötelékek egyre nagyobb szerepet kaptak, egy monitor a mellé osztott őrnaszádcsoporttal (naszádpárral) harcászati osztagot képzett, két osztag alkotott egy hajórajt (2 monitor + 4 naszád), több rajt pedig köteléknek hívtak.
A monitorok, de különösen az őrnaszádok kivették részüket az I. és a II. Balkán-háború során a Monarchia hadműveleteiből. A hajók „flotta”-küldetéseket hajtottak végre, őrjáratoztak, és a lehető legnyilvánvalóbban hangsúlyozni próbálták a Monarchia eltökéltségét. A politikai feszültség csökkenésével visszavonták őket, és újabb hajóegységek megrendelésére került sor, de 1914-ben kitört az I. világháború.
1914. októberében találkoztak először a Monarchia folyami hadihajói ellenséges aknákkal, ettől kezdve a folyami hadviselés új elemmel bővült: az aknák elleni harccal. Pár nappal az első sodoraknák észlelése után, október 23-án, a Temes aknának ütközött, és elsüllyedt, a legénység 31 tagja életét vesztette.
A Száván egyre több aknazárat telepítettek az antant-hatalmak, a folyó hajózhatóvá tétele érdekében utászokból és tengerészaknászokból alakult alegységeket hoztak létre, melyek igen eredményesen tevékenykedtek. Ez volt az első példája a két szakma sikeres és gyümölcsöző együttműködésének.
Teljesen új technikákat vezettek be, többek között a fényszórókkal kombinált parti tüzérséget, a torpedóvető motorcsónakokat és gyorsnaszádokat, valamint a különböző műszaki zárakat. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a Dunán és a Száván vívott harcok teljes egészében megegyeztek (ha csak kicsiben is) a tengeren vívott ütközetekkel.
1915. áprilisában a brit Királyi Haditengerészet addig még csak tengeren alkalmazott eszközzel, torpedóval támadta meg a zimonyi hadikikötőt, és ezzel teljesen a tengeri hadszíntérhez hasonló harceljárásokat honosított meg a folyamon.
Ekkorra flottilla szervezete a következőképpen alakult:
- I. monitorosztály, 1. monitorcsoportja: Temes II (Bosna), Enns; I/1. őrnaszádcsoport: Barsch, Viza.
- I. monitorosztály 2. monitorcsoportja: Sava és az Inn, az I/2. őrnaszádcsoport: Compó és a Wels.
- II. monitorosztály 1. monitorcsoportja: Bodrog, Körös, Maros, az II/1. őrnaszádcsoport: Stör, Lachs.
- II. monitorosztály 2. monitorcsoportja: Szamos, Leitha, II/2. őrnaszádcsoport: Csuka, Fogas.
Románia hadba lépésével gyökeresen megváltozott a helyzet. A Monarchia addigi folyami egyeduralma, folyami tengerészeti fölénnyé olvadt, és a Dunaflottilla végre megkapta igazi feladatát, melyre rendeltetett: ellenséges hadihajók ellen harcolhatott.
Az első támadást mégis a románok hajtották végre: egy torpedónaszád megtámadta a Temes II-t, de a torpedó célt tévesztve csak egy uszályt süllyesztett el. A II. monitorosztály érte el az első győzelmet, és süllyesztett el hajókat, mégpedig két ellenséges őrnaszádot és egy aknarakót.
A hajók részt vettek az ellenséges kikötők és vízi műtárgyak rombolásában, illetve többször indultak „portyázni”. Ezen műveletek során úszóegységeket és uszályokat zsákmányoltak.
Feladataik mindezek ellenére nagyban hasonlítottak korábbi tevékenységeikre: tűzcsapások mérése, csapatok tűztámogatása, román hidak, pontoneszközök pusztítása, saját csapatok szállítása, távíró-összeköttetés segítése (kábelfektetés), saját hadihidak védelme és az ellenséges átkelések megakadályozása volt.
A folyamaknász osztag egyre fontosabb feladatokat kapott, már nemcsak aknazárakat kellett felszámolnia, hanem telepítenie is kellett azokat, a román monitorok mozgásának és harctevékenységének akadályozására.
A háború utolsó éve mozgalmasan telt. Márciusban egy kis orosz tengeralattjárót fedeztek fel elhagyott állapotban a Dunán. A Dunaflottilla először az Adriára kívánta vezényelni, a hadikikötők őrzésére, de erről idő hiányában le kellett tenni. A búvárhajót UB 3-nak keresztelték, és Budapestre vontatták.
1918. május 7-én megkötötték a bukaresti fegyverszünetet, így a Duna teljes hosszában megnyílt a Dunaflottilla előtt. Említésre méltó esemény, hogy a folyami tengerészet hajóinak egy részét a Fekete-tengerre vezényelték, hogy ott, illetve az orosz folyókon (Dnyeper, Dnyeszter, Bug) harci feladatokat hajtsanak végre.
A gyorsan romló katonai helyzet miatt a hajókat visszavezényelték a Dunára, ahol a román folyami erőket kellett fenyegetniük, és a Fekete-tengeri összeköttetést kellett fenntartaniuk.
1918. október 30-án a Császári és Királyi Dunaflottillát a magyar kormány kapta meg, azzal a feltétellel, hogy a nem magyar nemzetiségű legénység elhagyhatja a hajókat.
A tengeri egységeket a megalakuló Jugoszlávia kapta, hasonló feltételek mellett. A béketárgyalások megkezdése után megkezdődött a Dunaflottilla agonizálása.
