Az elfeledett legelső: Teleki Pál
Nem, itt és most nem a Sándor Palotában öngyilkosságot elkövető miniszterelnökről, hanem egy olyan labdarúgóról lesz szó, aki történelmet írt, de valamiért mégis mostohán bánt vele az utókor… Pedig a hajdúsági szurkolók Tanár úrnak szólították, a diósgyőriek pedig elegáns stílusa, légies könnyedsége miatt Kisasszonyként emlegették, és egyébként is tiszteltre méltó, jó ember volt, családja, barátai, munkatársai és labdarúgói őszintén szerették.
Borítóképen: Teleki Pál
És Teleki Pál emlékét nem csak az idő múlása szépíti meg! Gondoljunk csak bele; amikor 1946-ban Temesi (Tiegelmann) Gyula a Debrecen labdarúgója lett, nevét Teleki Pál tiszteletére Temesiről Telekire változtatta!
De miben is volt a legelső Teleki Pál? Nos, a magyar labdarúgó válogatott első világbajnoki gólját szerezte az Egyiptom elleni mérkőzésen a nápolyi Giorgio Ascarelli stadionban 1934. május 27.-én!
Ez volt válogatott mezben a hetedik mérkőzése, ezek után már csak egyszer, a Jugoszlávia elleni, 1937-ben 1:1-re végződő mérkőzésen lépett pályára. Ezzel együtt Teleki Pál abban a tudatban halt meg, hogy csak hétszeres válogatott volt, mert az első, és egyben bemutatkozó mérkőzését csak halála után ismerték el (Portugália-Magyarország: 1:0, Lisszabon, 1933. január 29.).
A Tanár úr Békéscsabán született, de családja Aradon élt, amikor 1921-ben az Aradi MTE (a későbbi AMEFA) törpecsapatában kezdett futballozni. 1926-ban a Temesvári Kinizsi labdarúgója lett, melyben 1927 végéig játszott. Az 1926-1927-es szezonban bajnoki aranyat szerzett a bánáti lila-fehérekkel.
Azt pontosan nem tudjuk, hogy annak idején hogyan is működött a válogatottság, milyen szabályok alapján válogathattak be az illetékesek játékosokat, de tény, hogy Teleki 1927. május 11.-én a Jugoszlávia ellen 3:0 arányban elvesztett mérkőzésen Bukarestben a román nemzeti válogatottban szerepelt – ezen egy alkalommal.
Családja 1926-ban hazatelepült Békéscsabára, Teleki Pál viszont csak 1928. január elsején érkezett meg – útlevél nélkül, ideiglenes engedéllyel… A Bocskai FC 2600 pengőt fizetett utólag a Temesvári Kinizsinek. Tehette, mert 1927-től kezdődően már profizmus volt Magyarországon, így nagy valószínűséggel a Bocskai abban az időben jó fizetést is biztosíthatott – de erről pontos adatunk nincs…
Ezzel együtt Teleki Pál megérkezése idején egyáltalán nem volt biztos a fényes jövőben, de legalábbis voltak kétségei:
„Hogy is gondolhattam volna még ekkor arra, hogy is juthatott volna eszembe, hogy lesz még idő, nem is oly sokára, amikor Debrecenben s majd világszerte nem ilyen egylovas, hanem a későbbi években nagy hírrel vergődött „debreceni ötösfogaton” fogok száguldani, csakhogy ennek a híres labdarugó ötösfogatnak nem vasi abroncsos kerekek, hanem szögescipőkkel ellátott labdarugó lábak lesznek a lendítői, amelyek egyike-másika vetekedni fog egy-egy nemesített aranka debreceni csikó értékével.”
forrás: Teleki Pál önéletrajza (kézirat)
Ha már pénz; Teleki többször szerepelt a B-válogatottban, és a professzionális válogatottban – ami körülbelül megfelel a liga-válogatottnak -, és ez utóbbival is jó üzlet volt pályára lépni, mert jobban fizetett, mint a nemzeti válogatott! Ilyen viszonyok voltak akkor.
Teleki Pál a Bocskaiban (1928 és 1939 között) 213 első osztályú találkozón 83 gólt jegyzett, utóbbi rekord a klubtörténetben. A harmincas évek közepén magánszorgalomból a DEAC futballistáinak edzését vezette, miután műszerészként a Debreceni Klinika gépházának alkalmazásában állott. Lehetősége lett volna külföldre szerződni, volt is ajánlata a Brooklyn Wanderers angol tulajdonosától, de mégsem távozott…
„Az én esetemben is legfőképpen családi viszonyaim voltak a döntők, tudvalevően nehéz anyagi viszonyok között élő szüleimnek támaszra volt szükségük, jó állásomat sem kívántam elhagyni, no meg a Bocskayhoz való ragaszkodásom, bizonyos könnyelmű fogadásom, miszerint a Bocskayt el nem hagyom, végül is arra az elhatározásra bírtak, hogy Debrecenben maradok, és nem szerződöm az amerikaiakhoz.”
Sőt, még a Hungária FC (az MTK profi csapata) 10.000 pengős ajánlatára is határozott nem-et mondott!
Maradásának mindezek mellett volt jóval prózaibb oka is; 1935-ben porcműtétet kellett végrehajtani bal térdében, és rendkívül hosszúra nyúlt lábadozása.
De mi most visszalépünk egy kicsit az időben, és arra hozunk egy igen szemléletes összeállítást arról, hogy a magyar klubcsapatok hol tartottak az 1934-es VB előtt. Akkoriban a mai értelemben vett európai (vagy más), klubcsapatok számára kiírt kupaküzdelmek nem voltak (a Mitropa kupa Csehország, Magyarország és Ausztria klubcsapatainak versengése volt, csak később lett Közép-európai kupa, azaz KK), de sok volt az úgynevezett bemutató mérkőzés.
1934.január 9-ig az egyesületek az alább felsoroltak szerint és %-ban kifejezett mértékben elért eredményekkel vettek részt a túrákon,
forrás: forrás: Teleki Pál önéletrajza (kézirat)
Az tehát, hogy Magyarország ott volt az 1934-es VB-én, egyáltalán nem véletlen, ahogy az sem, hogy éppen Teleki Pál volt az a labdarúgó, aki megszerezte válogatottunk első VB-gólját!
Igen, ezen a világbajnokságon máris jól szerepeltünk, így nem volt meglepetés – de annál nagyobb öröm! -, hogy 1938-ban már döntőt játszhattunk! Sajnos akkor elbuktunk, ahogy később az Aranycsapat is, de azt azért még a mai napig kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy labdarúgó válogatottjának két világbajnoki ezüstje van!
Teleki Pál tehát azon játékosok egyike volt, aki a ’38-as VB-szereplésnek „megágyazott” azzal, hogy csapatában, és a nemzeti válogatottban is igen szép eredményeket ért el!
Ehhez képest… Győr Mátyás (1930–2012), a néhai témakutató 2009-ben tett megjegyzése:
„A temetés pontos időpontja, helyszíne, a későbbi köszönetnyilvánítások 1984. május 10-ig, ameddig átnéztem az egyes lapszámokat, nem kaptak helyet az Észak-Magyarországban. A volt klubjai, a sportriporterek vagy a munkahely részéről semminemű sajtóbeli megnyilvánulás nem volt tapasztalható. Felesége szerint egyszerűen elfeledkeztek róla.”
forrás: Fociologus
Az aktív évek vége felé Teleki mégis távozott Debrecenből: 1937. szeptember 17-én Teleki Pál Diósgyőrbe távozott, másnap lakatosként munkába lépett a DiGÉP-ben, párhuzamosan a DVTK-nál tréneri feladatot látott el.
A magánéletben ez a váltás hozta el számára azt az időszakot, ami aztán az állandóságot jelentette – egészen élete végéig. A „hivatalos” emlékezet szerint feleségével a miskolci Evangélikus Egyletben ismerkedett meg, aki az üzemben titkárnői állást töltött be, de a családi emlékezet úgy tartja, hogy a villamoson látta meg a hozzá élete végéig hű feleségét, és Teleki Pál ott, abban a pillanatban kijelentette, hogy a hölgy a felesége lesz! És így is történt…
Továbbra is rejtély, hogy miért feledkeztek meg ennyire Telekiről, aki – és ez személyes emlék! – mindig elegáns, kissé távolságtartó volt, a mai napig sem tudjuk.
