Az első kilenclyukú híd, avagy; az eltűnt Zádor régvolt sóútja nyomában
Az 1806 és 1809 között épült híd ma a puszta közepén áll. Ha ma rátekintünk, nehezen tudjuk elképzelni, milyen funkciója lehetett. Szerencsére azonban sok forrás maradt, ami pontosan megmutatja, hogy miért kellett a ma érthetetlennek tűnő építményt felhúzni több, mint 200 évvel ezelőtt.
Borítóképen: A Zádor-híd és környéke (légi fotó)
A puszta romantikája sokak számára elfedi a tényt, hogy korábban az Alföld egy jelentős része nem a mai végtelen rónaság képét mutatta, hanem mocsaras, lápos ártéri erőkkel tarkított terület volt, ahol a maihoz a legkevésbé sem hasonlító gazdálkodást és életmódot folytattak.
Itt tehát már a kőhíd előtt is állt egy építmény, ami a Zádor-éren való átkelést segítette azon az igen fontos útvonalon, melyen sószállító ökrösszekerekkel hordták az igen értékes terméket az erdélyi sóbányákból Pest és Buda irányába, onnan pedig még sokkal messzebb is.
Ahogy a fenti Első Katonai Felmérés térképén látható, azokban az időkben bizony egészen másképp festett; vízfolyások szabdalták át meg át ezt a területet, ami sokkal inkább az ártéri gazdálkodásra volt alkalmas, semmint például a végeláthatatlan puszta nagy marhacsordáinak legeltetésére.
Tudni kell, hogy az út igen nagy jelentőségű volt a só miatt, de nem csak ez a kincset érő portéka indokolta, hogy éppen itt keljenek át a Zádor-éren! Karcagtól délre ugyanis a Nagy-Sárrét vidékét találjuk – helyesebben eredeti formájában ma már csak egy darabkáját -, ahol aztán azokkal szekerekkel, amivel a sót szállították, biztosan nem lehetett volna közlekedni!
Északabbra túl nagy kerülő lett volna, délre pedig egyenesen lehetetlen!
Ahogy a térképen feltűnik, úgy a hidat elsőként 1783-ban említik a hidat a Jászkun kerületek gyűlési jegyzőkönyvében:
„Contractuates StephaniGóc fabri regnarii super accorda Pontis inFluvio Zádor noviter struendi”
Azaz a Zádor vízfolyáson Góc István ácsmester újjáépítette a hidat. Ez tehát nem jelent mást, mint hogy az első híd minden bizonnyal korábban épült, és azt is jelenti egyben, hogy akkoriban faépítményeket húztak fel itt, melyeket bizony a gyakori áradások igencsak sűrűn rongálhattak meg. Logikus lépés volt tehát egy kőhíd megépítése!
Igen, 1833-ban máris fel kellett újítani a hidat… Az előző években ugyanis eléggé komolyan sújtották a környéket a természet erői. 1829. július 1.-én kisebb földrengés rázta meg az akkor már 13.000 főt számláló várost, majd a következő évben a helyben is igen csapadékos tél után áprilisban kezdődött az olvadás a hegyekben.
Karcag határára 1830. április 25-én tört be a víz, és igen gyorsan elborította a keleti határ legnagyobb részét. Az ár olyan erővel zúdult alá a sík vidéken, hogy a karcag-nádudvari „útban esett Gátakat, Kősfahidakat elszaggatta”, egy éjszaka alatt a város alá ért.1 4 A vis maior időjárási helyzetnek a Zádor-híd sem tudott ellenállni, a jeges víztömeg ugyanis két-két szélső boltívét elszakította, a szélső nyílások összeomlottak…
A hidat végül nem állították vissza eredeti állapotába, mert a fent látható részletes költségterv jelentette terheket nem tudták vállalni. A két-két szélső, megrongálódott nyílást lebontották, a szárnyfalakat pedig a megmaradt pillérekhez helyezték át. 1833 őszén a Zádor-híd helyreállítása befejeződött, így a hídon megindulhatott a forgalom.
Ezzel ugyan megszűnt kilenclyukú hídnak lenni a Zádor-híd, de éppen ebben az évben épült meg – hosszas előkészítő munkálatok után… – a hortobágyi Kilenclyukú híd!
De miért nem állították vissza a Zádor-hidat? Nos, egy idő után már nem is volt annyira égető szükség a helyreállítás – de ekkor még élt a Nádor-ér ezen szakasza! -, hiszen az 1846-ban megépült Széchenyi-gát megakadályozta, hogy azon a hozzávetőleg 11 kilométeres résen, ahol addig betört a Tisza vize a Hortobágyra, újabb, hasonlóan súlyos árvizek alakuljanak ki.
Sajnos azonban annak komoly következményei lettek, hogy ekkor inkább csak a Tisza felső és középső szakaszára fókuszáltak a vízrendezés hívei…:
Az ilyen nagyárvizek, és az ártéri gazdálkodás is eltűnt, de a híd maradt, még ha funkcióját is vesztette, örök emléket állít egy kornak, melyet talán sokan már nem ismernek.
