Az első magyar kőszínház, Kolozsvár
A társulat maga 1792-ben alakult meg nemesi színjátszó ifjak jóvoltából, a magyar nyelvterület első hivatásos és folyamatosan működő színtársulataként. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Színjátszó Társaság az első alkalommal a Rhédey Palotában mutatkozott be a közönségnek a Köleséri vagy a titkos ellenkezés című színdarabbal.
Borítóképen: A kolozsvári Farkas utcai kőszínházat az 1930-as években bontották le
Gróf Rhédey Mihályné gáláns segítséget nyújtott az induláshoz: egy esztendőre ingyen rendelkezésre bocsátotta palotája báltermét a színházi előadások számára.
1821-ben a társulat már saját épületet kapott a Farkas utcában, széles összefogás, lelkes és nagyvonalú adományok eredményeként: a színház telkét erdélyi főurak (gróf Teleki Ferenc, báró Wesselényi Miklós, báró Thoroczkay József, gróf Teleki Lajos és báró Bánffy József) vásárolták meg, míg az építkezésben iparosok vállaltak önkéntes munkát.
Ez lett nemcsak Magyarország, de a teljes magyar nyelvterület első magyar kőszínháza.
A megnyitás alkalmából az első este, március 12-én főúri műkedvelő színészek Körner Theodor Zrinyi című hősi darabját adták elő, míg másnap, március 13-án már a hivatásosok léptek fel: a kolozsvári színtársulat Szentjóbi Szabó László Mátyás király vagy A nép szeretete a jámbor fejedelmek jutalma című színművét mutatták be. Az első nyitóelőadást követően a főnemesi amatőr színészek a külön erre az alkalomra készíttetett drága és díszes fellépőruháikat a színháznak adományozták.
Azt a pályázatot, amelyre Katona József a Bánk bánnal jelentkezett, az épület felavatása alkalmából hirdették meg.
A színházi élet és a város dinamikus fejlődéséről egyaránt tanúskodik, hogy a társulat a tűzveszélyesnek és korszerűtlennek nyilvánított Farkas utcai székházból 1906-ban új helyre, a Hunyadi téren található Nemzeti Színház épületébe költözhetett be. A pompás, historizáló, eklektikus stílusú épületet az a Fellner és Helmer bécsi építészpáros tervezte, akinek az Osztrák–Magyar Monarchia Csernovictól Budapesten, Kecskeméten és Fiumén át Bécsig nemcsak impozáns, de korszerű színházépületek sorát köszönheti, látványosan szemléltetve a birodalom, illetve Közép-Európa országainak stílusjegyekben, esztétikumban is megnyilvánuló összetartozását.
A trianoni határok meghúzását követően a társulatnak el kellett hagynia az épületet, Hunyadi téri épület azóta, egy rövid átmeneti időszakot leszámítva, a Román Nemzeti Színház és a Román Nemzeti Opera otthonául szolgál…
Emlékezetes marad az utolsó előadás, amelyre 1919 szeptemberében került sor. A bemutatót (a Hamlet volt műsoron) követően csak a román rendőri erők bevetésével, puskatussal és gumibottal, tudták a színészeket és a lelkes tapssal felhagyni nem akaró közönséget eltávolítani az épületből.
A brutális akcióról Janovics Jenő visszaemlékezéseiben részletesen olvashatunk. A második bécsi döntést követő éveket (1940–45) leszámítva azóta a sétatéri színházban működik az intézmény.
A színház hosszú, kétszázéves fennállása alatt az egyik legjelentősebb magyar színházzá vált, miközben a nagyszerű és emlékezetes előadásoknak, a neves igazgatók, alkotók tevékenységének köszönhetően nemzetközi elismertségre is szert tett.
A teátrum fényes korszakaiban meghatározó szerepet töltött be többek között Ecsedi Kovács Gyula, a kiváló drámai színész, a shakespeare-i drámaciklus bemutatásának kezdeményezője (1865–1899), Ditrói Mór, a próbastílus megújítója és több tematikus ciklus szervezője (1887–1896), Janovics Jenő, a magyar filmgyártás egyik nagy úttörője, az első magyar filmstúdió alapítója (1901 és 1905–1930), valamint Harag György, az erdélyi és a magyar színjátszás Európa-szerte elismert, korszakos alkotója (1973–1985).
Egyes korabeli sajtókritika szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház az első világháborút megelőző évtizedben klasszikus és kortárs (modern realista) műveket színpadra állító repertoárjával a budapesti színházakat is megelőzte. A kolozsvári magyar játékszín egyéb tekintetben is elsőséget szerzett a többi magyar színházzal szemben:
1834. szeptember 6-án itt vette kezdetét Katona József Bánk bánjának diadalútja.
Ahogy számos más innovatív kezdeményezésre is itt került sor: ez volt például az első teátrum, amely komolyzenei koncerteknek is otthont adott, vagy ahol Janovics Jenő jóvoltából színpadi előadás részeként filmrészleteket is láthatott a közönség.
Számos jelentős színész, többek között a nagy magyar tragika, Jászai Mari, vagy Paulay Ede és Szacsvay Imre pályafutása innen indult. Ditrói Mórt 1896-ban felkérték a budapesti Vígszínház megalapítására, ahová kolozsvári társulatának nagyobbik részét magával vitte.
1990-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója Tompa Gábor rendező, aki megőrizve a teátrum hagyományos, repertoárszínházi karakterét a legkorszerűbb irányzatok és új közönségrétegek felé fordult. A megújított műsorpolitikának és színpadi nyelvnek köszönhetően igazi avantgárd szellemiséget honosított meg a színpadon, teret adva a román színház merész, kísérletező törekvéseinek is.
A teátrum ma is széles repertoárral dolgozik, amelyben az egyetemes drámairodalom klasszikusai és mai képviselői, a magyar drámairodalom jelesei, a kortárs magyar szerzők művei egyaránt helyet kapnak. A hazai és a nemzetközi színházi élet híres, elismert képviselői, rendezői (Andrei Şerban, Silviu Purcărete, David Zinder, Patrick Le Mauff stb.) szívesen dolgoznak együtt a társulattal.
A külföldön is rendszeresen fellépő Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió egyetlen magyar tagszínháza, számos magyarországi, romániai és nemzetközi elismerés, díj birtokosa.
