Az első „VOLÁN-garázs” 1927-ből
A Volánbusz múltja 1927-ig nyúlik vissza, igaz helyi viszonylaton már 1903, távolságin pedig 1910 óta közlekednek autóbuszjáratok hazánkban. A kezdet kezdetén a Magyar Királyi Posta kapott miniszteri megbízást, hogy szervezze meg a távolsági személyszállítást. Az első, országos hálózattal rendelkező, személyszállítással és árufuvarozással foglalkozó céget – a Volánbusz jogelődjét – 1927. január 8-án végül a MÁV hozta létre Magyar Vasutak Autóközlekedési Részvénytársaság (MAVART) néven.
Borítóképen: A MAVART autóbusza a Lőportár és Szabolcs utcák találkozásánál felépített garázsnál – 1930 (forrás: Fortepan / Négyesi Pál)
A MAVART elsősorban a vasúti hálózathoz kapcsolódott; 1934-ben átvette a posta 43 autóbuszát, és ezzel egy csapásra a legnagyobb közúti közlekedési vállalattá vált. A cég 1935-ben a Magyar Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzemévé (MÁVAUT) alakult. 1949-ben MÁVAUT Autóközlekedési Nemzeti Vállalat és a Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat (TEFU NV) néven szétválasztották a két tevékenységet, az ’50-es években jöttek a Autóközlekedési Vállalatok, majd a ’60-as években jött a Autóközlekedési Vezérigazgatóság kora, hogy aztán megalakuljon az Autóközlekedési Tröszt.
A Tröszt pályázatot írt ki közös névre és emblémára. A 22 pályázatból végül a VOLÁN név és a „VOLÁN csiga” volt a nyertes, és 1970-ben létrehozták a VOLÁN TRÖSZT-öt, valamint az 1-től 24-ig számozott Volán vállalatokat. A rendszerváltozás után a sok VOLÁN vállalat tovább aprózódott, de aztán elindult egy egyesülési tendencia, ma pedig az egységes VOLÁN vállalat a MÁV csoport része, így visszatért eredeti helyére – legalábbis a személyfuvarozást tekintve.
De mi most a kezdeteknél járunk! Az 1927-es alapítás után azonnal felmerült az igény olyan garázsokra, ahol a tisztítás, karbantartás és javítás munkálatait elvégezhette a vállalat.
Ma már nincs meg a telep, de egész sokáig fennmaradtak az épületek. Az egy más kérdés, hogy milyen állapotban, és milyen funkcióval, de manapság már lakóházak foglalják el a területet.
A garázs 50 gépkocsi egyidejű befogadására volt képes, de itt nem csak tárolták, pihentették az autóbuszokat és teherautókat, hanem minden egyéb, az üzemeltetéshez kapcsolódó tevékenységet is folytattak.
Az ingatlan a MÁV tulajdonában volt a Szabolcs és Lőportár utcák találkozásánál, mögötte pedig a Nyugati pályaudvarhoz tartozó terület volt. Jól látható a kép alatti szövegből, hogy mindennel felszerelték a garázst, ami az üzemeltetéshez kellett, még benzinkutat is talapítettek.
Az is egy nagyon fontos üzenete a helyszínrajznak, hogy a terület nagyobb része ekkor (még) nem került beépítésre, de azt mégis a telep részeként tüntették fel, mert a későbbi bővítés lehetőségét fenntartották.
A telepre beérkező automobil vagy azonnal a garázsba, vagy a mosót keresztül szintén a garázsba érkezett meg. Alapesetben a mosó volt az irány, ahol gépi mosást alkalmaztak, és a használt vizet benzin/olajleválasztó után engedték a csatornába, de volt itt egy kenő- és revíziós akna is. A garázs elég tágas volt ahhoz, hogy nagyobb manőverezés nélkül, akár azonnal ki lehetett hajtani, és ha kellett tankolni, akkor az üzemanyag felvétele után azonnal folytatható volt az út!
A műhelybe két nagy kapun át lehetett beállni, ahol egy revíziós- és szerelőakna volt elhelyezve, valamint egy szerelődaruval is felszerelték. Eredetileg a műhelyt és a garázst közvetlen összeköttetéssel tervezték megvalósítani, de azt a tűzveszély okán az építő hatóság végül nem engedélyezte.
Az irodahelyiséget eredetileg raktárnak szánták – ezért is volt közvetlenül a műhely mellett -, de kiderült, hogy az adminisztratív munkák miatt fel kell adni a raktár funkciót, így az egész épületrész irodai kialakítást kapott. A munkások öltözője, a mosdó és a WC a garázsban került kialakításra. Az áramellátást a transzformátorházból oldották meg.
Gazdasági okokból a garázs fűtését elhagyták, azonban azokon a helyeken, ahol a legtöbbet tartózkodtak az alkalmazottak – kocsimosó, műhely, öltöző, mosdó, WC, irodák – fűtöttek voltak, így aztán a fűtetlen garázs ellenére is jó körülményeket sikerült biztosítani a munkavégzéshez.
Hogy pontosabb képet kapjunk a méretekről, az alapterületeket érdemes megmutatni:
- A teljes beépített terület 2.360 m² volt ezen belül:
- Kocsimosó: 120 m²,
- Garázs: 1.760 m²,
- Mellékhelyiségek: 60 m²,
- Műhely: 260 m²,
- Irodahelyiségek: 150 m²,
- Portásház: 10 m²
Ahogy a garázs fűtését anyagi okokból elhagyták, úgy az épületek építészeti kialakítása során is a gazdaságosság volt az elsődleges szempont, így az épületek csupán funkcionális szempontok szerint lettek kialakítva.
A garázsépület négy oszlopra támaszkodó háromhajós csarnok volt. A megoldás a járművek elégséges mozgási szabadságát biztosította és azoszlopok kereken 12X18 méteres térközű felállítása még nem igényelt olyan nagy távolságokat, amelyek az építési költségeket túlságosan megemelték volna.
A tető hordozó szerkezetének anyagául vasat választottak, mert az épületeit idegen tulajdonban álló telken emelték (a MÁV területe volt, de a MVART építtette a telepet), így a csarnok későbbi értékesítésének lehetősége biztosítva maradt, ha azt később bármily okból le kellett volna bontani. Összehasonlító számítások ugyanazokat az építési költségeket eredményezték, mint a vasbeton használata esetén, tehát az előbb említett előny el volt érhető anélkül, hogy több költséget okozott volna.
A csarnok tetőhéjjárata fából volt, amelyet tűzbiztosan impregnáltak és Eternittel (pala) fedtek le. Világítóablakokat szereltek be és beépített ventilátorokkal, így biztosították a megfelelő világítást és szellőztetést. Persze a fény esetében ez csak a természetes fényt jelentette, de a Ganz szakemberei kiépítették a telep világítási hálózatát is. A mellékhelyiségeket nem emelték a csarnoktető magasságáig; ezek vasbeton burkolattal, tűzbiztosan fedve voltak.
Az udvart macskakővel burkolták, míg a garázsban beton felületet alakítottak ki. Az összes helyiségben volt tűzoltókészülék, de ezen túlmenően voltak tűzcsapok is felszerelve a műhelyben és a garázsban is.
Az építkezés nem csak a felhasznált anyagok és a funkcionális kialakítás okán volt gazdaságos, hanem azért is, mert mindössze három és fél hónap alatt elkészült: 1928 április 16.-án kezdtek, és július végén már üzemkész állapotban volt a telep.
Az épület tervezője Obrist Vilmos volt, aki Haltenberger Samu és Siskovits József, az Autotaxi vállalat vezérigazgatójának, illetve igazgatójának instrukciói alapján végezte el munkáját.
