Az elsőtől az utolsóig: a debreceni vasútállomás
Debrecen ma a Budapest-Záhony vasútvonal egységeként szolgál, de a vonal kiépítése – tekintettel az akkoriban uralkodó felfogásra – több vasúttársaság nevéhez köthető. Akkoriban ugyanis a magántársaságok csak egyes területekre kaptak koncessziót, ami aztán ahhoz vezetett, hogy ahol az érdekek ütköztek, nem kötötték össze a vonalakat, és nem hangolták össze működésüket…
Borítóképen: Petőfi tér, Nagyállomás – 1961 (forrás: Fortepan / Nagy Gyula)
Ennek a helyzetnek aztán az 1868-ben megalapított Magyar Királyi Államvasutak vetett véget, egyesével felvásárolva, vagy csak működtetve a különböző társaságokhoz tartozó vonalakat. De történetünk kezdetén még nem tartottunk itt…
És persze egy-egy vonalszakasz megépítése sem volt egyszerű, hiszen például a Magyar Középponti Vaspálya Társaság eredetileg a Pest-Pilis-Bercel-Heves-Debrecen nyomvonalat határozták meg, de poltikai nyomásra ezt meg kellett változtatni. Eredetileg ugyanis Jászberény, illetve a Jászságot akarták bekapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, de végül a szolnoki irány valósult meg, hiszen Szolnok gazdaságföldrajzi elhelyezkedése már évszázadok óta arra terelte a közlekedési útvonalakat.
A Magyar Középponti Vaspálya Társaság vonalai
A Magyar Középponti Vaspálya Társaság nevével ellentétben kicsit sem volt magyar, ugyanis az eredetileg magántulajdonban lévő társaságot 1850-ben az osztrák állam megvásárolta, majd, amikor az állami öltségvetésben egyensúlytalanság lépett fel, 1855 január 1.-én eladta az Osztrák–Magyar Államvasút-Társaságnak (OMÁV), ami döntő többségében francia részvényesek tulajdonában volt.
De a lényeg az, hogy a vasúti létesítmények ünnepélyes átadása végül kettő nappal később, 1847. szeptember 1-én történt meg Szolnokon.
Szolnokig tehát elkészültek, de mi következett ezek után? A vasútvonal Szolnok és Debrecen közötti szakaszának építésére a Magyar Középponti Vasút már korábban kapott engedélyt, ám az 1848–49-es szabadságharc miatt a vasútépítés földmunkái lelassultak.
Az építkezés újra lendületet kapott, amikor az újonnan megalakult Tiszavidéki Vasút vette át a vasútépítést 1856-ban. Bár ez a társaság Bécsben került bejegyzésre, tulajdonosai túlnyomórész magyar főnemesek, az Andrássy, Apponyi, Barkóczy, Esterházy, Károlyi, Wenckheim, Zichy stb. családok tagjai voltak.
A Szolnok–Debrecen közötti, sík vidéken haladó, 121 km hosszú vonalszakaszt 1857. november 25-én adták át a forgalomnak.
Debrecenben 1857 tavaszán láttak munkához. Az első feladat az volt, hogy a tervezett pályatér és maga az állomásépület eredetileg ingoványos talaját megerősítsék annyira, hogy alkalmas legyen a terhelés elviselésére. Az építés befejezésére 1857 november 19.-ét adták meg, de az építés olyan jól haladt, hogy a határidő előtt sikerült befejezni a munkálatokat. Az épület egészen az 1890-es évek elejéig szolgálta az utasokat, de ekkorra annyira megnőtt a forgalom, az épület pedig annyira elavult, hogy új pályaudvarra volt szükség.
1894-ben épült meg eklektikus stílusú épülete Pfaff Ferenc tervei alapján, aki később az ehhez nagyon hasonlító miskolci pályaudvart is tervezte.
Az épületet a második világháború során bombatalálat érte. Az új épület 1958-1960 között épült és 1961-ben adták át. A posta része 1963-ban készült el. A záhonyi vasútvonal ezen szakaszát 1970-ben villamosították. Egyúttal a vasútállomás is el lett látva felsővezetékkel.
Közben természetesen kiépült a teljes Budapest-Záhony vonal, és Debrecen egy igen fontos vasúti csomóponttá vált a keleti országrészben. Amíg eljutottunk a Nagyállomásig két előd is szolgált is, amelyekre talán már sokan nem emlékeznek, vagy fényképeken sem látták, ezért tartottuk fontosnak bemutatásukat.
