“…Az eseményeket minden öntudatos magyar dolgozó elítéli” – Miskolc, a forint bevezetésének időszaka

A mai napig nem kapott nagy nyilvánosságot a tény, hogy 1946 július 30.-án, és augusztus 1.-én milyen események játszódtak le Miskolcon, ahol a második napon – éppen azon a napon, amikor a forintot bevezették! – százezres munkástömeg gyűlt össze, akik az ország minden részéről érkeztek a helyszínre.

Borítóképen: 10 forint – nagy pénz volt!

Tudjuk, 1946-ra az óriási mértékű infláció szükségessé tette egy új fizetőeszköz bevezetését. Erre azért volt szükség, mert az erősen lecsökkent méretű, és gazdasági teljesítőképességű országban nagy hirtelen egész egyszerűen túl sok lett a pénz (a korábbiakkal ellentétben nem volt valós fedezet a pengő mögött). A helyzetet újabb pénznyomtatással akarták kezelni, de pontosan tudjuk, hogy ennek milyen tragikus hatása lett…

A forint megjelenésével a vágtató inflációt sikerült megfékezni. Ehhez az alapot nem más teremtette meg, mint hogy Nagy Ferenc miniszterelnök Harry Truman elnökkel folytatott tárgyalásai eredményeképpen az aranytartalék 1946 nyarán visszakerült Magyarországra. Látni kell;

Az új pénz erejét nem a neve, vagy az aktuális politikai rendszer adta, hanem az arany!

Nem véletlen, hogy értékét a 8.700/1946 (VII.29) M.E. rendelet és a 9000/1946 rendelet a következőképpen határozta meg:

1 kg arany = 13 210 Ft, azaz 1 Ft = 0,0757 gramm arany.

Igen, ez még az arany standard kora volt, aminek aztán persze vége lett, de az egy másik történet…

Forint-történelem:

Fillérből lesz a forint

Ennyit a forintról, aminek lehet, hogy volt némi köze a miskolci eseményekhez, ha másként nem is csak némi áttétellel, de egy biztos; az akkori hatalomnak nagyon nem jött jól, hogy éppen ezekben a napokban borult fel a közrend…

Vagyis… Ha a történéseket sorrendbe rakjuk, kiderül, hogy voltaképpen maguknak (is) köszönhették, hogy így alakultak az események! De mi történt? Nézzük!

„Miután véget ért a második világháború, a fasiszta szervezeteket betiltották, a zsidókat diszkrimináló törvényeket eltörölték. Mégis fellángolt a vérvádas gyűlölet, amiben a még mindig érezhető lélekmérgezésen, meg a súlyos politikai és gazdasági válságon kívül szerepet játszott a hatalomra törő kommunista párt burkoltan antiszemita politikája is” – nyilatkozta a boon.hu portálnak dr. Pelle János történész, aki a témában írt Vérvád, hisztéria, népítélet című könyve kapcsán, majd így folytatta:

„A július végi nagy miskolci tüntetést a <<lisztfeketézők>> ellen szervezték. Azaz ezzel a váddal izgatták fel a tömeget. A tüntetés szervezői őket egyértelműen a zsidókkal azonosították. Előzőleg a politikai rendőrség két zsidót letartóztatott és internált ezzel a váddal, Rejtő Sándort, a Flórián-malom tulajdonosát és Jungreisz Ernőt, az egyik alkalmazottját. Őket vetették oda a felizgatott csőcseléknek, szabad préda gyanánt.”

A vád tehát az volt, hogy a fentnevezett két meggyanúsított mesterségesen hajtotta fel a liszt árát. Azt, hogy valójában mi történt, tényleg megállt a vád, vagy sem, igazán soha nem tudhatjuk meg, de látni kell, hogy akkoriban – az államosítások egyik okaként! – sok esetben jelöltek meg ilyen és hasonló vádakat!

De hogy kerül ide a zsidókérdés, és miért őket vették elő már megint, hiszen tudjuk, hogy az új politikai hatalom rendre az előző rendszer szemére vetette, hogy antiszemita! Nos, a helyzet sajnos bonyolultabb, mint az elsőre tűnik… Tudjuk ugyanis, hogy Magyarország gazdasági életében igen jelentős szerepe volt a tehetős zsidó vállalkozóknak és kereskedőknek.

Ez az igen gazdag réteg természetesen gyárakat, üzleteket, mindenféle termelőeszközöket birtokolt – mindaddig, amíg aztán el nem távoztak az országból, vagy el nem vitték őket… Igen ám, de amikor hazatértek, azonnal szembesültek az államosítással! Magyarul:

Sok esetben – a visszatérő gyárosok és nagykereskedők esetében biztosan! – pontosan ugyanazok ellen irányult a rendszer sajátosságaiból adódó működése, akik már addig is üldözöttek voltak!

És ez bizony minimum félreérthető volt az egyébként feltehetően kommunista érzelmű munkások egy része számára is. De volt még valami, amit szintén dr. Pelle Jánostól tudunk, ami még inkább zavart okozott a fejekben, és bizony azt kell mondanunk, hogy sajnos igaz is:

„Már Kun Béla is elmondta világosan, 1919 nyarán egy kongresszuson, hogy <<nekem az anyám zsidó volt, az apám is zsidó volt, de én nem vagyok zsidó, én kommunista vagyok>>. Tehát a <<messianisztikus>> kommunista hit, mint egy új vallás, kitörölte belőlük a régi hitet, sőt a zsidó identitásukat is” – mondja a történész a már említett riportban.

Egy nagyon fontos dologról azonban megfeledkeztek a kommunista vezetők között szép számmal előforduló, zsidó származású potentátok; környezetük, illetve a széles társadalom ezektől a kinyilatkoztatásoktól függetlenül zsidóknak tekintette őket, és ahogy a kommunizmus eszközeivel egyre többeknek ártottak, a zsidóellenesség megmaradt…

És mi történt, miért hallgattak róla sokáig? Ezt is a történész mondja el:

„Egyiküket – a tulajdonost – a Búza téren meglincselték, a másik súlyos sérülésekkel megúszta. A lincselés híre rögtön eljutott Budapestre is, innen érkezett az utasítás, hogy a helyi detektívek vegyék őrizetbe az elkövetőket. Ennek hatására tizenkét munkást bevittek a rendőrségre. Másnap Péter Gábor, a politikai rendőrség vezetője is megjelent a városban. Személyesen működött közre a második munkástüntetés megszervezésében. Ennek résztvevői elfoglalták a rendőrkapitányságot, és az első lincselésben részt vevő munkásokat kihallgató, szintén zsidó származású rendőrtisztet, Fogarasi Artúr rendőrfőhadnagyot agyonverték. Aki maga is kommunista volt! Végül a csőcseléket szovjet katonák oszlatták szét.”

Talán innen ered a kicsit későbbi transzparens-felirat, miszerint „Aki a forintot bántja, meghal”? Nem lehet tudni, de látni kell, hogy előbb a drágítás, a régi rendszer módszereinek kihangsúlyozása az ügyben, majd pedig a lincselések és a rendőr elleni halálos támadás végül üzenetként is hathatott:

Az új vezetés a rend elleni bármilyen fellépést keményen megbünteti, mindenkinek igazodnia kell, nem lehet „egyénieskedni”.

Ezt sejtést erősíti a nyilván propaganda-céllal megjelent összeállítás is a Szivárvány című lap 1946 augusztus 10.-i számában, ahol többek között ilyen mondatokat adtak a gondosan kiválogatott (!) interjú alanyoknak:

Ungvári István kereskedő:

„A fasizmus abban a pillanatban jelentkezett ismét, amikor a dolgozók munkájának gyümölcse, a forint megszületett. A forintot akarták hátulról ledöfni. Az eseményeket minden öntudatos magyar dolgozó elítéli és – pontosan tudja, kik állnak mögötte.”

Lefkovics Jenő taxisoffőr:

„Elég volt a gyilkosságokból! Ököljog Magyarországon nincs és ne is legyen. Ez a véleményem a miskolci eseményekről. Még talán hozzáteszem azt is, szégyen gyalázat, hogy még mindig nem nyughatnak azok, akik Magyarország romlását okozták.”

Nos, a riportalanyok célzásai nem segítettek tisztázni a helyzetet, ellenben az önbíráskodókat is, na meg az „árdrágítókat” is megemlítik, mint bűnösöket, de – és ez nagyon fontos! – valójában nem nevezik meg, kire, kikre is gondolnak pontosan!

Oszd meg és uralkodj? Lehet…