Hírek

„Az európaiak viszont a maguk részéről azt kockáztatják, hogy feladják autonómiájukat”

Gerhard Schröder 2005-ös kancellári posztjáról való távozása óta az orosz olaj- és gáziparnak dolgozik, és ma, Ukrajna megszállása után is személyes barátjának tekinti Putyint. A szociáldemokrata „kiváltságosnak” tekinti a jelenlegi energiaválságot és az ukrajnai háborút, és – tekintettel az őt ért kemény kritikákra – egy titkos remény is: „Talán újra hasznos lehet” – írja az ABC spanyol lap.

Borítóképen:  Kreml, Moszkva: Putyin elnök Gerhard Schroeder német kancellárral – 2000-ben (forrás: Kremlin.ru / commons.wikimedia.org, szerző: Elnöki Sajtó és Tájékoztatási Iroda, licenc: CC BY 3.0) A kép illusztráció

A mai körülmények között, a jelenlegi német politikai konstellációban nem meglepő, hogy a német parlament májusban visszavonta korábbi kancellári kiváltságai egy részét, például hivatalának költségeit, ez tavaly 419 ezer euró volt. Schröder pert indított a döntés ellen.

Nem nagy érvágás a hivatala költségeinek megvonása, ugyanis z általa vezetett orosz olajkonzorcium, a Rosznyefty igazgatótanácsában maradt, amelynek hivatalos fizetése évi 600 000 euró.

Schöder a vele készült riportban sok kérdésre válaszol, mi most a számunkra legérdekesebbnek vélt témát vettük elő, és – mert ugyan a gáz-szállításokról is szó esik, de sok újdonság nincs benne – ez véleményünk szerint a volt kancellár háborúról alkotott véleménye. Már csak azért is, mert ő az a magasrangú személy, aki mind Nyugaton, mind Keleten járatos és bejáratos a mai napig is a nagypolitika „műhelyeibe”.

„Ez a konfliktus egy nagyobb konfliktus része. Az USA Kínával versenyez a globális hegemóniáért. Peking racionálisan cselekszik. Európa elköveti azt a hibát, hogy túlságosan az Egyesült Államokra támaszkodik” – mondja Schröder, majd így folytatja:

Ki akadályozta meg Ukrajna NATO-tagaágát a 2008-as Szövetségi csúcstalálkozón? Nos, Angela Merkel és külügyminisztere. Intelligens döntés volt, és Zelenskij úr maga mondta, hogy vannak alternatívák országa NATO-tagságára, például fegyveres semlegesség, mint Ausztriáé. A Dombász kérdése már bonyolultabb.

A minszki megállapodások értelmében a Donbásznak továbbra is integrálódnia kell Ukrajnába, ugyanakkor az orosz kisebbség kiterjedt jogokat kap. Az ukránok nem teljesítették, sőt eltörölték a kétnyelvűséget a térségben. A svájci kantonmodell mentén kell majd megoldást találni.

Ott van a Krím. Nincs értelme annak az elképzelésnek, hogy Zelenszkij elnök katonailag visszahódíthatná. A tatár kisebbséget kivéve a régió orosz.

A megoldás azonban nem egy adott személy kezében van, még akkor sem, ha az illetőnek lehetősége van megosztani néhány ötletet a folyamatban részt vevő szereplőkkel. Ezért tartottam annyira pozitívnak, hogy a török ​​elnök megpróbált közvetíteni. De Washington „igenje” nélkül nem megyünk sehova.

Az én szempontomból ez a konfliktus egy nagyobb geopolitikai konfrontáció része. De úgy gondolom, hogy a Nyugat – ha még mindig lehet Nyugatról beszélni… – súlyos hibát követ el azzal, hogy túlságosan az Egyesült Államokra támaszkodik.

Oroszországot a megszorításokkal (szankciókkal – a szerk.) Kína felé tolják. Mit csinálnak az oroszok az olajukkal és a gázukkal? Küldik a kínaiaknak. Peking ebben a konfliktusban rendkívül racionálisan jár el.

Az európaiak viszont a maguk részéről azt kockáztatják, hogy feladják autonómiájukat, ha az Egyesült Államok karjaiba vetik magukat.

Az Európai Unió nincs veszélyben. A kockázatot inkább abban látom, hogy az érthető történelmi félelmek új aktualitást kapnak, ahogy ez Lengyelországban történik. Az a benyomásom, hogy Oroszországban valódi félelem él a történelem által táplálva attól, hogy körbeveszik. Sajnos ezek részben jogos félelmek.

A riport végén Schröder személyes érintettségéről is szó esik:

Hagynom kell magam megrángatni, változtatnom kell a helyzetemen minden alkalommal, amikor kritizálnak? Nem, én nem tartozom ezek közé. Döntéseket hoztam, és kitartok mellettük. És nagyon világossá tettem: talán újra hasznos lehetek. Miért kellene bocsánatot kérnem?

És a végén a lényeg:

Putyin beleegyezne abba, hogy visszatérjen a háború előtti „vonalhoz”? Meglátjuk. A kérdés más: van-e valódi akarat ennek megoldására? Mindkét oldalon engedményeket kell tenni.

Ajánlott Cikkek