Az igazi Old Shatterhand: Xántus János
Bár Old Shatterhand kitalált személy, fehér bőrű barátja és vértestvére Winnetounak, az apacsok Mescalero törzsének kitalált törzsfőnökének, Karl May pedig egy idő után saját magával azonosította, a valóságban hősét Xántus János magyar utazóról, néprajzkutatóról mintázta. A levél, amelyben ehhez Xántus engedélyét kéri, ma is megtekinthető a Karl May Múzeum. De ez csak amolyan kedves kis történet, a híres magyar felfedező munkássága számunkra sokkal fontosabb!
Borítóképen: Kal May Fekete Mustang (korabeli) című művének könyvborítója, illetve Xántus Jánosról készült – szintén korabeli – rajz
Kezdjük ott, hogy honnan ez a furcsa név? Csíktaplocai Xántus János – mint a teljes név is mutatja – olyan erdélyi illetőségű család sarja, amely a 15. században telepedett le Hargita megyében a ma Csíkszeredához tartozó településen.
Hogy annyira ne legyen egyszerű a történet, Xántus János már Csokonyán (Erdőcsokonya) településen született. Ez a kis falu nem mellesleg Árpád-kori település, mely egykor királyi birtok volt, a király udvarnokai lakták, Somogy vármegyében található, a horvát határtól mintegy 13 kilométerre.
Az ifjú Xántus tanulmányait szülőfalujában és a győri bencések, illetve a pécsi ciszterciek gimnáziumban végezte, majd ugyanitt tanult jogot. Kaposvárott helyezkedett el, mint aljegyző, s köz- és váltóügyvédi vizsgáját 1847-ben Pesten tette le.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz önkéntes nemzetőrként csatlakozott, 1848 nyarán, majd innen a horvátok mozgolódása idején Pestre ment, ahol beállt a honvéd tüzérekhez. Tűzmesterként vett részt a pákozdi csatában és huszár főhadnagyként Komárom védelmében. Onnan átlépett a gyalogsághoz, ahol a 46. zászlóaljban a főhadnagyságig vitte.
Egy kitörés során, 1849. február 8-án az osztrákok Érsekújvárnál elfogták. Gyalog kísérték Pozsonyba, ahová betegen érkezett meg és kórházba vitték. Felgyógyulása után hadifogolyként a königgrätzi táborba került, ahonnan 1850 júliusában szabadult ki.
Az aradi véres napok után a Pilzenben állomásozott Khevenhüller-Metsch ezredbe beosztották közlegénynek. Édesanyja mindent elkövetett, hogy fiát a katonaságtól megszabadítsa. Ez bécsi ismerősei közbenjárására sikerült is. Xántus azonban hazajövetel helyett Prágában összeköttetésbe lépett az emigránsokkal, hazafias nyilatkozatai miatt ismét elfogták, és a hadbíróság börtönbüntetésre ítélte.
Ebből a fogságból sikeresen megszökött, és a felelősségre vonás elől Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül Londonba emigrált, majd 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba.
Már ez az élettörténet is éppen elég kalandos – és nem éppen próbatétel nélküli… -, de Xántus esetében valójában csak ekkor jött el az az idő, ami okán igazán ismerjük a nevét! Persze nem indult minden nehézség nélkül az élete az óceán túlpartján, hiszen először New Yorkban vállalt alkalmi munkákat (volt matróz, hírlapkihordó, könyvkereskedő, gyógyszerész, boltossegéd, zongoratanító, vasúti hivatalnok, mérnök, több nyelv tanára is).
Nem tudjuk pontosan, de nagy valószínűséggel őt is – mint sokan másokat – vonzotta az ismeretlen, hiszen a Vadnyugat akkoriban népesült be, miután 1848-ban aranyat találtak Kalifornia északi részén. A művelt magyart azonban nem az arany vonzotta, sokka inkább mást keresett, de közben természetesen fenn kellett tartania magát, így 1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen Saint Louis–Kalifornia vasútvonal (Pacific vasút) nyomvonalának kitűzésében.
1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő; először ebben az államban találkozott indiánokkal.
Topográfiai felméréseket végzett Indiana államban, majd Texasban. Még 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli, szintén magyarok lakta New Budába.
A környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait.
1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt szolgálatot, mint szanitéc őrmester – Vésey Lajos álnéven (innen nevének Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey). Igen ám, de egyre inkább vonzotta az, amit elkezdett New Buda környékén elkezdett;
1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. 1857-ben Washingtonba utazott, és ott a Smithsonian Intézet kaliforniai térképező munkákkal bízta meg. A munka elkezdése előtt még kirándult Oregonba, felhajózott a Columbia folyón, ellátogatott Sacramentóba és Stocktonba, megnézte az aranybányákat.
Kaliforniában gyűjtött növényeket és állatokat a környéken, és ezt folytatta azután is, hogy átkerült a Fort Tejon katonai erődbe. 1858-ban hivatalos megbízásból bejárta az azon időtájt alig ismert Kaliforniai-félszigetet, és tovább délnek utazva eljutott La Pazba.
A Magyarországra küldött gyűjtemények és beszámolók okán munkásságát egyre inkább elismerték, és ennek jeleként 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.
1859 elején sikeresen kérte a katonai szolgálat alóli felmentését, így idejét és energiáját az amerikai prérividék természetrajzi feltérképezésének szentelhette. Később a Coastal Survey megbízásából tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget csúcsánál, a San Lucas-foknál, ami alkalmat teremtett számára ahhoz, hogy a tenger élővilágát is gyűjtse.
1861 augusztusában kilépett a Coastal Survey alkalmazásából, s év végén visszatért Magyarországra, hogy 1862. január 22-én (más források szerint január 27-én) megtarthassa akadémiai székfoglaló előadását „Adatok a tenger természettani földrajzához” címmel.
Még 1862. június 23-án visszatért Amerikába, ahol már folyt az amerikai polgárháború, s Xántus régi barátja, William Alexander Hammond képzett orvos és természettudós éppen a hadsereg egészségügyi alakulatának főparancsnoka volt, s 1862. július 28-án kinevezte Xantust a helyettesévé, ebben a szolgálatban 1862 decemberéig maradt.
Ennyi volt Xántus amerikai polgárháborús szolgálata az unionisták oldalán. Ugyanis elfogadott egy – az amerikai külügyminiszter által – felajánlott állást, s 1864 júniusáig az Egyesült Államok mexikói konzulja volt Manzanillo állomáshellyel. Ezen hivatala rövidre sikerült, mert mihelyt elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát, a washingtoni külügyminisztérium visszahívta, sőt a konzulátust is bezáratta.
Xántus megint megélhetés nélkül maradt, előbb Peruba, aztán Havannába utazott.
Betegeskedése miatt végleg lemondott amerikai tartózkodásáról, és 1864 júliusában hazatért, de előbb Hollandiában és Belgiumban tanulmányozta az állatkerteket és…
Nagybecsű természettudományi gyűjteményt hozott magával a Magyar Nemzeti Múzeum számára.
Hazatérve megromlott egészségi állapota miatt először Ótátrafüredre utazott gyógykezelésre, ahol a fürdővendégek egy forrást Xántus-forrásnak neveztek el, amit augusztus 4-én szenteltek fel.
Ezután erdélyi körutat tett, szeptember 2-án az orvosok marosvásárhelyi gyűlésén egy természetrajzi könyvtár Pesten történő felállítását indítványozta, valamint belgiumi és hollandiai tapasztalataira hivatkozva felvetette egy állami állatkert létrehozásának tervét. Ezen intézmény 1862. március 12-én megalakult, s a bizottság tiszteletbeli elnökévé választotta.
1866. augusztus 6-án nyitotta meg a pesti Állatkertet, melynek igazgatói tisztét is betöltötte.
1868-ban tisztségét feladva, októberben Kelet-Ázsiába indult Triesztből egy osztrák–magyar expedícióval. Először Ceylonban, Sziámban, Kínában és Japánban végeztek gyűjtéseket, majd miután Xántus a kutatóút vezetőivel összekülönbözött azon, hogy a gyűjtött anyag a bécsi vagy a pesti múzeumba kerüljön-e, 1869 elején különvált az expedíciótól. Celebesz, Borneó és Jáva szigetén hatalmas állattani anyagot gyűjtött (ennek legnevezetesebb darabja egy preparált orangután volt), valamint;
2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből alapították meg a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak az alapjait.
1870 novemberében hazatért és gyűjteménye feldolgozásába kezdett. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának első őrévé (tkp. igazgatójává) nevezték ki. Ugyanebben az évben Rómer Flórissal összeállították a bécsi világkiállításon szereplő első magyar néprajzi gyűjteményt.
1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1890-ben alelnöke lett.
Kétszer nősült, első felesége Doleschall Gabriella volt, Doleschall Gábor orvos, botanikus lánya, akivel 1873-ban kötött házasságot. Ebből a házasságából született egyetlen gyermeke, Gábor. Rövid házasságukat követően Steden Ilonát vette feleségül.
1894 tavaszán súlyos tüdőgyulladáson esett át, s családja 1894. április 10-én levitte az Adriai-tenger partjára, Voloscába gyógyulni, de hamarosan elborult elmével került haza, s meghalt.
Ha könyvvel, és sokak kedvenc filmjének alakjával kezdtük, akkor zárjuk egy színésszel, helyesebben színésznővel; ükunokája – aki tiszteletére vette fel a nevet – Xantus Barbara színésznő.
És ne felejtsük el azt a tény sem, hogy a Winnetou-regény pedig egy Henry nevű fegyverkovács műhelyében kezdődik, aki a Zöldfülűnek ajándékoz egy medveölőt. A Gödöllőn talált fegyverről egyébként kiderült, hogy nem a szériában gyártott fegyverről, hanem egy korai prototípusról van szó.
Ez egybevág azzal, hogy Xantus jobbára 1860 előtt járt Amerikában, mielőtt a szabadalmat Benjamin Tyler Henry bejelentette, és megvolt az esélye, hogy találkozott vele.
Xántus János – aki görög származású, valamikor Erdélyben élt família tagja, aki részt vett Szabadságharcban, majd menekülve is Magyaroroszágra küldi az általa gyűjtött anyagokat – személye a bizonyítéka a magyarság, a széles értelemben vett magyar kultúra erejét!
És a film zenéje pár képpel:
