Vélemény Vélemény-cikkeink

Az orosz olaj után a kínai árukat szankcionálják!

A Balkáni Áramlatra válaszként adott szankciók után most az „Egy út, egy övezet, avagy az Új Selyemút nevű kínai óriási infrastrukturális beruházást fenyegeti szankciók esetleges bevezetésével az Egyesült Államok. Azon túlmenően, hogy egyálalán nem értünk egyet a nézettel, miszerint az USA-nak a világ minden pontján, mindenhez köze van, erősen vitatható az erkölcsi alap is ezekhez a szankciós eljárásokhoz.

Biden első külpolitikai témát érintő, programadó beszédében nyíltan kifejtette, hogy a harc, amit meghirdetett elsősorban Oroszország és Kína ellen irányul, de – amennyiben az USA érdekei azt kívánják!!! – Kínával minden további nélkül szövetkezik az oroszok ellen… (erről bővebben ITT!)

Mint azóta kiderült, Biden nem a levegőbe beszélt, tényleg úgy álla a dolog, hogy az USA saját érdekeit (helyesebben a mögötte álló támogatók érdekeit) minden eszközzel igyekszik érvényesíteni! A helyzet Magyarország és a magyarság számára különösen ellentmondásos, mert az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége rajtunk csattanhat, holott az USA által hivatkozott jogsértések elleni fellépésének hitelessége éppen a magyarságon, illetve ujgur rokonaink példáján bukik meg. Hogy is van ez?

Amikor tavaly az ukrán nyelvtörvény módosítása megtörtént, a Velencei Bizottság (az Európa Tanács tanácsadó szerve) állásfoglalásában kifejtette, hogy a nyelvtörvény több helyen nem felel meg az ún. európai normáknak, de – „tekintettel az Oroszországgal folytatott konfliktusra” – megérti az ukrán állami nyelvhasználat ilyetén szabályozását. Magyarul; a törvény nem felel meg, de mégis megfelel… Ezt csak a jogászok értik, a józan, erkölcsi alapon mérlegelő egyszerű polgár bizony nem érti, és ez nem az ő hibája!

Ukrajnában azóta hasonló szellemben került átalakításra az oktatási törvény, amit ráadásul a gyakorlatban még inkább ukrán szélsőséges nacionalistákra jellemző módon alkalmaznak, de ehhez semmilyen hozzáfűzni valója nincs sem Európának, se az USA-nak. És közben kiderült, hogy az Európa Parlament képviselői nem tudják, hogy mi folyik Kárpátalján (erről ITT írtunk!), és miután Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke felvilágosította őket sem történt semmi érdemi lépés az ügyben.

Az oroszoknak az a bűnük, hogy – mint azt az ukrán álláspont mondja – fegyveres akció keretében elfoglalta a Donbasznak nevezett térséget, Kínának pedig az, hogy az ujgurokkal szemben már-már népirtással felérő módon lép fel. Az oroszok erre azt mondják, hogy Ukrajnában polgárháború van, a Kínaiak pedig azt, hogy ők nem elnyomják, hanem éppen abban segítik az ujgurokat, hogy beilleszkedjenek a modern Kína világába. A vitát nem mi fogjuk eldönteni, de azt azért meg kell jegyezni, hogy valamiért az ENSZ nem döngeti egyik vezető világhatalom ajtaját sem, hogy az ENSZ égisze alatt, független szakértőkkel vizsgálják ki ezen a pro- és kontra állítások igazságtartalmát…

Nos, amikor az oroszok ukránok elleni, vagy Kína ujgurok elleni tettei szankciókat érnek, akkor vajon az ukránok magyarsággal, lengyelekkel, románokkal, avagy az oroszokkal szembeni elnyomó magatartása miért van rendben? Miért kell elnézni Ukrajnának ugyanazt, amit Kínának és Oroszországnak nem lehet megbocsátani?

A kérdésre Biden már február elején megadta a választ, ugyanis nem arról beszélt, hogy fellépnek a véleményük szerint elnyomó rendszerekkel szemben, hanem arról, hogy ha van érdekük, fellépnek ezek ellen, ha meg nincs ilyen érdek, akkor meg akár szövetségre is lépnek velük…

Ui.:

Magyarországot az Új Selyemútra kilátásba helyezett szankciók az alábbi beruházásokban érintik; Budapest-Belgrád vasútvonal, illetve a záhonyi logisztikai fejlesztés. Ezek csak a legnagyobb beruházások, egyenként is több százmillió forintos projektek.

Ajánlott Cikkek