Az Országház építése
Az, hogy a magyar országgyűlés saját épületet kapjon, már a 19. század első felében felmerült, mivel Pozsony után hol a Pesti Vigadóban, hol a Nemzeti Múzeumban gyűlésezett. 1844-ben az Erzsébet térre tervezték felépíteni az országgyűlés épületét, de a Szabadságharc okán ez nem valósulhatott meg. 1861-ben került ismét terítékre egy ideiglenesnek szánt épület kérdése. Építése 1865-ben kezdődött el Ybl Miklós tervei alapján a mai Bródy Sándor utcában. Alig tizenegy hónap alatt készült el az épületet, amiben ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet működik. Az állandó épület tervpályáztatására tizenöt évvel később, 1880-ban került sor.
Borítóképen: Az Országház 1894 májusában
Az épület felépítéséről az Országgyűlés törvényt alkotott: az 1880. évi LVIII. tv. alapján tervpályázatot hirdettek 1881-ben. Magyarország számára egy állandó országház építésére több kiváló építész jelentkezett. 1883. február 1-jén a pályázat határideje lejárt, ekkorra tizenkilenc terv érkezett be.
Steindl Imre „Alkotmány I.” neogótikus hatású épületterve mellett azonos díjazásban részesült Hauszmann Alajos, Schikedanz Albert és Freund Vilmos, valamint Otto Wagner terve.
A kivitelezésre újbóli és módosított tervezési elveket állapítottak meg, a végleges tervek ezek szerinti elkészítésével is Steindl Imrét bízták meg.
Steindl végül megvalósult terve a historizáló eklektika jegyében született, barokk alaprajzú, barokk tömeghatású épület, részleteiben alapvetően neogótikus stílusú. Külön említést érdemes, hogy az Országház építésének feltétele volt, hogy kizárólag hazai építőanyagokat használjanak fel. Kivétel a főlépcső mellett található nyolc, egyenként hat méter magas márványmonolit, amelyet Svédországból hozattak (összesen 12 ilyen oszlop készült, a másik négy a londoni Parlamentben található).
Az építkezés a munkagödör kiásásával kezdődött 1885-ben. Az ásást kézi-, illetve állati erővel kivitelezték, és egy egész palló-rendszert építettek ki a kitermelt anyag elszállítására.
Az ásás után következhetett az építés, amihez igen komoly mennyiségű követ kellett felhasználni, ezért a kövek tárolására és magára a kőfaragásra is helyet biztosítottak az épülő Országháza mellett.
Itt azokat a köveket faragták, amelyek magát az épületet alkották, de a díszítések egy része, illetve a szobrok nem helyben készültek.
A falak megépítése után már a tetőszerkezet kialakítása következett, amihez meglehetősen sok vasszerkezetet építettek be, és külön felhúzóállványokat alakítottak ki a nehezebb tárgyak magasba juttatására.
Sok helyen az olvasható, hogy az épület felavatása már 1894-ben megtörtént, de ez nem pontosan így van, mert ekkor még csak a bokrétaünnepséget tartották meg, mivel az építők a legmagasabb pontig jutottak.
A magyar állam ezeréves fennállásának alkalmából, annak millenniumi esztendejében, 1896. június 8-án tartotta az új, még épülő parlamenti épületben az Országgyűlés első ülését.
Végül a teljes készültséget 1904-re sikerült elérni. Az építkezés során tizenhét éven keresztül átlagosan ezer ember dolgozott, 176.000 köbméternyi földet mozgattak meg; 40 millió téglát, félmillió díszkövet, 40 kg aranyat használtak fel.
Az Országház volt Európa egyik első távfűtéssel felszerelt épülete, ugyanis 1889-ben a fűtésére szolgáló kazánokat a Balassi Bálint utca 1–5. számon álló – szintén Steindl Imre által tervezett – Tisza Lajos Irodaház udvarán helyezték üzembe. A szellőzést is érdekesen oldották meg, ugyanis a klimatizálással együtt azt a Kossuth téri két légbeszívó aknából, alagutak rendszerén keresztül bevezetve oldották meg.
