Az osztrák-magyar haditengerészet felszerelése

Bár az igaz, hogy a monarchia felbomlásáig a haditengerészet hajói vörös-fehér-vörös zászló alatt futottak, de a hajók, a felszerelések nagy része magyar gyártmány volt, még akkor is, ha az osztrák iparvállalatok meglehetősen ferde szemmel néztek a magyar gyártókra, és akkor is, ha az osztrák fél részéről nem egyszer kételyeket fogalmaztak meg azirányban, hogy a magyar gazdaság képes egyáltalán megtermelni azokat a haditengerészeti eszközöket, amelyeket tervbe vettek.

Borítóképen: Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt., az SMS Tátra (1912) torpedóromboló építése – 1912 

A Stabilimento Tecnico Triestino, az akkor osztrák fennhatóság alatt lévő Triesztben működött, és ott épültek az osztrák hajók, míg a magyar építéseket Fiumében a Danubius-hajógyár végezte. Az eredetileg Howald-gyárként alapított vállalkozás csak kisebb kereskedelmi hajók építésével foglalkozott, de – miután a gyárat 1906-ban átvette a Danubius – hamarosan megindult a nagyobb hajók gyártása is. 1911-ben aztán – a nagyobb tőke- és szellemi erő kapacitás koncentráció megteremtésére – egyesítették a Ganz és Tsa. Gépgyárral, így neve Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. lett.

Nézzük tehát, hogy milyen hajókat gyártottak itt! Fontos tudni, hogy jelentős fejlesztéseket kellett végrehajtani magában a gyárban is, hiszen az – mint fent említettük – sem méretében, sem felszereltségében nem tudta volna eredeti formájában teljesíteni a megrendeléseket. Fontos tudni, hogy 1911 után már nem csak a hajótesteket, hanem a gépberendezéseket is önállóan tervezték és gyártották az egyesült gyárban!

De már a Kaiman-típusú síktengeri torpedónaszádokat és a Huszár-típusú torpedórombolók, melyeket 1909 körül építettek szintén együttműködésben készült, de akkor még különálló üzemek kooperációjában.

A Kaiman-típusú torpedónaszádok, amelyekből a Danubius-hajógyár 10 darabot szállított, 200 tonna vízkiszorítás mellett 54,8 méter hosszúak, 5,5méter szélesek voltak és 1,3 méter merülési mélység mellett. Yarrow-rendszerű kazánjaik 3.000 lóerős dugattyús gépeket láttak el gőzzel, amelyekkel a hajók 25 csomó (46,3 km/h) sebességre voltak képesek. Fegyverzetük 4 darab 47 mm-es gyorstüzelő ágyúból és a szükséges torpedó-vetőcsövekből állt, a személyzetet 29 fő alkotta.

Fontos tudni, hogy ezek a hajók mind teljesítményben, mind pedig a kivitelezés minőségében felülmúlták azonos kategóriájú versenytársaikat!

Ezekkel a gyorsjárású torpedójárművekkel kezdődött tehát a haditengerészet felszerelése. És ez csak egy szerény kezdet volt, hiszen ezek után azonnal a legmodernebb gyorscirkálók és turbinás rombolók építését vállalta el és vitte keresztül a cég. A Helgoland és a Novara – mint a más gyárakban készült Admiral Spaun és a Saida testvérhajói – szintén a fiumei gyárban készültek el, méghozzá az 1912-s és 1913-as év folyamán.

A Helgoland-osztály hajót 125 méter hosszúság, 12,8 méter szélesség és 4,6 méter merülési mélység mellett 3.500 tonna vízkiszorítás jellemezte, a hajtásról A. E. G. Curtis-rendszerű, összesen 25.600 lóerős turbinák gondoskodtak, így 27 csomó (50 km/h) sebességgel szelték a tenger habjait.

Ennél a típusnál a gyorsaságon lévén a súly, a tüzérség csak szerényebb volt, ennek megfelelően 9 darab 10 cm-es ágyún kívül még csak 2 kiskaliberű ágyúval és 3 fedélzeti torpedóvetőcsővel rendelkezett. Személyzeti létszáma 340 ember volt.

Talán a magyar tengeri hajóépítőipar legsajátosabb alkotásainak, a Tátra-osztályú torpedónaszád-rombolók sorozata volt. Ezt a típust a monarchia haditengerészete számára kizárólag a magyar ipar szállította és ezzel a teljesítményével olyannyira kiállta az erőpróbát, hogy sikereinek nyomán azután elhallgatott minden aggodalom, ami a vetélkedő osztrák rokon ipar köréből és bizonyos katonakörök részéről addig rendszeresen megjelent.

A hasonló angol járműveket (Lynx, Shark, Sparrowhawk) is felülmúló teljesítményükkel úgyszólván egyedül ezek az egységek látták el a tengeri háborúban a felderítő szolgálatot.

Tartósan 33 csomó (61 km/h) sebességükkel – amelyet 20.600 lóerős turbináikkal értek el – hathatósan ellensúlyozták az Adria-tenger bejáratánál felsorakozott antant haderők mozdulatait. Támadó hadműveletekről természetesen ezekkel a hajókkal kapcsolatban kevésbé eshetett szó, aránylag kisebb méreteik (835 méter hosszúság, 78 méter szélesség, 25 méter merülési mélység mellett 850 tonna vízkiszorítás), illetve gyengébb tűzérségük (2 darab 10 cm-es és 6 darab 7 cm-es ágyú) okán.

Kétségtelen, hogy az akkori tengeri hadihajóépítő iparunk tevékenységének megkoronázása volt az időközben a már egyesült vállalat által gyártott Szent István csatahajó (Dreadnought).

Az angolok által alkalmazott hajóosztály, a Dreadnought sikeressége okán született meg ez a hajóosztály, amely 4 egységet (Viribus unitis, Prinz Eugen, Tegetthoff, Szent István) foglalta magában.

Ez a nagy harci egység e típus dimenzióinak megfelelően teljes felszereléssel 20.000 tonna vizet szorított ki, 151 méter hosszú, 27,3 méter széles és 8,2 méter merülésű volt. 12 darab 30,5 cm-es ágyúja volt, amelyekből 3-3 darab volt egy-egy toronyban elhelyezve. A közép- (12 darab 15 cm-es ágyú) és könnyű- (20 darab 75 cm-es) tüzérséggel együtt képezték az offenzív fegyverzetet, amelyet hathatósan egészített ki a hajó derékövét, valamint a tornyokat védő 280 mm-es páncélzatban rejlő defenzív erő. 12 darab Babcock-Wilcock-kazántól táplált A. E. G.—Curtis-rendszerű turbinát 25.000 lóerővel 20 tengeri mértfölddel (37 km/h) hajtották óránként. Személyzete 1.046 emberből állott.

A hajótest és felszerelése Fiumében, a gépi berendezés a cég budapesti gépgyárában készült.

A haditengerészet számára a Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. a következő egységeket építette:

Mint látjuk, az említetteken túl voltak még más típusok is, így az első háborús években leszállított 16 darab turbinás torpedónaszád, valamint a háború végén megépült 4 darab 200 tonnás, továbbá az épülőfélben maradt 4 darab 500 tonnás és 4 darab 800 tonnás tengeralattjáró is, amelyek szintén a haditengerészet legsikerültebb alkotásai közé tartoztak.

Aztán a történelem mindezt elsöpörte. A magunk részéről semmiképpen nem a politikai, hanem pusztán a technikai teljesítményt szerettük volna bemutatni, a politika nem a mi területünk!