Az újságok és a politika

„A még Bánffy kezdte, de az utána következett szabadelvű kormányoktól abbahagyott hírlaplefoglalási divat megint felvirágzott. Bánffy idejében csak a szocziálista sajtót nyomorgatták vele” – írta az Az Ujság című lap 1906. évi 1. száma.

Borítóképen: Az újság-csomagokat fegyencek viszik a királyi ügyészség helyiségébe – 1906 január

Majd így folytatta:

„A minap lefoglalták a Pesti Hírlapot, tegnap tehát rá kellett kerülni a lefoglalás sorának kitűnő versenytársára, a Budapesti Hírlapra is.”

Az elkobzások oka nem volt más, mint a felségsértés vádja! Ezt pedig akkoriban igen komolyan vették, amit az is tanúsít, hogy a karhatalom rendkívüli erőket mozgósított a kint lévő lapok begyűjtésére. De mi volt az konkrét ok? Az 1905 decemberi és 1906 januári akciók estében nem tudjuk, hogy mi volt a közvetlen kiváltó ok, de az 1906 márciusi tömeges elkobzások alkalmával:

„… vasárnapon egyszerre hét napilapot koboztak el azon a czímen, hogy közölték Polónyi Gézának a Saskörben mondott beszédét, amelyben a királyi ügyész felségsértést látott.”

Nem hallott talán még a Saskörről, vagy a Sasokról? Ezzel sokan vanna így, ezért érdemes pár szóban bemutatni őket. Arany Sas néven Budapesten több fogadót ismertek, az első ilyen nevű fogadót 1700 körül nyitották meg a Vízivárosban, a tulajdonosa Bösinger Ferenc Ignác budai bíró volt. De a mi történetünk helyszíne a mai V. kerületi Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán állt, ezt az Arany Sast 1780-ban alapították.

Az Arany Sasban többek között a „Vén Kurucok”, a „Gyökér-asztal”, a múlt század sportolóinak „Evezős” és „Tornász” asztala volt jelen. Ott találkoztak, cseréltek eszmét és gazdasági-politikai információkat a jogászok, élükön Wekerle Sándorral.

Minden idők talán legnevesebb asztaltársasága a „Sasok” voltak.

Kedélyes, vidám kompánia volt, összejöveteleiket keddenként tartották. Egy-egy ilyen alkalommal egy-egy „Sastárs” (így nevezték a tisztséget nem viselő asztaltársak magukat egymás között) vacsorával vendégelte meg a társaságot.

A főváros egyesítése után az asztaltársaság „a városi politikára vitte át törekvéseinek súlypontját. Teljes erejükkel dolgoztak Budapest felvirágoztatásán, meg lévén győződve arról, hogy egy hatalmas magyar főváros az egész ország s abban a magyar állameszme megizmosodásának legnagyobb erőforrása lehet. A baráti összejöveteleken a kedélyes, kellemes együttlétben, vidám poharazás között születtek az ötletek, a ‘Sasok’ hatalommá nőttek Budapest életében” – írta róluk Magyar Elek.

Ha kicsit jobban utánanézünk az asztaltársaság a szabadságharcra is visszaemlékező, amolyan titkos ellenzéki társaság volt, így pedig könnyen lehet, hogy nézeteik nem feltétlenül egyeztek Bécs nézeteivel – különösen pedig a császárt illető kérdésekben.

Azt pontosan nem tudjuk, hogy mi hangzott el abban a Bizonyos Polónyi Géza-féle beszédben, de ez talán nem is annyira érdekes. Miért? Mert az akkori politikai harcok, illetve az ehhez kapcsolódó kormánypáti és ellenzéki vitákhoz, illetve azok megértéséhez talán egy egész vastag könyv sem lenne elég, így a tényt rögzítjük:

Az akkori hatalom – báró Fejérvári Géza kormányfő a Szabadelvű párt által alakított kormányát vezette akkor – bevetette a felségárulás vádját is az ellenzékkel szemben. A Szabadelvő párt kormányának azonban már nem volt sok ideje hátra, az 1906 április 29-e és május 8-a között tartott választásokon a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt győzött, Polónyi pedig a belvárosban nyert, így az április 8-án megalakult második Wekerle-kormányban az igazságügy-miniszter lett. A kormányt akkor a győztes párt mellett az Országos Alkotmánypárt és a Katolikus Néppárt alakította meg.

Nem kizárt tehát, hogy a hírlapok lefoglalásának gyakorlata az akkori kormánypártok utolsó kísérlete volt hatalma megőrzésére.

És mi lett az eredmény? A politikai eredményt már láthattuk, de a hírlapokra vajon milyen hatása lett az elkobzásoknak? Íme:

„A királyi tekintélynek nem használ, de a lefoglalt lapoknak — igen. Mert ez is reklám. A fölizgult közvélemény kedveli az olcsó mártírkoszorúkat is. Bizonyság rá az, hogy a nagy üzleti versenyben álló hírlapok nemhogy ijedeznének a lefoglalástól, hanem arra szinte pályáznak.”

Nos, talán nem árt ezt is eltenni a fejünkbe az egyik polcra, amikor a mai sajtót olvassuk…