Az utolsó mohikán: DUTRA UD-28
Csak viszonyleg kis számban, rövid ideig gyártották az U-28 sorozatot, melynek változatai A, B, C és D voltak, sőt volt egy E alváltozat is, de ez utóbbi már egészen más szerkezeti felépítéssel rendelkezett, inkább a nagy DUTRA (D4K sorozat) bevezető típusának tekinthető.
Borítóképen: Az UD típusú sorközművelő traktor 1958. évi gyártású, „restaurált” példánya Molnár Balázs magángyűjteményében, Balatonboglár, 2018
A DUTRA történetével részletesen foglalkoztunk korábban, és nem kizárólag a DUTRA D4K-t mutattuk be, hanem azt is, hogyan jutottak el addig, hogy megteremtsék ezt az ikonikus típust.
A D4K azonban egy későbbi történet, előtte egy kisebb kategóriában indult a gyártó, a Vörös Csillag Traktorgyár, de – ahogy azt „szokott módon” a KGST specializációs szabályai előírták… – végül le kellett állni a gyártással, mert Csehszlovákia kaptaebben a kategóriában a feladatot, nevezetesen, hogy lássa el a többi KGST országot traktorokkal. Hát ezért ilyen ritka példány az egyébként igen kitűnő állapotú UD-28, aminek tesztjét az alábbi videó mutatja be: