Hírek Videók

Azok az elmaradott oroszok…

A Nyugat hajlamos arra, hogy lenézze az oroszokat, mert drámaian alacsonyabb az életszínvonal, és mert az amerikai gazdaság mérete több, mint tízszerese az orosznak. Ez azonban sokat nem jelet – ezt már megtanulhattuk korábban is, de úgy tűnik, a Nyugat nem tanul…

2012. februárjában Vlagyimir Putyin a március 4-i elnökválasztásra készülve egy írást jelentetett meg, melyben az írta, hogy „jelenleg egy nukleáris háború kitörésének esélye alacsony, de 30-50 évre előre kell gondolkodni, és már most igazodni kell az újabb kihívásokhoz, hiszen a világ állandóan változik”.

Putyin cikkében utalt arra, hogy sokan azt állítják, a hadiipar felélesztése igába hajtja a gazdaságot, egy olyan ballaszt, amely annak idején a Szovjetunió felbomlásához vezetett. A szerző szerint ez az állítás súlyos hiba, mert a hadiipari komplexum megújítása a különböző iparágak fejlődésének a motorjává fog válni.

Ekkor már folyamatban volt az addig „magányos harcosként” vegetáló hadiipari cégek egyetlen nagy komplexumba szervezése, amit aztán tovább folytattak, ugyanis az orosz felfogás szerint nincs értelme a versengésnek, sokkal inkább a kooperáció a fontos, mert összefogott, központi irányítás mellett, a haderő komplex fejlesztése sokkal hatékonyabb.

Röviden: a haderő részéről megfogalmazott igényeket az egyes vállalatok közti együttműködéssel kell megteremteni!

Ennek mára látható eredményei vannak, méghozzá nem is akármilyenek! Tegyük hozzá; mi a magunk részéről nem tartjuk jónak, hogy az emberiség fegyverekre többet költ, mint a szegénység felszámolására, de ez van, a helyzet adott, a mi véleményünk ebben a témában pedig nyilván semmit nem számít!

Putyin tehát folytatta a már elkezdett munkát, és a stratégákkal, valamint a katonai szakértőkkel olyan irányokat határoztak meg, amelyek – mint cikkében írta – a következő elv alapján születtek meg: „30-50 évre előre kell gondolkodni, és már most igazodni kell az újabb kihívásokhoz”.

Friss hír, hogy az orosz légierő olyan új, függesztett felderítő komplexumot kezdett alkalmazni Su-34-eseken, amelyek lehetővé teszik az ellenséges célpontok koordinátáinak és egyéb paramétereinek nagy pontosságú meghatározását, beleértve a légvédelmi és radarpozíciókat is, közel valós időben, optoelektronika, radar- és rádiótechnika alkalmazásával. Sajnos erről a szerkezetről még nincs több információnk, de az orosz-ukrán háború megmutatta, hogy a fejlesztéseknek igenis komoly eredményei vannak.

Nem egy olyan fegyver van, amelyek használnak a konfliktus során, ellenben nincs NATO-megfelelője… azaz a Nyugat lemaradásban van.

Kezdjük mindjárt a hiperszonikus rakétákkal:

Cirkon rakéta
S-550 légvédelmi rendszer

A sort a Bayraktar drónok harci bevetését lehetetlenné tévő elektromagnetikus fegyverrel folytatjuk, a neve; Sztupor:

Sztupor alkalmazásközben

Az orosz fejlesztő is megalkották a maguk drónját, ami komoly károkat okoz az ellenségnek, és gyártása nagy erőkkel folyik. Egyes szakértők szerint a termék az izraeli drón másolata.

Lasztocska

A hagyományos földi harcban is voltak komoly fejlesztések. Itt van mindjárt a klasszikus torony nélküli BMPT Terminator:

Terminator

És hogy a tényleg igen komoly csúcstechnológia se maradjon ki, bemutatjuk a Zadira lézerfegyvert is:

Zadira

Összeállításunk korántsem teljes, hiszen az űreszközök, vagy éppen a cyber-hadviselés eszközei nem kerültek bemutatásra, ugyanúgy, mint a nemrégiben bemutatkozó új korvett vagy tengeralattjáró fejlesztések sem. Ezekről azonban korábban írtunk:

Ajánlott Cikkek