Magyarság Nagyjaink Történelem Világ

Bakelit lemmez, vagy színes tévé? Egy magyar kellett hozzá: Goldmark Péter!

Magyar lenne a híres feltaláló? Van, aki ezt vitatja, de tény, hogy magyar és amerikai állampolgár volt, de ami fontosabb; ugyan családjával 1920-ban – amikor 14 éves volt – Bécsbe költözött, és az is igaz, hogy aztán Berlinben a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult, de itt tanára, és tehetségének felfedezője nem volt más, mint Gábor Dénes!

Borítóképen: Goldmark Péter

Mi azt mondjuk, hogy a tudás, amit kapott ahhoz, hogy találmányait megalkossa, nagyrészt magyar, így – az állampolgársági besoroláson túl – magyar feltalálónak tartjuk.

Gábor Dénes

1927-ben disszertációjában tranziens jelenségek rögzítése érdekében az oszcillográf érzékenységének növelését dolgozta ki. 1927–1932 között Siemensstadtban, a Siemens és Halske kutatólaboratóriumában, 1932–1933-ban pedig Erlangenben, a Siemens-Reiniger-Veifa nevű cégnél dolgozott.

1933-ban, a náci hatalomátvétel után elhagyta Németországot és hazatért Magyarországra. 1933-tól 1934-ig az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában a gázkisülés fizikájával foglalkozott. 1934-ben végleg letelepedett Angliában, brit állampolgár lett. 1934-től 1948-ig a British Thomson-Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott Rugbyben (Warwickshire).

1947-ben itt találta fel a holográfiát, amiért később, 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A holográfia azonban 1960-ig, a lézer feltalálásáig nem terjedt el. 1949–1958 között az Imperial College-ban elektronikát adott elő. 1956-ban a Royal Society a tagjává választotta. 1958-tól 1967-ig az alkalmazott elektronfizika professzora volt az Imperial College-ban.

A színes televíziót és a mikrobarázdás hanglemezt szabadalmaztató Goldmark Péter Károly, 1940

Nem véletlen tehát, hogy Goldmark Péter figyelme is a képalkotás felé fordult, és igazi eredményt is fel tudott mutatni:

A BBC-ben megindult kísérletek nyomán egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5×3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. Ez 1926-ban, éppen 20. születésnapján történt.

A Dolgozók Világlapja, 1946 március 30.-i számábanígy számolbe a találmányról, ami akkorra már a nagyközönség számára is bemutatható lett:

„Szűkszavú híradás közölte, hogy Észak-Amerikában sikerült megvalósítani a színes távolbalátást. A Columbia Broadcasting System manhattani stúdiójában a magyarországi születésű, 39 éves Goldmark Péter találta fel a színes távolbalátást.”

Ez jó nagy ugrás volt az időben, de mi a korabeli sajtóban tényleg elég szűkszavútudósításokat találtunk. Valamiért nem közlik, hogy a találmány korábbi, ez már a tényleg bemutatható változat volt, de akkor lehet, hogy abba is bele kellett volna menni, hogy miért és hogyan került Amerikába a magyar feltaláló.

Vissza időrendben! Sikerei nyomán az angol Pye társaság alkalmazta őt, majd újabb rövid bécsi tartózkodás után 1933-ban New Yorkba hajózott.

Ott 1936-ban a CBS hírközlési társaság munkatársa – később kutatási laboratóriumának vezetője, majd a társaság igazgatója, utóbb alelnöke – lett.

Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel, és új útra tért: az elektronikus – képcsöves – televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót. Ez egy gyorsan forgó tárcsát tartalmazott, amelyen a három színszűrő (RGB) váltotta egymást az emberi szemmel nem látható sebességgel (Field Sequantial Color; pozícióban sorrendi színátvitel).

A második világháború alatt (1939–1945) haditechnikai kérdésekkel foglalkozva megoldotta a német radarkészülékek zavarásának kérdését.

A háború után tökéletesítette színes TV eljárását, amelyet már az űrkutatás során is alkalmaztak: ennek révén láthatták szerte a világon a Holdon tett első emberi séta számos mozzanatát. Ő dolgozta ki a televízió orvosi alkalmazásának elméletét és gyakorlatát, és nevéhez fűződik a „hosszan játszó” (LP), népszerű nevén mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése.

Zseniális módon oldotta meg a televíziós kép „konzerválását” is: eljárása, az EVR (electro video recording) a videómagnetofon elterjedéséig maradt elismert és közkedvelt módszer.

71. életévében az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter – 14 tudóstársával együtt – neki is átnyújtotta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentő nemzeti tudományos érdemérmet (National Medal of Science).

Ajánlott Cikkek