Benyovszky Móricra emlékezünk halála napján

A világ híres utazóinak és felfedezőinek nagyjai közé tartozik, aki 45 évig tartó rövid életútja során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét, a távoli vidékeken tett utazásaival, földrajzi felfedezéseivel. Hátrahagyott emlékiratai nyomán számos irodalmi mű, regények, színdarabok és ezeknél jóval kevesebb tudományos mű született.

Borítóképen: Benyovszky Móric

1741. szeptember 20-án született a Nyitra-megyei Verbón, édesanyja a történelmi nevezetességű Révay-család sarja volt, apja pedig a neves Benyovszky Sámuel huszártábornok. Egészen fiatalon léphetett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, Mária Terézia a helyzet kivizsgálását mellőzve megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hôsiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. A měvelt, a zenéhez és fôként az emberekhez értő és jól kommunikáló Benyovszky hamar kiemelkedett száműzött társai közül, kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a késôbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. A “Péter és Pál“ nevű hajón, megkerülve a kamcsatkai félszigetet, elôbb a Bering-szigeteken, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleuti-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is.

Igazi kalandjainak sora ekkor kezdődött, nevezetesen Farmosa szigetén. A feljegyzéseibôl ekkor válik egyértelművé, hogy felismerte: az egymással vitázó, folyamatosan harcban álló ősnépek között milyen eszközökkel lehet tekintélyt (hatalmat) szerezni. A madagaszkári expedíció: 1773. április 22-én indul el három hajóval a franciaországi Lorien kikötőből, és szeptember 21-én köt ki a Madagaszkártól keletre levô francia szigeten. Hamarosan megtelepszik a malgasok szigetén, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Luisbourg városát. Ebben az időben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Hogy miképpen nyerte meg az idegenektől félő malgasiak rokonszenvét, több forrásból is megtudhatjuk.

A magyar nyelvű anyagok közül Jókai kötete, majd Dr. Bendefy-Benda László viszonylag részletesen ír emberséges bánásmódjáról, különleges képességeirôl. Például Madagaszkár szigetén szokásban volt, hogy vízbe fojtották azokat a gyerekeket, akiknek testi fogyatékosságuk volt, vagy valamely szerencsétlennek tartott napon születtek. A jószívű és emberbarát Benyovszky véget vetett ennek. Az emlékiratok szerint egy szerencsés véletlen körülmény, nevezetesen a korábbi törzsfejedelmek egyik közeli rokonával való azonosítása is hozzájárult ahhoz, hogy elnyerte a helyiek bizalmát. Ugyanakkor elterjedt róla az is, hogy nem öli meg a hadifoglyokat, sőt a sebesülteket gyógyítja, a nagy ínséget szenvedőknek élelmet osztogat.

Mindezek alapján váltak egyre többen a malgasiak közül Benyovszky hívévé, akinek választania kellett: vagy él a törzsfejedelmek ajánlatával és elfogadja a királyságot (kormányzóságot), vagy összeomlik dédelgetett álma. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sőt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfőnökök elfogadtak. Megválasztottak egy 12 tagú tanácsot, közöttük három európait is. Benyovszky tudatta velük, hogy milyen előnyös volna valamelyik hatalommal kereskedelmi szerződést kötni a termények kivitelére, az ipar kiépítésére, az ifjúság nevelésére – ő maga ezért utazott vissza Európába.

Elképzelése az volt, hogy Madagaszkárból modern államot teremt. Úgy gondolta, hogy tetszéssel fogadják ajánlatát, azonban fennhéjázó módon elutasították. Újra visszatér magyar szülőhazájába. Mária Teréziától kegyelmet kap, ugyanis az 1778-ban vívott bajor örökösödési háborúban kitűnő szolgálatokat tesz Bécsnek. Ekkor tüntetik ki a grófi címmel. Nagyreményű terveihez ragaszkodva azt ajánlotta Bécsnek, hogy ne nézze tétlenül a világ felosztását, és építsenek Fiumében magyar kikötôt, amely a monarchia biztonságának és tengerentúli kereskedelmének a fő támaszpontja lesz. Bécs azonban nem így gondolta.  Benyovszkyt ekkor már nem lehetett élete nagy elképzelésétôl eltántorítani. 1783-ban Angliába megy hasonló ajánlattal a brit kormányhoz, azonban itt sem talál kedvező fogadtatásra. 1784-ben – családjával együtt – Amerikába hajózik. Szentül hisz abban, hogy talál szövetségest tervei megvalósításához. Végül is arra – amire Európában nem talált támogatót – egy élelmes baltimore-i kereskedelmi társaság vállalkozott. Hajóval, személyzettel, áruval megrakodva 1784 decemberében indul új hazája felé. A hajó azonban irányt tévesztett, és Brazíliában köt ki. Innen való Benyovszky utolsó levele.

Ezt követően, további viszontagságairól és haláláról társai leveleibôl találunk többféleképpen értelmezhetô információt. Annyi biztos, hogy 1785 májusában kikötöttek Madagaszkár északnyugati partján. Innen indult el néhány társával a szárazföldre. Sikerült jókora csapatot gyűjtenie a bennszülöttekbôl a francia támadás hírére. A végső összecsapásra 1786. május 24-én, a Keleti-fok közelében került sor. Benyovszky két európaival és 30 bennszülöttel, lándzsákkal, íjakkal vette fel a harcot a túlerővel. Az első rohamra a bennszülöttek szétszéledtek, Benyovszky pedig ágyú-(vagy puska) golyótól találva elvesztette életét.

A viszontagságos életű hazánkfia az egyik legjelentôsebb magyar világutazónk volt. Megelőzte hét évvel az angol James Cook-kot észak-csendes-óceáni utazásával, valamint a franciákat is. Korát egy jó évszázaddal megelőző terveit a tengeri szállításokra, a külkereskedelemre, a belső víziút rendszer kiépítésre, mind-mind említésre méltó értékeit erősítik. Megítélése a korábbi évszázadokban – elsősorban az izgalmas kalandregényeknek köszönhetően – felemás és ellentmondó. Éppúgy ábrázolták hősnek, mint kalandornak, becsületes férfiúnak, mint álmodozó világcsavargónak. Ami biztos: négy világrészen szerzett saját tapasztalataival, ismeretanyagával, felfedezéseivel és a különbözô népek közötti kapcsolatok kialakításával messze túlnő az őt értékelők többségén.

Ez az életrajz vázlatos, szubjektív és hiányos is több vonatkozásban. Kiegészíthető az alábbi forrásmunkák felhasználásával és más történeti anyagok alapján: Jankó János, Gróf Benyovszky Móric (1890), Jókai Mór, Gróf Benyovszky Móric (1888), Krizsán László, Benyovszy Móric helye és szerepe (1986), Rába Éva, Gróf Benyovszky Móric, Dr Bendefy-Benda László (1934), Nagy Béla, Felfedezôk, világjárók (1926), MTA Világgazdasági Kutató Intézete és a Magyar Földrajzi Gyějtemény Benyovszky Móric halálának 200. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülés anyaga (1986).

benyovszky.hu