Betyárvilág: Renkó Kálmán dús szakálla

Betyárok vagy zsiványok? Bűnözők vagy egy igazságosabb társadalom hívei? Érdekes módon mind egyszerre igaz, ugyanakkor meg kell említeni, hogy például a Rózsa Sándor-féle betyárokat a jogfosztás, a társadalmi kényszerhelyzet állította szem be a hatalommal és a törvénnyel. Renkó Kálmán nem ilyen volt…

Borítóképen: Renkó Kálmán – a híres szakálla nélkül…

Őt bizony sokkal inkább a „haramia-ösztön és a társadalmi felelőtlenség” (Híd, 1953, Szeli István: Kukucska világa, néprajzi tanulmány) állította szembe a törvényekkel és annak képviselőivel. Apja ugyanis fakereskedő volt, nem volt szegény, ugyanakkor fia – az egyébként mindig is jó kiállású Kálmán – nem tanult meg írni, sem olvasni. Hogyan került be a betyárok közé?

Budapesti Hirlap 1887. október 11.-én megjelent 240. számában így írnak róla:

„Renkó maga egyike volt a legrokonszenvesebb alakoknak. Magas, daliás alakja, göndör fekete haja, gyönyörű arca megvesztegették a szemet. Zentai születésű volt, s minthogy gyerekkorában nem tanult, írni-olvasni nem tanult meg, de természetes esze, értelmes előadása mindenkit meglepett.”

A lap tehát azt írja, hogy nem volt olyan „rosszarcú”, mint a korban sok betyár, de ez így önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy a néphagyomány megőrizze nevét, és a róla szóló történeteket. A megfejtést Szeli István adja meg a már idézett tanulmányában:

„A lakosság erkölcsei ugyanis meglehetősen szabadosak és lazák. <…> szegény ember volt, aki a hatóságoknak sok borsot tört az orra alá s talán ezért is annyira otthonos alakja a kukucskai fantáziának.”

Fontos tudni, hogy a betyárok igazságos cselekedeteiről szőtt legendák nem alap nélküliek, de sok esetben nem a betyárok magas erkölcsisége vezette tetteiket! A képlet egyszerű; a szegényektől nincs mit lopni, de legalábbis ugyanannyit kaphat érte, ha elkapják, mintha a gazdagabbakat lopják meg – ez kézenfekvő!

Ezzel együtt természetesen igenis volt szép számmal olyan eset, amikor a betyárok igazságérzete, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni fellépése vezette tetteiket!

Már az eddigiekből is kiderül, hogy a betyárság közel sem volt egynemű társadalmi csoport. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy maguk a betyárok is különbséget tettek maguk között, ami részben rangbéli megkülönböztetést jelentett, részben pedig a földrajzi sajátosságok alakították.

• kapcabetyárok, a betyárok között is számkivetettek voltak, mert képesek voltak alvás közben társaiktól ellopni a kapcát is.
• házásó betyárok, az alap nélküli vályogházak éléskamrájába aláásással jutottak be.
• talpas (gyalog) betyárok, elsősorban a hegyvidékek betyárjai voltak, olyan helyeken bujkáltak, amit még lóval sem lehetett megközelíteni.
• lovas betyárok, jellemzően az alföldön éltek, lóháton közlekedtek, így viszonylag gyorsan, nagy távolságokat tudtak bejárni.

A kapcabetyárok és a házásók voltak a betyárság „alja”, a népi emlékezet pedig a lovas betyárok legendáit őrizte meg talán a legélénkebben, mert megjelenésük a kiszolgáltatott szegény rétegek fantáziájában a szabadságot jelképezték, na meg azzal a hatalommal való szembenállást, mely sok esetben éppen kiszolgáltatottság-érzésük alapja volt.

De térjünk rá Renkó Kálmán személyére, aki ugyan nem volt művelt, de fellépésével és megnyerő külsejével mégis sokra vitte a betyárok ranglétráján – már ha lehet ilyenről beszélni…

Az mindenesetre tény, hogy Renkó Kálmán bácskai bandája volt a leghíresebb a Tisza–Duna közének déli részén. Szép, szálas legény volt dús, fekete szakállal.

Kezdjük a végén! A már idézett Szeli István néphagyományt idézve a következőket írja:

„Elfogták Benkó Kálmánt, Szegedre vitték Rádayba. De akárhogy vallatták, nem akart vallani. Ráday megszonta neki:

— Megállj, ha reggere nem vallassz, kiszedem a szakállad!

Másnap, ahogy Kálmánt fővitték, ki vót neki szedve a szakálla. Ő maga szedte ki.

— Mi tetted ezt? — kérdezte tűlle Ráday.

— Azé, hogy az úrnak ne legyen vele dóga!

Ekkorszonta Ráday, hogy:

— Akasszátok oda, ahun megfogtátok!

Föl is akasztották. Még ma is úgy hívják ászt a düllőt, hogy: „Akasztófa-düllő”.  

A valóságban Laucsik Máté vizsgálóbíróval történt meg az eset, de ez talán nem is bír nagy jelentőséggel, a történet azt hivatott bizonyítani – akár igaz, akár nem! -, hogy Renkó Kálmán, mint a többi betyár is…

Inkább okoz magának fájdalmat, semmint a hatalom érvényesítse rajta akaratát!

A történet igazságát eléggé „keskenyíti”, hogy Renkó Kálmánt, bár „működését” Bácska vidékén kezdte, de a halál már a Bakony erdeiben érte. Ekkor már 144 bűneset és 18 börtönév volt mögötte, illetve az a több mint 100 csendőr, akik őt és társait üldözték.

De vissza kezdetekhez! Sok újság írta róla, hogy a „mesterséget” Rózsa Sándor bandájában kezdte, míg máshol Babáj Gyurka bandájának tagjaként szerepel. Edvi Illés Károly pedig Kecskés Istenes Gergőt említi meg, aki alatt Renkó megkezdte „működését”.

Egy biztos, hamarosan már saját rablóbandája lett, amelyben szerb és román bűnözők is megfordultak és a Bácska vidékét tartották rettegésben.

„Renkó és társai voltak a régi romantikus betyárvilág utolsó futóbetyárjai. Raboltak, de ritkán öltek, leginkább önvédelemből. Temérdek népdal keringett róluk, s a nép nemcsak nem gyűlölte, de sőt szerette őket és segédkezett nekik. Mindenütt voltak ismerőseik és barátaik, Csongrád-, Csanád-, Torontál- és Temes megyékben. A népet nem bántották, nem zsarolták. Bor, muzsika, szép lány volt vágyaiknak ne továbbja. Amint pénzre tettek szert, mulatni kezdtek, amíg csak pénzben tartott” – írja a Budapesti Hirlap 1887. október 11.-i, 280. száma.

1855-ben (máshol 1858 szerepel) fogták el először, amikor tehénlopással gyanúsították. Az esetet később sem tudták rábizonyítani ám ő megszökött a fogságból. Ettől kezdve azonban a sorsa megpecsételődött.

Igen, ezen a ponton fordult a kocka; korábban tényleg csak a „vére vitte”, de inentől kezdve – szökevényként – már sok esélye nem volt arra, hogy a társadalom rendes tagjává váljon, így pedig nem maradt más, mint a betyárélet! És ez az a pont, ahol a zsivány kalandorból betyár válik!

1869-ben azonban felállt a Ráday vezette szegedi királyi biztosság és a betyárok mulatozásának hamarosan vége lett. Ez év májusában Renkót is elfogták Temerinben (ma Szerbia) Tüske Máténál, miután előzőleg felismerték a kocsmában.

A szegedi várban a vallatások alatt aztán „megszelídült”, vagy ahogy a sokat emlegetett Edvi Illés írta: „megtért”.

A ponyvairodalom és több újság is úgy írja le, hogy Renkó hencegésből vallotta meg bűneit, a vele rivalizáló betyároknál igyekezett többet mondani és mindent bevallani. De ismerve Ráday börtöneinek körülményeit valószínű, hogy nem (pontosan) így történt.

1872-ben 144 bűnesetét vizsgálták meg, végül rablógyilkosság, rablások és lopások miatt húsz év börtönre ítélték. A börtönökben továbbra is engedelmes volt, így később a Kishartai Közvetítő Intézetbe került.

1887. július 31-én két társával, Oroszlán Palival és Szántó Istvánnal megszökött az intézetből. Közülük Renkó volt a legidősebb, de mindhárman “nagy tapasztalattal” bíró betyárok voltak. A Dunán átkelve nem sokáig tétlenkedtek, Szántó szülőföldjén, Somogy megye déli részén kezdtek rabolni, fosztogatni.

Egy volt csendőr, Rácz József erdőőr fedezte fel a bandát, de szerencsétlenségére a betyárok elfogták és az erdőben több lövéssel kivégezték. Nem kell mondani, hogy ez nem volt éppen jó „ötlet”…

A hatóságok ugyanis ettől a ponttól kezdve nagy erőkkel igyekezték kézre keríteni a betyárokat, s mozgósították a zalai és a somogyi csendőrséget is.

Augusztus 29-én meg is tudták lepni a mulatozó Renkóékat a miháldi szőlőben. Az akcióban kis híján sikerült elkapni őket, tűzharc alakult ki, de a három haramiának sikerült elmenekülnie. A szökött betyárok így ismét hárman maradtak, belátták, hogy a megyét el kell hagyniuk ezért Veszprém megyébe igyekeztek. Szeptember 5-én kirabolták a rédicsi plébánost, néhány nappal később a pusztamogyoródi Horvát Török Józsefet és egy mernyei családot.

Ekkorra már négy vármegye csendőrei üldözték őket.

Bármennyire is próbálták az üldözők megakadályozni, hogy a rablók elérjék a Bakonyt, ez nem sikerült. Ráadásul a betyároknak menekülés közben is akadt idejük a mulatozásra.

A veszprémi csendőrtisztekkel megkezdték a szentgáli erdő átfésülését, és mintegy 1200 km²-en járőröztek a csendőrök, míg egyszer egy pásztorgyerektől megtudták, hogy Renkóék Úrkút felé igyekeznek. Délután (1887. október 1-én) meg is jelent egy különítmény az erdőnél és éppen csatárláncba akartak rendeződni, amikor…

Stubán György csendőrőrvezető felfedezte a három betyárt papi ruhában, felfegyverezve, mintegy 50-60 lépésnyire.

Azonnal jelentette Dombrádi Nagy Gyula századosnak, majd Németh Gábor csendőrrel együtt a betyárokra lőtt. Azok is meglátták a csendőröket és miközben viszonozták a tüzet szétszóródva próbáltak elmenekülni.

Renkó egy tisztáson futott éppen, amikor megfordult, hogy a nyomában lévő csendőrökre lőjön. Ekkor érték a halálos lövések, egyik a szíve alatt, míg a másik a nyakszirten kapta el, azonnal elbukott és meghalt.

Rabló haramia, vagy hős Betyár? Ki-ki döntse el, mindenesetre Renkó Kálmán története sem mindennapi!