Betyárvilág: Savanyú Józsi, az utolsó bakonyi betyár
1906. április 15-én a váci fegyházból egy őszhajú embert bocsátottak szabadon. A 64 éves férfi Savanyú Józsi volt, a híres betyár. 1841-ben Izsákfán született, és apja idősb Savanyú József mellett pásztorkodott. Egy birkalopás miatt kellett elbujdosnia és hasonló sorsú társaival Veszprém, Vas, Zala és Győr megyékben folytatták a szegénylegények kóborló életét.
Borítóképen: Savanyú Józsi
„A vendégszerető fogadás a legbiztosabb ellenszer a betyárok ellen” írta egy korabeli hírlapi beszámoló.
1862-ben Kun Aladár elemérpusztai számadója nagy dínomdánomos lakomát készített Savanyú Józsinak és embereinek, miután a betyár megüzente, hogy „látogatóba jön”. Nyilván nem volt ilyen békés minden látogatása, hiszen ekkor már őt és változó összetételű csapatát javában körözte az említett vármegyék csendőrsége.
A telet erdőkben és nádasokban átvészelni nem volt könnyű ezért a betyárok a hidegek elől a városba húzódtak. Legalábbis így tett Savanyú Józsi, akiről feljegyezték, hogy Komáromban, ahol a nyomára jutottak, hajóra szállt és Pestre utazott. Itt az Egyetem utcában egy mosónőnél vett ki szállást Járki János néven. A tél elmúltával azonban már Bars vármegyében gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Pestre csak 1870 decemberében tért vissza.
Országh Sándornak „Kecskeméthez” címzett fogadójában háziszolgának szegődött és az egész telet e békés elfoglaltsággal töltötte. Azokat a rablásait, melyek őt a hírhedt rablóvezérré tették, csak ezután követte el.
1881-ben Bogyai Kálmán csabrendeki földbirtokos kúriáját próbálta kirabolni. Alkonyatkor, korommal befeketített és álszakállt viselő társaival toppant a házba. “Senki ne mozduljon!” felkiáltással, puskáját előreszegezve lépett az ebédlőbe Savanyú Józsi. A megrémült háziak és vendégeik nem ellenkeztek, csak Bogyai Antal, a földbirtokos testvére ugrott fel, elfújta a gyertyákat és az ablakon kiugorva menekülni akart, a ház sarkánál álló betyár azonban leterítette.
A lövéstől Savanyú Józsi is megzavarodott, és csapdától tartva társaival együtt elmenekült. Ez volt az első halálos áldozatot követelő támadása.
A csabrendeki eset
A csabrendeki eset emlékezetem szerint a következőképpen történt: Csabrendeken az ottani urak a fenti napon nagy vadászatot tartottak s annak végeztével egyik vadásztársuknál vacsorára gyűltek. Javában folyt a vacsora, midőn egyszercsak 3—4 puskát láttak a kinyitott ajtóban maguk felé irányítani azon parancsszóval, hogy meg ne merjen mozdulni senki, mert halálfia lesz. Egyik vadász azonban a felszólítás ellenére is kiugrott a nyitvalévő egyik ablakon, mire őt azbetyárok künn álló őre agyonlőtte. A rablás egyébként nem sikerülhetett, mert a hivatalos körözvény csak „rabló kísérletről” tesz említést. Az agyonlőtt egyén valami Bogyay nevezetű volt.
forrás: Ethnographia, 1940, Gönczi Ferenc
Ezután egyre vakmerőbb rablásokat követett el embereivel. A nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal harmadmagával rabolta ki oly módon, hogy ketten a halálra rémült kilenc tisztviselőt tartották sakkban, míg ő a pénzt zsákba tömte.
A Csány községben lakó Schorits nevű morva kereskedőt egy téli éjszakán házában támadták meg és mivel csak 40 forintot találtak nála, kegyetlenül megverték. A brutális fellépésben Savanyú Józsi járt elöl. A földön fekvő szerencsétlent puskájával ütlegelte szakállánál fogva többször felrángatta és gyalázkodó szavakkal illette.
A bírósági iratok szerint bandájának rablótámadásai egyre inkább magukon viselték a banditizmus jegyeit. A betyárbandán belüli leszámolások hamarosan a meghasonláshoz vezettek.
1884 áprilisában Magyarosi István billegi bojtár bejelentést tett a zalaegerszegi szolgabírónál, hogy kész Savanyú Józsit és társait a hatóság kezére adni. Mint elmondotta bosszút akar állni rajta, mivel nagybátyját a henyei erdőben agyonlőtte.
A „marhakereskedő”
Hihetetlen dolgokat meséltek állítólagos rablókalandjairól, amelyeket rettenthetlen vakmerőséggel vitt végbe. Legérdekesebb ezek között az, hogy hogyan rabolt ki világos nappal, úgyszólván a csendőrök szeme láttára, egy földbirtokost.
Ez a földbirtokos egy napon levelet kapott, melyben Savanyú Józsi durva papíron tudatja vele, hogy ekkor és ekkor, a napnak ezen órájában meg fogja látogatni. A mi földbirtokosunk erre rögtön allarmirozta a közeli csendőrőrsöt, ahonnan a jelzett napon négy állig fegyverzett legényt vezényeltek ki a híres rabló elfogatására.
A déli órákban könnyű csétán egy úriember hajtatott be a földbirtokos udvarára és ott előadta, hogy ő az a marhakereskedő, aki mára jelentette érkezését, hogy az eladó ökröket megtekintse. Az inas udvariasan betessékelte az irodába. Ott aztán egy forgópisztolyt tartva a meglepett földesur orra alá, bemutatta magát.
— Uram, én Savanyú Józsi vagyok.
Ezek után a házigazda kikísérte, bántódás nélkül a csendőrök szeme láttára távozott a „marhakereskedő”. Hogy mit vitt el? Nem tudjuk…
Forrás: Székesfehérvár és Vidéke, 1902. április 19.
Magyarosit valóban csak a bosszú vezérelte, mert a betyár fejére kitűzött vérdíjról előre lemondott.
Savanyú Józsi tőrbecsalására cselt eszeltek ki. Magyarosi a Tapolca környékén tartózkodó betyárokat áldomásra invitálta a halápi erdőbe. Egy romos akolban elrejtett fél akó bor volt a csalétek, de hogy a kelepce biztos legyen, az első kulacs bort erős altatóval keverték össze.
A csendőrök Magyarosi információi alapján május 4-én kerítették körül az erdőt is az ott elbódult betyárokat foglyul ejtették. Az alvó Savanyú Józsi a ráugró csendőrt először kötekedő társának vélte, és mire felocsúdva a fegyveréhez kapott volna, már késő volt, megbilincselték. Savanyú Józsit a szombathelyi törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte. Ezt az ítéletet a királyi kúria is helybenhagyta.
Huszonkét évi raboskodás után a váci püspök közbenjárására, „hogy fiatalkori vétségeit öreg korában becsületes élettel tehesse jóvá”, Szabadon bocsátották. Az öreg betyárt, mint látványosságot, egy pesti kávéháztulajdonos „foglalkoztatta”, de ő hamarosan testvéréhez a tótvázsonyi juhászhoz költözött.
Súlyos reuma kínozta, és mint búcsúlevelében leírta, fájdalmai miatt lőtte főbe magát.
