Vélemény Vélemény-cikkeink

Bevándorlás: Mégis, mire gondolnak?

A kifejezetten Izrael-ellenes tüntetéseken nem csak a bevándorlók vesznek részt, hanem rend szerint azok is, akik már rendelkeznek osztrák útlevéllel, második, vagy harmadik generáció óta élnek Ausztriában – mondta Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. A bécsi zsidóság biztonságérzetét megviselik a tüntetések, ami már önmagában is baj, azonban van a konkrét ügyön túlmutató tanulság, amit mintha soha, senki nem akarna észrevenni Európában…

Borítókép: Ceutában, a katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálják feltartóztatni (forrás: hirado.hu)

Menjünk vissza kicsit az időben, ahhoz, hogy megértsük, miről is van szó, hogyan alakult ki az a lehetetlen helyzet, ami már Bécsben is fenyegeti közbiztonságot. A folyamatok persze nem voltak azonosak, mi most a német nyelvterületen történt eseményeket mutatjuk be. Európa a ’70-es évekre jól prosperáló, erős gazdaságot épített ki, a jóléti állam modelljét még a két olajválság sem söpörte el. Sőt, a ’80-as évek elejére látványosan maga mögött hagyta a szocialista blokkot, az ipar és a mezőgazdaság, na meg persze a szolgáltatások keleten elképzelhetetlen színvonalat képviseltek.

Ebben a helyzetben természetes volt a középréteg megerősödése, az sűrű és erős szociális háló a strukturális munkanélküliség problémáját is megoldotta. A munkavállalók egyre magasabb hozzáadott-értékű munkákat végeztek, volt pénz megfizetni őket, azonban a kétkezi munkák – a segéd- és betanított munkást igénylő feladatok – terén munkaerő-hiány alakult ki. Egész egyszerűen nem volt, aki az „aprómunkát” elvégezze, mert magasabb beosztásokban, több bérért szinte mindenki el tudott helyezkedni.

A megoldás a török és a jugó vendégmunkások jelentették, akik kevesebbel is beérték, mert az ő viszonyítási alapjuk a hazájukban elérhető bér volt (ha egyáltalán volt munka), így ők lettek a „társadalmi tápláléklánc” utolsó láncszeme. Munkájuk nélkülözhetetlen volt, és hálásak is voltak a sorsnak, hogy olyan országokba települhettek, ahol – az ő normáik szerint – kiválóan megfizették őket. Munkanélküliség meg nem is igazán létezett köreikben (hacsak nem a szorgalom hiány miatt, de ez nem volt jellemző!), így a szociális rendszert sem terhelték, sőt, a béreik után fizetett adók, na meg társadalmi hasznosságuk okán a társadalom megbecsülte őket.

Ha nagyon szélsőségesen akarnánk fogalmazni, úgy foglalhatjuk össze, hogy a nyugat-európai ember immár nem volt hajlandó „aljamunkát” végezni, ezért az olcsó megoldást kínáló bevándorlókra bízták ezeket.

Igen ám, de egy idő után a helyzet kezdett megváltozni! Egyre többen érkeztek olyanok, akik nem feltétlenül dolgozni érkeztek, hanem sokkal inkább csak a szociális rendszer vonzotta őket, és persze tényleg megjelentek azok is, akik olyan háborús övezetekből érkeztek, ahol a munka kultúráját nem is igen volt lehetőségük megismerni. Ez különösen a 2000-es évek közepétől erősödött fel, 2015-16-tól pedig ismerjük a történetet…

De nem ez volt ez egyetlen változás: a dél-szláv államokból érkezők soha nem okoztak különösebb problémát, mert vallási, kulturális szempontból éppen olyan európaiként éltek/élnek nyugaton, mint az ezer év óta ott élő őslakosság. A törökökkel sem volt nagyobb probléma, hiszen Törökország Ata Türk óta inkább nyugati irányba fordult (bár soha nem felejtette el muzulmán gyökereit!). Mégis ők voltak azok, akik már húsz évvel ezelőtt „figyelmeztettek” egy olyan folyamatra, amire senki nem figyelt fel, pedig nyilvánvaló volt, hogy valamit tenni kellene!

Az történt ugyanis, hogy a török vendégmunkások Európában született gyermekei számára immár nem a török bérek és életszínvonal volt a mérce, hanem az európai. Így többet szerettek volna keresni, mint szüleik, de származásuk okán ez igen nehezen ment! Ez egyfajta gazdasági nacionalizmus, de – mint fentebb írtuk – a társadalmi feladatuk szerint a bevándorlók feladata az olcsó munkaerő biztosítása volt. De – szintén török példa – nem csak gazdasági téren, hanem politikai szinten is megjelent ez a disszonancia. Történt, hogy 2018 nyarán Mesut Özil kijelentette, többé nem hajlandó szerepelni a német válogatottban, az őt ér rasszista, és tiszteleten megnyilvánulások miatt. Mi váltotta ki ezt a szurkolók részéről. Nem más, mint az, hogy a szintén török származású Ilkay Gündoannal együtt találkoztak Recep Tayyip Erdogan török vezetővel, akit Európában nem fogad el a közvélemény.

Mi volt ebben a figyelmeztetés? Két dologra kellett volna felfigyelni; a bevándorlók gyermeke, vagy unokájaként született – egyébként igen mérsékelt! – török kisebbség tagjai immár európai szinten akarnak élni, de gyökereiket nem tagadják meg akkor sem, ha az a többségi társadalom nemtetszését váltja ki. Magyarul; a törökök esetében történt egyfajta beilleszkedés, de nem történt meg az a fajta kulturális asszimiláció, ami nem zárja ki a vallásgyakorlást, a hagyományok ápolását, de gondolkodásban igazán európaivá teszi a kisebbség tagjait. De még egyszer; a törökök esetében ez nem jelentett komolyabb problémát, ugyanakkor figyelmeztető jel volt!

Sajnos senki nem kezelte helyén a problémát, és talán kicsit meg is feledkeztek a törökökről, hiszen a bevándorlók egyre nagyobb számban érkeztek más területekről, olyan helyekről, ahol írmagja sincs az európai kultúra Törökországban fellelhető hatásának. Esetükben a beilleszkedés sem történt meg, de mégis, gyermekeik már európai életet követlenek maguknak, és megmaradtak afgánnak, szíriainak, és a többi. Mindezt úgy, hogy valójában enklávé-szerűen elhatárolódott részei a társadalomnak. Ők most összetalálkoztak azokkal a most bevándorlókkal, akiknél értelemszerű, hogy semmiféle igazodás nem történt meg, így együtt pedig veszélyes robbanóelegyet alkotnak!

De a nyugat még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy megéri a társadalmi áldozat, mert legalább van, aki elvégzi a „piszkos munkát”. Csakhogy a mai bevándorlók egyre kisebb hányada dolgozik, viszont egyre nagyobb része élősködik a szociális rendszeren… Az egyensúly megborult, de Európa vezetői valamiért még mindig nem képesek, vagy nem akarják felismerni a veszélyét annak, hogy most nemhogy helyben oldjuk meg a problémát, hanem magunkra rántjuk!

A helyzet visszásságára jellemző, hogy ha az európai őslakosok egyszer – akár önkényesen – a maguk kezébe veszik a sorsukat, és az utcán mérkőznek meg a szélsőséges iszlám erőkkel, nem fognak válogatni; a korábbi (jellemzően török) bevándorlók hosszú évekig becsületes munkával megszerzett egzisztenciákat is le fogják rombolni… amire a volt francia katonai vezetők nyílt levélben figyelmeztettek!

Itt tartunk tehát, és aki ma azt állítja, hogy Európa számára hasznos a menekültek befogadása, az nagyon távol helyezkedik az igazságtól! A segítség szép dolog, szükség is van rá, de most valahogy úgy tűnik, Európa úgy viselkedik, mint az a fuldoklót mentő ember, aki nagy igyekezetében szintén odavész a folyó sodrában… Marad a kérdés; vajon mire gondolnak?

Ajánlott Cikkek