Mások írták Vélemény Vélemény-cikkeink

Biden Oroszország-politikája – ahogy a lengyel szakértő látja

„Az amerikaiak kudarcot fognak vallani Németországban és Oroszországban is, ez azonban még eltart egy ideig. Amíg nem tisztázódik a helyzet, addig Közép-Európa sajnos nehezebb helyzetben lesz, mint korábban” – ezzel a mondattal kezdi a kurier.plus a Przemysław Żurawski professzorral, a Łódzi Egyetem politológusával készült interjúját.

Figyelem, a lengyelek úgy általában nem igazán ápolnak jó viszonyt az oroszokkal, így igazán nem vádolható a professzor sem azzal, hogy valamiféle Oroszország iránti elfogultság okán állítaná a fentieket. Egy ilyen felütés magyarázatra szorul, amit az interjú további részében meg is ad Żurawski.

Véleménye szerint az, hogy Biden egy békülékenyebb hangnemet ütött meg, további agresszióra ösztönzi Putyint (aki talán ezt gyengeségnek értékeli – a szerk.), mert – véleménye szerint, ha az orosz elnök bele is megy a tárgyalásokba, és akár a megállapodásig is eljut, az csak időleges megoldás lesz.

Elgondolkodtató szavak, mert – ezek szerint – ha most nem is megy el a konfliktus a nyílt harctéri eseményekig, Oroszország továbbra is igyekszik majd kiterjeszteni befolyását minél nagyobb területre. Ez a vélemény nem egyedülálló, hiszen politológusok és történészek is állítják, hogy Oroszország mindig is birodalmi szemléletben állt a külpolitikai ügyekhez, lett légyen kommunizmus, vagy éppen cári rendszer, vagy éppen Putyin elnökségéről szó.

A professzor szerint

„Oroszország ott áll meg, ahol megállítják. Megától nem fog megállni.”

Ez nem túl jó kilátás a jövőre… A politológus ezután érdekes összefüggésre világít rá; „Minden egyes amerikai elnök – Trumpon kívül – megpróbálta újjászervezni az orosz kapcsolatokat…” Véleménye szerint Amerika nem tanul, és most Biden esetében sem más a helyzet, mert már választási kampánya során látni lehetett, hogy nem fog működni a dolog. Erről így nyilatkozott:

„Nem lehetett ugyanis egyszerre megígérni az európai szövetségesi kapcsolatok újjáépítését – értve ez alatt természetesen Németországot és Franciaországot, mert a NATO keleti szárnyával nagyon jók voltak a kapcsolatok – és bejelenteni Oroszország megbüntetését az agresszív politikája miatt.”

Emlékeztet az Északi Áramlat 2 leállítására (itt valószínűleg arra gondolt, hogy ez a szankció Európának is fájt, nem csak az oroszoknak – az Északi Áramlat 2-ről ITT írtunk), illetve arra, hogy az amerikai haditengerészet Fekete-tengerre irányítása, majd ennek visszavonása is hiba volt, és ha ennyire következetlen a döntéseiben a Biden-féle adminisztráció, akkor csak kompromisszumos megoldást érhet el, de igazán nem tudja döntésre vinni a dolgot.

Ezen a ponton egy különösen fontos témára hívja fel a figyelmet a szakértő. Véleménye szerint ugyanis Európa Egyesült Államok irányába való elköteleződése Moszkvából nézve nem is annyira egyértelmű…

„Itt nemcsak az Egyesült Államokról van szó, hanem általában a Nyugatról és a transzatlanti kapcsolatok állapotáról. Fontos, hogy Borrell moszkvai útját – csakúgy, mint a tavalyi év végén a német vezetés nyomásgyakorlását a Kínával megkötendő egyezményekre – a Kremlben a transzatlanti szövetségben keletkezett komolyabb repedések jeleiként értelmezték. Világos volt ugyanis, hogy Németország és Franciaország Borrell Moszkvába küldésével – illetve a németek a kínai egyezmények kapcsán – meg akarja ragadni a pillanatot, amikor ez Egyesült Államok az elnöki hatalom átadása miatt – egy belső feszültségekkel teli hatalomátadás idején – nem lesz képes reagálni.”

A témát mi is boncolgattuk (ITT!), és bizony arra jutottunk, hogy Európa egyáltalán nem örül annak, hogy az USA akár az ő kárára is érvényesíti érdekeit, és még el is várja az euró-atlanti együttműködés okán, hogy Berlintől Párizsig mindenki tapsikoljon örömében. És mint Európában egyre több témában, itt is Németország a megoldás! Párizs ugyanis kissé másképp áll a NATO ügyeihez, mióta „mióta de Gaulle kiléptette a francia csapatokat a NATO kötelékéből.” Állítása szerint ugyanis az, hogy Sarkozy idején visszatértek a NATO-ba, még nem jelenti azt, hogy feltétlen elkötelezettjei a katonai szövetségnek.

Ebben a helyzetben vissza kell térni a hidegháború idején megszokott rendhez, miszerint az Egyesült Államok fő európai partnere Németország (ne feledjük, hogy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból katonai téren is hatással van!). Igen ám, de;

„… Németország nem akarja betölteni ezt a szerepet, ezért azt gondolom, hogy az amerikaiak kudarcot fognak vallani Németországban és Oroszországban is, ez azonban még eltart egy ideig. Amíg nem tisztázódik a helyzet, addig Közép-Európa sajnos nehezebb helyzetben lesz, mint korábban.”

Könnyen érthető, hogy Németország miért nem szeretné ezt a szerepet. Az okok között csak egy az Északi Áramlat 2 leállítása, sokkal fontosabb tényező, hogy Berlinben pontosan tudják, hogy Moszkva nélkül Európa – és annak vezető gazdasága, Németország – nem tudja azt a gazdasági teljesítményt hozni, mint a berlini fal leomlása utáni periódusban, és azt is pontosan tudják, hogy Kínával sem lenne jó lerombolni a kapcsolatokat, mert a német gazdaság ezer szállal kötődik a Távol-Kelet óriásához! És ne feledjük; Németország export-világbajnokként teljesen más helyzetben van, mint az Egyesült Államok, ugyanis a piacait jelentő országokkal úgy általában sem szerencsés a rossz kapcsolat…

A riport végén arra a kérdésre, hogy a mai helyzetnek milyen következményei lesznek, Przemysław Żurawski így válaszolt:

„Kétségkívül azok – az amerikai és európai – lépések, amelyekről beszéltem, Oroszországot arra csábítják, hogy tesztelje, mi a valóság. És amíg Oroszország nem találkozik valamilyen határozott ellenállással, addig teszteli is. És hol fogja ezt tesztelni? A mi régiónkban, vagyis a keleti végeken. Azaz a rossz nyugati kalkulációk árát Kelet-Közép-Európa fogja megfizetni – és minél keletebbre fekszik egy terület, annál jobban.”

Nos, a riportban elhangzottak semmi jóval nem kecsegtetnek, mert ha jobban belegondolunk, Varsó, Budapest és Bukarest is kényes helyzetben találhatják magukat egy esetleges nyílt fegyveres konfliktusban. Ugyanis NATO- és más kötelezettségeik okán az USA elvárja tőlük az oroszok elleni harcokban való részvételt, valamint mindhárom országhoz jelentős számú kisebbség tartozik Ukrajnában. Ha viszont Németországhoz hasonlóan látják a helyzetet, nem biztos, hogy részt akarnak venni egy olyan konfliktusban, ami nagy gazdasági terhelést jelent a háborús szakaszban, de még nagyobb gazdasági terhet ró az esetleges orosz gazdasági kapcsolatok (energiahordozók!) megszakadása esetén.

A dilemma tehát pontosan az – vagy talán még erősebb is! -, mint Németország esetében; az orosz gazdasági kapcsolatok vajon hogyan helyettesíthetők anélkül, hogy annak komoly gazdasági visszaesés lenne a következménye? Sajnos ma – úgy tűnik – nincs reális alternatíva, pedig mint arról írtunk is (ITT) Magyarország igyekszik csökkenteni függőségeit, ahogy arra a térség többi országa is törekszik.

forrás: kurier.plus – A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet lapja

Ajánlott Cikkek