Vélemény Vélemény-cikkeink

Biden Ukrajnában is nyert!

Az amerikai elnökválasztás idejére már kifutott az az ügy, ami könnyen kiüthette volna Bident az esélyesek listájáról, de Trumpék valószínűleg túltolták, vagy nem jártak el elég körültekintően, így a választól emlékezetében nem az maradt meg, hogy Biden – még alelnökként – kétes ügyletekbe, vesztegetési ügyekbe keveredett Ukrajnában, hanem az, hogy a Trump-fél kommunikáció nem hiteles… Pedig lenne itt mit vizsgálni, és teljesen világossá válik, hogy miért éppen Ukrajnaaz az állam, aminek mindent elnéznek, sőt tapsikolnak, amikor pedig ultranacionalista húrokat pengetnek!

Azt eddig is tudtuk, hogy Európa valamiért kiskedvencként tartja a hátsó udvarban Ukrajnát, hiszen – érvelhetnénk a EU magatartása mellett – mindig is kellett egy olyan övezet Európa és Moszkva közé, ami elszigeteli az oroszokat a közvetlen befolyás lehetőségétől. Az oroszok persze ezerrel dolgoznak az ügyön, mint korábban is írtunk (ITT!), az Ukrajnát elkerülő gázvezetékek kiépítésével, és a Kelet-Ukrán területek annektálásával.

Most meg az is kiderült, hogy Európa – helyesebben a Marshall-segély óta lekötelezett nyugati része! – még mindig Washington pincsijeként viselkedik, hiszen a valós üzleti és politikai érdekek nem Európa és Oroszország, hanem az USA és Oroszország viszonylatában állnak fenn! Ezt eddig is sejtettük, de most, hogy Biden elnökként fungál, az USA (mint állam) érdekeit erősíti az az egyéni érdek, ami most az elnököt hajtja.

Az ügy neve Burisma! A szálak egészen 2014-ig nyúlnak vissza, mikoris Biden alelnökként egy év alatt öt alkalommal is tárgyalt Ukrajnával. Ez még nem egy nagy dolog, azonban ő nem csak, mint alelnök, hanem főként lobbistaként vett részt ezeken a megbeszéléseken. Ehhez persze megvolt az USA támogatása, hiszen Washington is épp olyan birodalmi szemléletben áll a világ többi részéhez, mint Putyin Oroszországa (vagy mint a cári Oroszország, ahogy a Szovjetunió is!).

De itt többről volt szó! A Majdonon 2013 telén kezdődött forradalom előtti ügyek tárgyalása nem haladt megfelelő ütemben, ezért 2016-ban Viktor Sokin főügyészt menesztették is. Mindenki tudta – Az USA, az EU, és a Világbank is! -, hogy Sokin akadályozza a vizsgálatokat. Azt viszont nem sejtették, hogy ez miért történik… A Burisma itt jön képbe; a korábbi oroszbarát ukrán kormány környezetvédelmi minisztereként tevékenykedő cég tulajdonosa, Mikola Zlocsevszkij egymás után nevezett ki amerikai vezetőket cége élére, köztük Hunter Bidennel, aki vezetői, és energiaipari tapasztalatok teljes hiánya ellenére a Burisma jogi igazgatója lett – potom havi 50.000 dollár fejében…

Egy 2015 májusában keltezett elektronikus levélből kiderült, hogy Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanácsnak egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Egy esztendővel korábban ugyanez az ukrán szakember levélben felvetette Hunter Bidennek, hogy “miként tudná latba vetni a befolyását” az ukrán vállalat érdekében. Gyorsan kiderült, hogy nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről… De fennáll a gyanú, hogy bizony a szálak a mai elnök kezében futnak össze.

Az ügy a mai napig nem tisztázott, de azt azért sejtjük, hogy miért olyan fontos Volodimir Jelcsenkonak, Ukrajna washingtoni nagykövetének, hogy előkészítő tárgyalásokat kezdeményezzen Joe Biden frissen beiktatott amerikai elnök meghívásáról Ukrajnába! Nem is tagadja a meghívás okat;

„Megbizonyosodtunk arról, hogy az amerikaiak nem feledkeznek meg rólunk. Ukrajna az első helyen áll a kelet-európai régióban a támogatásokat tekintve.”

Ma persze már senki nem beszél a 2015 körüli eseményekről, az USA-ban ugyanis nagy malőr lenne, ha a már megválasztott elnökről bármilyen további korrupciós ügy kiderülne, például az, amit egyes sajtóforrások megszellőztettek, miszerint Viktor Sokin főügyész nyomozást akadályozó működése Binedék kérésének eredménye…

Egy valamit világosan látni kell:

Ma az USA és Európa nyugati része egyszerűen nem érdekelt abban, hogy kiderüljön az igazság a Biden-Burisma ügyben, viszont érdekelt abban, hogy Ukrajna ellensúlya legyen Oroszországnak. És itt nekünk magyaroknak nem osztanak lapot…

Ezért a nyelvtörvény, vagy az ultranacionalista zaklatások, na meg a lakosság felfegyverzése soha nem fognak érdemi reakciókat kiváltani, de tiltakozásunk esetén mindig meg fogjuk kapni a magunkét…

Ajánlott Cikkek