Kezdőlap Blog Left SidebarPage 80
Magyarság Történelem

A Jurek-féle váz nélküli motorkerékpár

Jurek Jenő műegyetemi docens 1957. március 28-án kapta meg találmányára a Szerzői tanúsítványt. Akkoriban nem volt egyszerű eljutni eddig a pontig, amit jól mutat, hogy a tanúsítványt öt évvel azután kapta meg, hogy bejelentette a Találmányi Hivatalnál „Újrendszerű motorkerékpár” találmányát… Borítóképen: Mindössze 100 kg a 250-es modell súlya. A kürtöt és a
Magyarság Történelem

Még egy Ikarus is lerobbanhat… És akkor jön a segítség!

Az Ikarus már a kezdetektől szállított külföldre is nagyobb számban autóbuszokat. Ennek több oka volt; egyrészt eleget kellett tenni a jóvátételi kötelezettségeknek, másrészt viszont kellett a dollár-bevétel, mivel dollárból igencsak kevéske volt, na meg törleszteni kellett az 1946 tavaszán felvett dollár-hiteleket is… Borítóképen: Indulásra készen az Ikarus szervízbusza
Foci Magyarság Semleges Térfél Sport Sport Történelem Történelem Videók

Magyar Futball Históriák: A Pékerdei csata

Így indult, ekkor indult. Mi pedig azt is kiderítettük, hogy hol indult! Az első magyar focimeccs, ami azonnal sikert hozott, és… Bokatöréseket, sőt – a további részekből kiderül! – ellentéteket is. De a lényeg az, hogy ezen a nulladik ponton máris nyert a Foci! Sorozatunk nyitó részét megfejeltük (nem felugrásból, csak stukkoltunk egyet!) egy szélesebb […]
Magyarság Történelem Történelem Videók

WM Turán – a szívtől a nikkelig

Ezt a típust a legtöbben WM Turán néven tartják számon, ugyanakkor tudni kell, hogy a gyár (WEISS MANFRED acél- és fémművei r. t. BUDAPEST-CSEPEL – akkor így írták) kezelési és karbantartási útmutatójában a „CSEPEL” 1936 évi „Turán” typus megnevezést használja. Borítóképen: A WM Turán (forrás: ITT-HONRÓL-HAZA archívum) Ennek nincs igazán nagy jelentősége, már csak
Magyarság Történelem Történelem Videók

Rex: Nem nyomozókutya, moped!

Amikor Egerben – helyesebben Felnémet és Felsőtárkány között a Berva-völgyben – már készültek a Berva mopedek prototípusai, a motor beszállítója, a székesfehérvári Vadásztölténygyár is készített egy prototípust, amivel azt mutatták meg, hogy ők hogyan képzelik kis motorkájuk beépítését egy mopedbe. Borítóképen: A Rex első prototípusa, 1957 Lehet, hogy akár a gyártás
Magyarság Minden más Sport Történelem Történelem Videók

Csak legenda volt? Danuvia 175

Még javában zajlott a D-Csepelek gyártása, mikor a gyárban már az új, fejlesztett típus első példányain dolgoztak. 1957 nyarán mutatták be a nagyközönségnek az új Danuviák prototípusait. 175 cm³-es, alumíniumhengeres motorblokk hajtotta őket 8-8,5 lóerő teljesítménnyel, négyfokozatú váltón keresztül. Borítóképen: A két új, immár 175 cm³-es Danuvia 1956 szeptemberéből A
Magyarság Történelem

Csepel boxer, nyolc hengerrel: K-813

A Nehézipari Központ 1948-ban megvásárolta a Steyr motorcsalád licenszét. A szerződés két álló elrendezésű motorra vonatkozott, melyet később a Csepelnél gyártottak, a kezdeti időkben Csepel D-413, illetve D-613 néven (előbbi négyhengeres, utóbbi hathengeres). Ezek a motorok kielégítették az akkori igényeket, de a buszgyártás rohamos fejlődése, a buszok a teherautókétól