Bogár Imre, a betyár: csak a szépasszonyok emlékezete?
„Nem akármilyen fattyú lehetett Bogár (Szabó) Imre, ha már húsz esztendős korára kiérdemelte, hogy felakasszák! Az egyesek számára örömteli, a betyárgyerek számára szomorú eseményre 1862-ben került sor. Betyáros természetével nem nagyon rítt ki a családból, hiszen az apja, a testvére és az unokatestvére is nagy örömét lelte a nyájak elhajtásában és más vidéken való eladásában” – írja Körmendi Lajos „Az együttleges szellem” című könyvében.
Borítóképen: Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár (Bogár Imre Hagyományőrző Egyesület) – Bogár Imréről nem maradt fenn kép vagy ábrázolás
Bogár Imre első ránézésre tehát egy olyan családban született, ami már foglalkozásszerűen „űzte az ipart”, és nehezen lehet ráhúzni azt a romantikus „betyárgúnyát”, amit pedig a róla szóló betyárballada alapján gondolhatnánk róla, és amelynek 1870/71 telén már följegyezték egy változatát:
Zavaros a Tisza, nem akar apadni,
Az a híres Bogár Imre által akar menni.
Által akar menni, lovat akar lopni,
Debreceni zöld vásárban pénzt akar csinálni.
Pénzt akar csinálni, subát akar venni,
Deli Marcsát, a babáját bé fogja takarni.
Nézz ki, Marcsa, nézz ki ablakod firhangján,
Most viszik a Bogár Imrét piros pej paripán.
Arany a zablája, ezüst a kantárja,
Deli Marcsa a babáját már hiába várja.
Kocsmárosné, hallja, egy icce bort adna,
Megkínálom a vármegyét, hogy ne legyek rabja.
Huncut a vármegye, nem iszik belőle,
Most viszik a Bogár Imrét a vesztőhelyére.
Harangoznak délre, fél tizenkettőre,
Hóhér mondja, Bogár Imre, álljál fel a székre.
Felállott a székre, felnézett az égre:
A sok híres rablásaim most jutnak eszembe.
Kiszáradt a Tisza, csak a sara maradt,
Meghalt szegény Bogár Imre, csak a híre maradt.
(Bugacmonostor, Pest megye, Vásárhelyi Z. gyűjtése 1933)
Ha tényszerűen elfogadnánk azt, amit ez a ballada költött Bogár Imréről, tényleg azt gondolhatnánk, hogy ő egyfajta ellenálló, aki az igazságtalan hatalom ellen küzdött, de ezt a valódi tények egyáltalán nem támasztják alá!
Helyesebben; a fellelhető anyagok sokszor ellentmondásosak a Bogár família tekintetében, de abban minden beszámoló és feljegyzés megegyezik, hogy a társaság kifejezetten a rablás céljából alapíttatott és azért működtetett!
„… ifjabb Szabó István, mint 32 éves, fia a fentnevezett Szabó Istvánnak, kivel egy leány testvére és egy kanászgyermek voltak az épületben, a konyhaajtó vasrudakkal belőlről megerősítve volt, így azon ejtett kemény ütések, melyeket a rablók ejtettek, semmit nem engedvén, midőn ifj. Szabó István által távozásra felszólittattak a betyárok, de azok újabban ellentállván,az ajtón lévő hézagon ifj. Szabó Ist. a nála lévő fegyverrel a rablókra lőtt, és azok közül öreg Bogár Imrét, mint 60 évest, kis alacsony, töpörtő, sovány embert, arczán két szem, és szemöldök s orr közt találván, agyonlőtte, ekkor a rablók a kivégzett Bogár Imrét, a tanyától távolabb elvivén, az épületnek tüzet vetettek…” – írja a Pesti Napló 1862. április 15.-én.
A Bogár Imrét állítólag “szalonképessé” tevő ponyvaregény-sorozat egy-két tagja:
Hasonló esetet mond el Bóhás Andor gulyásszámadó is a lapszemle.hu szerint:
„Úgy higgyétek el asztat ahogy én írom aszt tinéktek, hogy nagy porfelleg látszott vóna a szegedi határban, Bokrosi Jóska tanyája felé közelegvén, ha éppeg nem lett vóna ollan koromsötét, háthisze’ késő éccaka vót mán .Hát biz az öreg Bogár Jakab és betyárbandája közeledett a dűlőúton. Mondom, késő éccaka vót mán, mikó’ Bokrosi Jóska, félholdas ökröszsellér hajja ám, hogy valaki nagy düvel veri a ház ajtaját. Így osztán sebtibe’ gyertyát gyújtott, és az ajtóhoz ment, ami belülrű erősen be vót reteszelve. Oszt kiszót:
– Ki az, illen késő éccaka?
-Ín vagyok az, Bogár Jakab, meg az embereim – szólt az öreg, ijesztően durva hangon.
-Nyissa ki Ke az ajtót! – Parancsolta.
-Nem gyittom én, nincs itten semmi amit elvihetnének az urak!
Ekkó egy darab ideig csönd lett.
Oszt eccé csak kaparászás hallatszott, az öreg Bokrosi hátán a hideg futkosott. Bogár Jakab kerített egy ásót a kezeközé és ő maga látott neki, hogy megássa a küszöböt. Addig a gazda se tétlenkedett. A banda közben az öregen kacagva a pincében talált boroshordóbú’ ivott, köztük Jakab fiáva’, a fiatal Bogár Imréve’. Mire a gödör elég tágas vót mán, Bogár Jakab az ijesztő mocskos, morcsos pofáját bedugta a küszöb alatt és ordítva vicsorgott, hogy megrémítse a házinépet. puska dördült. Azt még maga Bokrosi Jóska se gondolta, aki a ravaszt meghúzta, hogy ez az ócska öreg fegyver még elsülhet. csak rá akart ijeszteni a betyárokra, ehelyett az öreg Bogár Jakab bozontos fejét lötte széjje’.
Miután fia Jakab testét kihúzta a küszöb alól, az ajtót betörte és pisztolyáva’ agyonlőtte Bokrosit, osztán családjával is végzett. Távozóban a tanyát felgyújtották.
Másnap regge’ a szegedi Vármegyeháza előtt találták lovára kötözve Bogár Jakabot a híres betyárt, mellette egy levélben ez állott:
-Jóapámat Bogár Jakabot Szeged városa tisztességesen temettesse e’, a pappal áldó imát mondasson érette. Mer ha nem, a várost a négy sarkán gyújtjuk meg!”
Alighanem a két leírás ugyanazon esetet írja le, de a név nem egyezik, és a Pesti Napló semmit nem ír arról, hogy a fejbe lőtt betyár lóra kötözve egy üzenettel Szegeden megjelent volna. Márpedig, ha volt ilyen, akkor biztosan megírják, mert érdekes történet, de ebben az esetben – éppen azért, mert ez egy igen színes momentum – inkább a „népköltés” körébe tartozik.
Nos, a helyzet az, hogy az 1862-ben Pesten kivégzett Bogár Imre apja nem Jakab volt, hanem idősebb Bogár Imre, aki számadó juhász volt eredetileg. Jakab bizony a fiatalabb Imre után egy évvel született testvére volt!
Ha már számadó, akkor ejtsünk szót arról, hogy mikor felcseperedett, gulyásbojtárként szolgált.
1860-ban történt, hogy – Jakab öccsével, valamint Jó Ferenc, Kökény József és Kopjás József pusztai pásztorokkal – marhát lopott (egyes források szerint a rá bízott marhákat lopták el), vallatásba fogták és 1861-ig börtönben ült.
Kiszabadulásakor, 1861. március tizenötödike után, mint „leveles”-ember nem kapott a kezire jószágot, állástalanul kóborolt egyik pásztortanyáról a másikra.
Ezen a ponton már nem volt sok választása – iskolába sohasem járt – maradt a betyárélet. Ez pedig egy rejtélyes eredetű Dönti Péterrel kezdődött:
„Bugacon mintegy hat napig mulatván nénémnél – vallotta Bogár Imre -, mikor odajöttek Bogár Jakab öcsém, Bogár Miska unokabátyám, Baski György és Bartucz Mihály, kik magukkal hívtak engem, s apámat. Mind a hatan elmentünk, s egy bandában jártunk” – vallotta.
Dönti érdekes figura volt, mert állítólag cilinderben járt, kiborotvált körszakállat hordott, és a banda tagjainak állítása szerint akcióit, mint egy táborkari tiszt, gondosan kitervelte – alapos felderítés után!
Ennek a bandának a számlájára írták a bajai vásározók 15 szekere ellen 1861-ben elkövetett rablótámadást. A rablók a kocsin lévő pénzes ládákból 2.000 forintot vettek ki. Zsákmányuk ma legalább egymillió forintot érne.
A banda 1862 elején is folytatta a fosztogatást, habár a fiatal Bogár szerint mindig csak kéregettek, erőszakkal semmit nem vettek el. A „kérés” úgy történt, hogy közben a fegyvert az őket „megsegítő” áldozatokra fogták. Ezen felbuzdúlva egyre erőszakosabbak lettek: amikor kirabolták a dabasi református lelkészt, a nála vendégeskedő földbirtokost is késsel fenyegette meg, hogy megnyúzza, ha nem ad elő több pénzt. Végül megkegyelmeztek neki, de így is több ezer forinttal távozhattak.
A tél folyamán óriási összegeket raboltak, a történészek szerint 15-30 millió forintot is elérheti mai árfolyamon számolva, amely akkor hatalmas vagyonnak számított.
Pár hónapra rá, két juhász egy holttestet fedezett fel a csengelei pusztán lévő baromkútban. A feje be volt zúzva, fülei le voltak vágva, bal karja át volt szúrva, míg a lábára egy homokkal teli zsákot kötöztek. A test Dönti Péteré volt, akivel már nem „dolgoztak” együtt…
A betyárbandák között Dönti Péter halála miatt megkezdődött a leszámolás. A rablók sorra vesztették el a társaikat. A csendőrök gyakran fegyverarzenált találtak a tanyákon, ahol a vérengzések folytak.
Besúgóknak köszönhetően a gyilkosra, Bogárra álmában csaptak le a pandúrok. A per két napig folyt Pesten, a megyeházán, ezalatt a férfi próbált mindent tagadni, és a halott társaira hárítani, annak ellenére, hogy 26 tanút idéztek be.
Az alig húszéves férfi a legsúlyosabb büntetést kapta, 1862. július 19-én Pesten végezték ki, alig egyéves aktív bűnözői tevékenység után.
A kivégzést hatalmas érdeklődés övezte:
„A vesztőhelyen, annyi bámuló volt, mint talán mindahárom idei lóversenyen együttvéve; sőt mi több, még sátrak is voltak felállítva, hol bort, sört, fagylaltot s több efféle kellemes dolgokat lehetett kapni” – számolt be a Politikai Újdonságok 1862. július 23-ai száma.
A bandatagok közül az apja, testvére és unokatestvére sem halt természetes halállal. Ekkor terjedt el a híres mondás: „Meghalt szegény Bogár Imre, csak a híre maradt”.
Egyszerűen rabló gazember, vagy betyár? Az alapmotívumok ugyanazok; egy kisebb vétség, ami okán „törvényen kívülivé” válik, majd egyre nagyobb bűncselekmények, mire aztán a törvény szigora lesújt!
Az egyszerű emberek azt látták, hogy az akkoriban igen szigorú törvények gúzsba kötik őket, és a nem igazán fényes gazdasági helyzet természetesen negatívan hatott a közerkölcsre.
Így az ő szemükben betyárok voltak, a törvény pedig bűnözőként – a fennálló jogi keretek között teljesen szabályosan eljárva! – végeztek velük.
A kérdés csupán annyi marad, hogy az ilyen sorsra kényszerült emberek vajon a törvények túlzott szigora, az akkor, a napi gyakorlatban alkalmazott, a kisebb bűnöket is egy életre megbélyegzéssel párosuló társadalmi magatartás kényszerítette bele a helyzetbe, vagy már eleve romlott erkölcseik vezették őket rossz útra?
Nem tudjuk, ez egész egyszerűen a mi szintünkön nem eldönthető, még akkor sem, ha a fennálló törvények szerint jártak el a hatóságok.
És hogy miért lett ilyen “kultusz” Bogár Imre körül? Mert állítólag igen szép férfi volt, és ezen oknál fogva nem csak a parasztság fantáziáját mozgatta meg, hanem a városi szépasszonyokét is…
