Budapest: életképek 1909-ből

A 20. század első éveiben volt egy kisebb megtorpanás a gazdaságban – a Millennium gazdaságélénkítő hatása elmúlt, és a világgazdaságban is akadtak feszültségek -, de 1909-re változott a helyzet. A válság elmúltával pedig ismét jobban pezsgett az élet, és ezt különösen Budapesten lehetett érezni.
Borítóképen: A Fogaskerekű fölfelé halad – 1909
Persze a pezsgő élethez kellett ám pénz, nem is kevés, de szerencsére ekkorra már csökkent a munkanélküliség, és egyre többen igyekeztek munkába, ezért pedig egyre nagyobb volt a zsúfoltság a közösségi közlekedés járművein.

Mindenki siet, mindenkinek van valami sürgős dolga, így aztán mindenki meg is éhezik a nagy rohanásban. Akkoriban jobbára a piacokon, és a vásárcsarnokokban szerezték be az élelmet a városlakók, így aztán arra is sort kellett keríteni, hogy kimenjenek a piacra – hacsak nem akartak éhen halni. Szerencsére áru az volt, az eladók szebbnél szebb portékát kínáltak.

Igen, a nyári melegben megteszi egy jó adag dinnye is, de azért gondolni kell arra is, hogy a dinnyének vannak „folyományai”… Ezzel nincs gond vasárnap, mert akkor nem kell megszakítani a munkát, ellenben az már megfontolandó, hogy ha kirándulni szottyan kedve az embernek, akkor talán mégis jobb valami mást enni.

Igen, akár utazhattak Nagymarosra hajóval is, és többé nem volt gond az étkezéssel sem, rögtön nyitásként süteménnyel lephette meg magát a Dunára szálló túrázó! De akár Visegrádot is célba vehette az ember, ha éppen úgy tartotta kedve, sétahajók oda is feljártak már 1909-ben.

De voltak, akik nem akarták elhagyni a fővárost, és mégis szerettek volna a természetben tenni egy sétát. Számukra is volt megoldás, a Margit-sziget várta őket, akkor már látogatható lett. Az sziget ugyanis az 1908. évi XLVIII. törvénycikk szerint a Közmunkatanács kezelésében lévő fővárosi pénzalap tulajdonába került (addig József főherceg tulajdona volt), kivéve a sziget közepén fekvő mintegy 13 hektárt, ami országos növénykert létesítésére kincstári tulajdonba került.

Aki pedig mégis maradt azeredeti tervnél, és Nagymarosra ment, a gyönyörű kilátásban részesítőkényelmes út után, partot érve biztosan talált egy olyan fogadót, ahol végre teletömhette a hasát, és persze itt is tehetett gyalogtúrát, hogy még a végén nehogy elhízzon!

Ha éltünk volna akkor, mi talán leginkább a Fogaskerekűre szavaztunk volna (lásd: borítóképünkön) egy szép napos vasárnapon – már csak azért is, mert akkor még gőzvontatással lehetett utazni, és mert úticélunknál aztán minden bizonnyal kaphattunk volna finom ételeket!