Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány című regényében szereplő Buzgó Mócsing figurája nem csupán az írói fantázia szüleménye, hanem alakját valóságos, létező személy ihlette. Bár az igazi Trebitsch, azaz Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác kalandos, meglepő (pál)fordulatokban bővelkedő élete regényes túlzásnak is tűnhetne, de nem az.

Borítókéepn: Trebitsch Ignác kalandor, több titkosszolgálat ügynöke volt (fotó: wikipedia.org)

Ki volt, milyen életet élt meg az az ember, aki önmagát – tetszetősen – a XX. század legnagyobb kalandorának nevezte? Egy ilyen „világpolgár” miért akart élete alkonyán hazatérni Magyarországra?

„Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Trebitsch vagyok. De kérem, hogy ez maradjon köztünk! […] Úgy lépeget itt, nagy orrával, csíptetőjével, állandó nyájas mosolyával, mint egy tisztes nyárs-polgár…”

A fenti idézet Rejtő Jenő legismertebb figurájának nevével fémjelzett könyvében, a Piszkos Fred, a kapitányban olvasható, amikor St. Antonio főherceg és Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch találkoznak egymással. Rejtő regényeinek olvasása közben nem sokan gondolnának arra, hogy bármelyik szereplője is valóságos személy. Az igazat megvallva, afelől továbbra sincs kétségünk, hogy Piszkos Fred vagy Fülig Jimmy valószínűleg teljes egészében a fantázia szüleménye. Ezzel szemben Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch valóságos, létező személy volt, akinek az élete bővelkedett rejtői fordulatokban. Önéletrajzában önmagát, a „XX. század legnagyobb kalandorának” nevezte, ami túlzásnak tűnhet egy olyan században, amelyikben – példának okáért – Basil Zaharoff, a világszerte hírhedt fegyverkereskedő és kém élt és tevékenykedett, de életének alakulását tanulmányozva nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy beleillik a legnagyobb politikai kalandorok sorába.

A Magyar Országos Levéltár mikrofilmen őrzi Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác születési anyakönyvi bejegyzésének másolatát, illetve néhány levelét, amelyeket Kövér Györgyhöz, a Pesti Hír (a kor egyik legolvasottabb napilapja) főszerkesztőjéhez és Horthy Miklós kormányzóhoz írt hazatérése ügyében. A források történeti értékét elsősorban nem a tartalmuk adja, mivel nem befolyásolták a történelem menetét, és nem egy későbbiekben bekövetkező eseményt készítettek elő, hiszen utánuk már Trebitsch sem tért vissza többé Magyarországra.

Két szempontból is fontos, hogy megismerjük Trebitschet. Az egyik, hogy élete folyamán, a 20. század első felében, olyan történések részese volt, és olyan országok politikai életében vett részt, amelyek meghatározták a korszak eseményeinek menetét, illetve olyan személyekkel állt közvetlen vagy közvetett kapcsolatban, akik jelentős történeti figurák voltak. Emellett Trebitschet bizonyítottan számos – angol, német, kínai, japán – titkosszolgálat foglalkoztatta, és használta az általa szerzett információkat.

De kezdjük az elején! Trebitsch Ignác 1879 áprilisában született Pakson, egy izraelita kereskedő családban. Apja Trebitsch Náthán jómódú gabonakereskedő volt, anyja egy gazdag dél-magyarországi kereskedőcsalád gyermeke, akik állítólag az amerikai Rothschildokkal is rokonságban álltak. Ignác harmadik fiúgyermekként született a családba, két idősebb fiútestvére, Vilmos és Lajos mellett még hat lánytestvére is volt.

A legkisebb fiú, Ignác rabbinak készült, amit az ortodox család nagy örömmel fogadott. Életébe azonban váratlan fordulatot hozott és előre nem látható folyamat elindítója lett, hogy beleszeretett egy Ella nevű színésznőbe, és elhatározta, hogy színész lesz.

A család azért, hogy Ignác felhagyjon ezen elképzelésével és jobb belátásra térjen, elküldte világot látni.

Hazatérése után az Egyetértés, illetve a Rejtelmes világ című folyóiratok több riportját is közölték, amelyeket Terebis álnév alatt jelentetett meg. Mindenesetre a család számítása bevált, mert Ignác felhagyott színészi terveivel (és Ellával), viszont már a rabbi pálya sem vonzotta, hanem a legfőbb célja az lett, hogy közismert személyiség váljon belőle.

Egy újabb utazása alkalmával Londonban találkozott egy ismerősével, aki elvitte egy olyan missziósházba, amit azért létesítettek, hogy a Kelet-Európából menekült zsidókat keresztény hitre térítsék. A missziósház nagy hatással volt Ignácra, és végül, hosszas vívódás után Hamburgban, a Jeruzsálem házban (itt működött az Ír Református Egyház egyik missziója) 1898-ban megkeresztelték és felvette a Timotheus nevet. Amint a családja megtudta, hogy Ignác elhagyta a zsidó hitet, rögtön kitagadta.

Sőt, egy Gretchen nevű lány miatt – akit szintén el akart venni feleségül! – Kanadába ment és miután ekkor már papi szemináriumba járt, és a frigyet csak felszentelése után lehetett megejteni, egy év alatt elvégezte a teológiai fakultást. 1901-ben össze is házasodott Gretchennel.

Ezek után az Ír Református Egyháztól „átnyergelt” az Anglikán Egyházhoz, de ránk maradt önéletrajzában nem úgy nyilatkozik, mint aki különösebben hithű lett volna…:

„Én keresztény voltam, de valami szuperkeresztény, aki felüláll a keresztény egyházakat elválasztó különbségeken. A protestáns dogma semmit nem jelent a számomra.”

Anglikán pappá szentelése után úgy döntött, hogy Londonban próbál szerencsét, ezért elutazott a szigetországba, és 1904-ben elnyerte a canterbury érsek kinevezését: Applendorf falu (Kenti grófság) lelkésze lett.

Ez nem elégített ki nagyravágyását, a politika felé fordul, és eldöntötte, hogy parlamenti képviselő lesz. Így is történt… Először Hamptonba költözött, majd a könnyebb érthetőség kedvéért megváltoztatta nevét Ignatius Timothy Tribich Lincolnra. Időközben Gretchen két fiúval ajándékozta meg férjét, az idősebbiket Ignácnak, a fiatalabbikat John-nak keresztelték.

Amikor az 1906-os angliai választásokon a Liberális Párt nyert, Trebitsch úgy érezte, hogy eljött az ő politikai szerepvállalásának az ideje.

Kiváló kapcsolatteremtési képességét tükrözi, hogy rövidesen a Temperance Society tagjává vált, ami a kor Angliájának híres és nagy befolyással rendelkező társasága volt. Benjamin Seebohm Rowntree – aki Llyod George barátja és munkatársa volt – megbízásából és az angol külügyminiszter ajánlólevelével Belgiumba ment, ahol névlegesen szociológiai kutatásokban vett részt, valójában azonban az angol hírszerzés számára gyűjtött információkat.

1909-ben gazdag és tekintélyes emberként tért vissza Angliába, vett egy házat Darlingtonban, amely helység a konzervatívok egyik fellegvárának számított, és Rowntree ajánlásával felvették a Reformklubba. Az 1910-es választások alkalmával a Liberális Párt felajánlotta Trebitschnek, hogy lakóhelyén lépjen fel képviselőjelöltjükként.

A Liberális Párt közbenjárásával Trebitsch a választási előkészületek kellős közepén megkapta az állampolgárságot, és egy jól felépített kampány következményeként – általános meglepetésre – körzetében megnyerte a választásokat, és tagja lett az angol parlament alsóházának.

Trebitsch ekkor pénzügyi támogatást kért és kapott Zaharofftól és Rowntree-től, majd egy dr. Segal nevű ausztriai ügyvéd tanácsára, aki német-osztrák kém volt, vásárlási jogot szerzett a galíciai olajvezetékekre.

A nyugalom csak látszólagos volt, mivel dr. Segal révén Trebitsch-Lincoln kapcsolatba került Németország, illetve Ausztria-Magyarország hírszerzőszolgálataival, és erről a kapcsolatról az angolok tudomást szereztek. Ennek következtében megvonták az anyagi támogatást Trebitschtől…

Zaharoff közbenjárásával aztán megalakult az Egyesült Galíciai Olajvezeték Társaság, amelynek igazgatójává Trebitschet nevezték ki. 1913-ban a Társaság áthelyezte súlypontját Ploieşti környékére, és Trebitsch folyamatosan ingázott London, Budapest és Bukarest között, hozta-vitte a híreket az Intelligence Service és a Nachrichten Büro számára.

Újabb nehézséget jelentett, hogy a romániai olajkutakról közben nyilvánvalóvá vált, hogy készleteik hamar kimerülnek. Az újabb pénzügyi problémát Trebitsch egy Rowntree aláírásával ellátott hamis garancialevéllel próbálta áthidalni, ez azonban hamar kiderült, aminek következtében az angolok visszarendelték Trebitschet Londonba…

Viszont nem indítottak eljárást ellene, hanem a hadügyminisztérium cenzúrahivatalában kapott állást.

Kellett a pénz, ezért német rejtjelkulcsokat akart eladni az angol hírszerzésnek, de ezekről hamar bebizonyosodott, hogy hamisak voltak, ami végképp megpecsételte Trebitsch angliai pályafutását. Egy megbeszélés alkalmával utalást tettek rá, hogy az útlevele három nap múlva lejár, ami azt jelentette, hogy addig szabadon távozhat Angliából, utána viszont már nem. Trebitsch értette a célzást, és 1915. január 30-án Liverpoolban felszállt egy Amerikába induló hajóra.

Elhatározta, bebizonyítja, hogy Anglia provokálta ki a háborút, és Németország háborús bűnössége valójában a világtörténelem egyik nagy csalása. A New York World című napilap vasárnapi melléklete két folytatásban közölte Trebitsch-Lincoln cikkeit: I.T.T. Lincoln, a brit parlament volt képviselőjének leleplezései, aki német kém lett címmel. Az értekezés nagyon egyoldalúan angolellenes volt, nem kevés túlzással és ferdítéssel. Angliában nagy visszhangot váltott ki.

A britek kérésére az FBI letartóztatta, de Trebitsch az FBI kérésére német rejtjeles anyagokkal foglalkozott, mint szakértő. Valójában nem sokat értett a rejtjelekhez, ellenben baráti viszonyba került az őt felügyelő és kisérgető FBI ügynökkel, vendéglőbe, szállodába járt, és mindezt az FBI pénzén! Egy ilyen esti kiruccanás alkalmával megszökött, 42 napig bujkált az utcákon, míg újra elfogták. Végül 1916 májusában kiadták Angliának, ahol a csekkhamisítás miatt három év börtönbüntetésre ítélték. A börtönbüntetés letelte után, 1919-ben végleg kiutasították Angliából.

Pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hogy miként került kapcsolatba a német jobboldal képviselőivel, annyi azonban biztos, hogy nem sokkal Németországba érkezése után már Erich Ludendorff tábornok, Max Bauer ezredes és más olyan emberek társaságában találjuk, akik jobboldali puccsot szerveztek a hatalmon lévő német kormány ellen. A szervezkedés Kapp-puccs néven vonult be a történelembe, és ennek a mozgalomnak Trebitsch lett a sajtófőnöke.

A bukás után, 1920. május 8-án Trebitsch, Bauer és Fritz von Stephani őrnagy megállapodtak abban, hogy porosz, bajor és magyar különítményes erők közreműködésével előbb osztrák különítményes erőket képeznek ki, majd ezek segítségével fordulatot idéznek elő Ausztriában.

Horthy kinyilvánította, hogy Magyarország számára az egyetlen lehetséges politikai irány a németekkel való együttműködés lehet, bár jelenleg kénytelen franciabarát politikát folytatni. Úgy látszott, hogy a kormányzó személyében támogatóra találtak, azonban az európai események alakulása útját állta terveik megvalósulásának.

Trebitsch végül Bécsbe szökött, ahol át akarta adni a szervezkedéssel kapcsolatos iratokat a franciáknak, de mivel nekik nem kellett, ezért felajánlotta azokat a csehszlovák hírszerzésnek.

Meg is kötötték az egyezséget, amely értelmében Trebitsch rögtön kap kétszázezer cseh koronát, illetve a későbbiekben még háromszázezret. Ezt követően azonnal Ausztriába hívata a családját és kellemesen éldegéltek egy ideig, a második összeg azonban nem érkezett meg a csehszlovák államtól…

Trebitsch Ignác 1922 szeptemberében Kína, egészen pontosan Sanghaj felé hajózott. Miért pont Sanghaj volt az úticél? Mert a 20. század első felében Sanghajban a beutazásra semmiféle vízumra, rendőrségi igazolásra vagy vagyoni helyzetet igazoló dokumentumra nem volt szükség, hiszen egyetlen országnak sem volt kizárólagos fennhatósága a város felett. De a cél nem az ideérkezés volt, hanem teljesen más, erről Trebitsch így írt:

„Célom az volt, hogy Kínát gazdaságilag és katonailag átszervezzem, és elsőrendű szárazföldi és tengeri hatalommá építsem ki. Így akartam megbosszulni mindazt, amit az angolok velem szemben elkövettek. De tudtam azt is, hogy ezt az ázsiai akciót egy párhuzamos európai manővernek is kell kísérnie. A cél az volt, hogy lekössük Angliát Európában arra az esetre, ha Ázsiában sikerülne egy nagy angolellenes háborút kirobbantani. Miután Anglia zúzta szét Németország gazdasági és tengeri hatalmát, európai szövetségesként elsősorban a németek jöhetnek számításba.”

Kínai pályafutása első állomásaként Trebitsch elszegődött Vu Pej-fu szolgálatába, aki az 1920-as évek elején Közép-Kína legnagyobb katonai diktátora volt – mellesleg az angolok és az amerikaiak támogatták…

Miért nem a Kuomintang embere lett? Miért egy olyan társaságban jelent meg, amit köztudottan az angolok „patronáltak”?

A korszakkal és Trebitschcsel foglalkozó történészi elemzések három lehetséges magyarázatot adnak erre:

• Trebitsch valójában a Kuomintang ügynöke volt, és mint ilyen, el akarta téríteni Vu-t az angoloktól, hogy ezzel is gyengítse a kínai befolyásukat.
• Trebitsch valójában kettős ügynök volt, ami a múltját ismerve elég hihetőnek tűnik, és nemcsak a Kuomintangnak, hanem az angoloknak is dolgozott.
• Trebitsch valójában nem is kettős, hanem hármas ügynök volt, a Kuomintang, az angolok és a németek szolgálatában is állt.

Mindenesetre tény, hogy 1923 őszén Tolnai Lajos néven partra szállt Velencében, majd üzenetet küldött Bauer ezredesnek, akit felkért, hogy legyen a kínaiak katonai szakértője. Bauer ezt el is fogadta, furcsa fordulatként azonban nem Vu Pej-fu, hanem a Kuomintang katonai szakértője lett.

Vu – miután Csang Cso-li elfoglalta birtokait – kiesett a politikai játszmából, de Trebitsch jó taktikai érzékének köszönhetően nem bukott el korábbi gazdájával együtt, sőt befolyását jelezte, hogy Peking elfoglalásakor közreműködött Pu-ji, a későbbi utolsó kínai császár biztonságba helyezésében, akit először a pekingi holland nagykövetségre, majd Tiencsinbe szállítottak.

Szun Jat-szen halálával (1925) a Kuomintanggal való kapcsolata is megszakadt, Sanghajba utazott, majd 1925 őszén már a Fülöp-szigeteken, Manilában tűnt fel, mint dr. Tandler Leó. Ezt követően pedig Ceylon (ma: Srí Lanka) szigetére utazott.

Ceylon ebben az években a buddhista kolostorok fellegvára volt, brit fennhatóság alatt.

Ez azt jelentette, hogy Trebitsch a britek engedélye nélkül nem mehetett volna oda, márpedig eleinte a fővárosban, Colombóban egy szállodában lakott, később pedig a városi rendőrség engedélyével átutazott egy buddhista kolostorba.

Annyi biztos, hogy hetek alatt megtanulta a páli nyelvet, amelyen a régi buddhista művek íródtak, és néhány hónap múlva a környékbeli kolostorok lakói már a buddhista filozófia megbecsült mestereként tekintettek rá. Időközben felvette a Csao Kung nevet, ami annyit jelent: Mindenség Világossága.

1926-ban így került Trebitsch birtokába az az információ, miszerint fiát, John Lincolnt halálra ítélték rablógyilkosság miatt. Trebitsch rögtön hajóra szállt és elindult Angliába, de szerencsétlenségére a hajó nem ért oda időben, és a kivégzést végrehajtották. A tragikus esemény teljesen összetörte, és ettől kezdve tizenhét éven keresztül alig van információ róla.

1931 májusában hetven napos böjt és a sikerrel teljesített buddhista tűzpróba után, a buddhista szerzetesek legmagasabb rendjébe emelkedett. Még ebben az évben Japán megindította első nagy offenzíváját Kína ellen, és ez volt az az év, amikor Trebitsch-Lincoln utoljára járt Európában. Valószínűleg japán megbízásból több, egyes források szerint tizenkét európai országban is buddhista missziót akart létrehozni, de mindenhonnan kiutasították.

1941-ben Japán belépett a második világháborúba, és megszállta Sanghajt. A városban maradt emigránsokra nehéz idők vártak, de a francia koncessziót nem szállták meg a japánok, mivel Pétain marsall Franciaországát szövetségesnek tekintették. Az elkövetkezendő két évben nem sok információ maradt fenn Trebitschről, mindössze 1942-ben jelentették angol és amerikai hírügynökségek, hogy Csao Kung apát japán rádióadón angolellenes adásokat irányít India felé.

A következő hozzá kapcsolódó hír már a haláláról emlékezik meg: 1943-ban a China Times egy cikkben számolt be arról, hogy Csao Kung apát bélcsavarodásban elhunyt.

Trebitsch Ignác, azaz Chao Kung temetését igazi pompa, a nagyoknak kijáró tisztelet övezte. Mégsem lehetünk azonban abban biztosak, hogy tényleg ez volt földi pályafutásának utolsó mozzanata, mivel 1947 tavaszán, tehát négy évvel a temetése után a londoni lapokban a következő hír volt olvasható: „Trebitsch-Lincoln, a brit parlament volt tagja, akinek a halálhírét 1943-ban japán hírszolgálat hozta nyilvánosságra, még mindig él.” Állítólag a Reuter hírügynökség egyik tagja, egy tibeti kolostorban találkozott egy europid kinézetű szerzetessel, akitől a beszélgetés folyamán többek között azt is megkérdezte, hogy mi a neve.

A válasz az volt, hogy Chao Kungnak hívják, európai nevén Trebitsch-Lincolnnak…

forrás: Életforma