A Rába járműgyár 1938-ban felajánlotta a Beszkártnak hat hónapos díjtalan próbaüzemre két új trambuszát. A DS-T típusú nyolc és fél méter hosszú, Rába D 1040 típusú 70,4 kilowatt teljesítményű diesel motorral szerelt, 43 személyes járművekből 1939-ben 12, 1940-ben pedig négy állt forgalomba.
Hírek
Szegényparaszt családból származott, édesapja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, édesanyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.
1929-től a BBTE (Budapesti Budai Torna Egylet), 1931-től a Ludovika Akadémia SE, 1935-től a Honvéd Tiszti Vívó Klub), 1945-től a Ganz Vasas, majd 1954-től a Budapesti Vasas vívója volt. 1933-tól kezdődően huszonhét éven keresztül szerepelt a magyar válogatottban. Kard- és párbajtőrvívásban is versenyzett, de kardvívásban vált világhírűvé. Borsody László tanítványa volt,
Árpád-házi Szent Erzsébet (Magyarországi Szent Erzsébet, német nyelvterületen gyakorta Türingiai Szent Erzsébet) (Sárospatak vagy Pozsony, 1207. július 7. – Marburg, 1231. november 17.) II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya. Születési dátuma – az évszámtól eltekintve – feltehetően nem pontos, hiszen bátyja, IV. Béla 1206 novemberében – egyes források szerint
A Ganz-MÁVAG villamos motorvonatok története a háború után kissé nehézkesen indult, de aztán végül sikert hozott, annak ellenére is, hogy az első ilyen típus nem volt igazán sikeres. Úgy tűnik, itt is igaz, hogy a csapnivaló főpróba után fergeteges sikert hoz a premier… Borítóképen: A Cavill motorvonat, melyet 1949-ben kezdtek tervezni, csak 1955-re készült el […]
Bár a honfoglalás hivatalos dátumának 895-96-ot tartjuk, őseink letelepedése a Kárpát-medencében egykét évnél jóval hosszabb folyamat volt: a Dunántúl például csak a 900-as hadjárat során került a magyarok kezébe, mely hódítást követően a szállásterületek határa körülbelül a Fischa és Morva folyóknál húzódhatott.
Erdélyi arisztokrata család sarja, a ma Máramaros megyéhez tartozó, közeli Hosszúfaluban (Satulung) született 1806. július 5-én. Apja, a szigorú és zárkózott, ám igencsak művelt Teleki Imre jelenleg felújítás alatt álló kastélyában töltötte gyermekkorát.
Dargay Attila (Mezőnyék, 1927. június 20. – Budapest, 2009. október 20.) Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező és képregényrajzoló, érdemes és kiváló művész. A Képzőművészeti Főiskolára 1945-től 1948-ig járt, amikor „osztályidegenként” politikai okokból kirúgták. 1951-ben a Nemzeti Színház díszletfestője, 1951–1954 között a rajzfilmgyártásban gyakornok, 1954–től 1957-ig
Magyarország színpadainak egyik legkiemelkedőbb alakja, Bánffy György, méltán nevezhető a magyar színjátszás ikonikus alakjának. Élete és munkássága, melyet immár bő tíz évvel ezelőtt veszítettünk el, mindannyiunk szívében mély nyomokat hagyott. Bánffy György, akinek eredeti neve Hunyadi-Buzás György volt, 1927. június 19-én látta meg a napvilágot Budapesten, és egész
Jekelfalussy Piller György, felsőtárkányi (Eger, 1899. június 19. – San Francisco, 1960. szeptember 6 ) kétszeres olimpiai bajnok magyar vívó, edző. Piller György, az elismert honvédtiszt, 1918-ban fejezte be tanulmányait a híres Ludovika Akadémián. Ezt követően szolgálatot teljesített Miskolcon, ahol katonai kötelezettségeit teljesítette. Piller, aki kiemelkedő