December 4-én volt a magyar futball egyik legszebb, de legsötétebb napja is. A France Football abban az évben Albert Flóriánnak ítélte az Európa legjobb futballistájának járó díjat, az Aranylabdát. A szenzációs sikert idehaza hónapokig próbálta elbagatellizálni a kommunista vezetés, mintha
Magyarság
Nevezik a legnagyobb Árpád-házi királynak is, de mi ezzel a jelzővel kicsit óvatosabban bánnánk – még akkor is, ha III. Béla uralkodása alatt felvirágzott a gazdaság és kultúra! -, ugyanis az Árpád-ház megannyi kitűnő királyt adott Magyarországnak. Annak jártunk utána, hogy miként vált 24 esztendős uralkodásának végére Magyarország vezető hatalommá Európában. Borítóképen:
Igen, immár 85 éve – tisztázatlan körülmények között! – a vonat alá esett. A proletár költészet legnagyobb képviselőjeként tanították életét, ami nem illett bele a puritán baloldali ember jellemrajzába, arról nem eshetett szó vele kapcsolatban… Az irodalomtudósok csupán a rendszerváltozás után láthattak hozzá e kivételes tehetség istenes verseinek feldolgozásához. A Tiszta
Az ikonikus magyar uralkodó, Mátyás király 1490. április 6-án hunyt el, földi maradványait azonban sosem azonosították. Ez idáig. Borítóképen: Mátyás (1443–1490) emléktábla a Storno-ház falán, ahol 1482 decembere és 1483 februárja között élt. (Sopron, Fő tér 8.) Hunyadi Mátyás, az igazságos 1458. január 24-től egészen a halála napjáig uralkodott. Közmegbecsülésnek örvendő,
A Fertő-Hanság Nemzeti Park része a Hanság, amelyet a környék népnyelve “Hany”-nak nevez. Az ősi háborítatlanságban gazdag lápi és mocsári növényvilág alakult ki. Borítóképen: Hany Istók, Bubb Gyula beállított felvétele Hany népe sajátos hiedelem- és mondavilágot teremtett a láp fölött sejtelmesen hol itt, hol ott megjelenő, sárgásan, kékesen derengő fénycsóvák
Puskás Ferenc a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A rangsor második és harmadik helyén szintén magyar futballista van Schlosser Imre és Zsengellér Gyula személyében – ez egyben a nemzetközi ranglista első három helye! Mögöttük pedig – minden bizonnyal a legjobb gólátlaggal (!) Szusza Ferenc következik, […]
Kecskeméti Zsigmond Polgárdi prédikátor „A magyaroknak eredetekről, ezeknek királyjainak életekről, viselt dolgaikról, halálokról, temettségekről, kik alatt mi jött a magyar koronához, és mi nyeretett el, Pálma Ferencz Károly ur munkájából magyar versekben csinált rövid historiácska” című műve először Landerer Kalendáriumában 1793-ig jelent meg mi az 1795-ös kiadásból
Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. Vörösmarty apja, idősb Vörösmarty Mihály és anyja, Csáty Anna is római katolikus
Nem ma van az évfordulója sem a születésének sem elmúlásának, de ma megint eszembe jutott. Egyidősek vagyunk voltunk "Szilassal". Még ma is nehéz leírni ezt a tényt.
A HUNYADIAK AZONOSÍTÁSÁVAL A MÁSODIK KIRÁLYI CSALÁD GENETIKÁJÁT SIKERÜLT MEGHATÁROZNI – A Magyarságkutató Intézet kutatási eredményei a tudományos sztenderdeknek megfelelő, megkérdőjelezhetetlen, nemzetközi szintű eredmények