A népi hitvilág abból alakult volna ki, hogy amit nem tudtak megmagyarázni az egyszerű emberek, azt a természetfelettinek tekintették? Lehet, ugyanakkor a garabonciás diák alakja – kétségtelen természetfeletti képességei mellett – mégis igen földhözragadt, mindennapi üzenetet közvetít;
Magyarság
Sajnos nem meglepő, de a tatárjárás kapcsán is kiderült, hogy az utóbbi évtizedek – sőt, lassan évszázadok… – során uralkodó tendencia ezt a számunkra igencsak vészterhes kort is Magyarország, a magyarság degradálására használta ki. A ma magyarja nem lesz kevesebb vagy kisebb, de több sem azáltal, hogy megismeri valós történelmét, ellenben visszanyerheti igencsak
Sokan, sokfélét állítanak a Szent Korona-tanról, de csak igen kevesen vannak, akik tudják is, hogy mit takar. Sokan azt gondolják, valamilyen hókuszpókusz, mások azt hiszik, hogy semmi jelentőséggel nem bír, megint mások pedig kifejezetten tagadják létjogosultságát – miközben nem is bitos, hogy értik, miről is van szó… Borítóképen: A Szent Korona (forrás: wikimedia,
A Nemzetgyűlési választásokat 1945 november 4-én rendezték. Ekkor Magyarország hivatalos államformája a királyság volt, azt majd csak 1946 február 1-én váltotta fel a köztársasági államforma, az 1946. évi I. törvény elfogadásával. A ’45-ös választást a Független Kisgazdapárt nyerte, a választók 57 százaléka őket szerette volna kormányon látni. Igen ám, de mér akkor sem
Több mint fél évszázad kísérletei eredményeinek felhasználásával 1860-ban jelent meg Etienne Lenoir világítógázzal működő kétütemű motorja, az első iparilag használható belsőégésű motor, amelyet több ezer példányban gyártottak. Ennek továbbfejlesztése Nikolaus August Otto 1876-ban szabadalmaztatott és az 1878-as világkiállításon bemutatott négyütemű gázmotorja. Lenoir és
Gyulafehérváron akadémiát és jelentős kulturális központot hozott létre. Marosillye várában született, a hagyomány szerint 1580. november 15-én, a születés pontos dátuma nem ismert. A hagyomány szerint a halála napját tekintik a születés napjának is, Gyulafehérváron halt meg 1629 november 15-én. Borítóképen: Bethlen Gábor (1580-1629), erdélyi fejedelem és magyar király
A lidérc avagy lüdérc, lúdvérc, lederc, lidroc, lidröc, inglice, mit-mitke … az ősi magyar mitológia mitikus lényeinek egyike. Számos különböző képzeletbeli mesebeli lény gyűjtőfogalma, de ezekben a lidérc képzetekben számos átfedés van. Azt nem lehet tudni, hogy a lidérc alakok egy valahai közösből származnak-e. A lidérctől – bármilyen hasznos lény is legyen…
Feltárás indult a nagyvázsonyi templom középkori sírkertjében, melynek területét Mátyás király adományozta Kinizsinek. Borítóképen: A Kinizsi vár – az ásatás nem itt volt (forrás: ITT-HONRÓL-HAZA archívum) Kinizsi Pál neve a köztudatban egyet jelent a „törökverő” kifejezéssel és a malomkő szimbolikájával. Mátyás király híres hadvezérének félelmetes testi erejéről és
Tévedés ne essen, ezt senki nem bánja, hiszen a nagy hagyományokra visszatekintő Zemplén Rally ugyanúgy része a táj adta lehetőségeknek, mint a Kéktúra útvonala, és annak egyik legszebb pontja a Regéci Rákóczi vár! Igen, itt aztán vannak olyan hegyi szakaszok, ahol aztán a gép és az ember bizonyíthat, a kilátogató nézők pedig csodás környezetben élvezhetik […]
Ma már nehéz elképzelnünk, milyen lehetett az élet televízió nélkül, pláne, hogy Magyarországon a földfelszíni sugárzás beindítása elég döcögősre sikerült. Borítóképen: Kab-hegy adótorony (forrás: ITT-HONRÓL-HAZA archívum) Miközben az ország jelentős része már évek óta élvezhette a Magyar Televízió rendszeres adását, amely 1957. május elsején indult (a felvonulás