1865 November 18.-án, a Kolozsváron megtartott országgyűlés deklarálja Erdély unióját Magyarországgal. A magyarországi reformellenzék, az erdélyi magyar és székely rendek az 1830-as években egyaránt politikai programmá emelték régi kívánságukat, az 1526-os mohácsi vész után elválasztott két
Magyarság
A nemzetközi tudománytörténet elismert tudósa, Thedore Von Kármán, a turbulencia elméletének szakértője, a nagy sebességű áramlások fontos elméleteinek kidolgozója, a képlékenység és sok más tudományterületnek volt úttörője. A magyar származású tudós azonban hazánkban érdemtelenül kevés publicítást kap. Borítóképen: A Nemzeti Tudományos Érem átadása Dr. Theodore von
Találóskérdés. Vajon ki tervezte az első motorral hajtott légijármű motorját? Talált, hát persze, hogy ő is magyar volt Balzer Márius István. Neve lassan feledésbe merül , pedig a repülőgépiparban és az autóiparban is jelentős szerepet vállat. A múlt század első harmadában a repülés történetének legkorábbi szakaszával foglalkozó tudománytörténészek között hangos vita dúlt
Puskás Ferenc, született Purczeld (Budapest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, több klubcsapat és válogatott edzője, posztumusz dandártábornok. Az Aranycsapat kapitánya, közismert becenevén Puskás Öcsi; Spanyolországban Pancho néven becézték. A FIFA-listán a
Turulmadár. Ki ne hallott volna róla? És ki ne hallott volna olyan állítást, hogy a Turul csak valami fals nemzetieskedő „találmány”, mely köré a 19. századi költészet épített hamis mondavilágot, amit pedig tovább fűzött a két világháború között fennálló rendszer? Sejteni véljük, mi a célja az ilyen jellegű állításoknak, de mi most ezzel nem foglalkozunk, […]
Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) a magyar felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője.
Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, ezáltal Magyarország nemzetközi szinten is az egyik legfejlettebb európai királysággá vált, aktív külpolitikája és sikeres hadjáratai révén pedig európai nagyhatalommá lett. A lovagkirály személyes
Igen, ez is a magyar ipar remeke, ugyanis a 19. századra a sörfőzés iparrá fejlődött, az igények kielégítése csakis nagyipari technológiák alkalmazása mellett volt lehetséges. És magyar, mert bár a Dreher-család osztrák illetőségű volt, a sörgyártás nagyágyúi közé Kőbányán (1873-tól Budapest része) lettek, itt is éltek, voltaképpen magyarrá lettek. Igen, mert a magyarság –
Futballtörténeti sorozatunkban bemutatjuk, hogy miként olajozta már a kezdetektől fogva a pénz a futball gépezetét, és arra is fényt derítünk, miért nem a barátság, hanem a pénz a modern foci alapja. Stúdióbeszélgetésünkben pedig végig kísérjük a pénz és a foci történetet – a végére hagyva az igazán komoly kérdést! HAJRA SZURKOLÓK! HAJRÁ MAGYAR FOCI!
Nagy ünnep volt a nemzetnek, amikor országos ünnepségek közepette hozták haza II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre és néhány bujdosó hamvait Törökországból. A vonat a mai romániai Orsováról érkezett a magyar fővárosba, majd egynapos ünnepség után ért céljához Kassára. Rákóczi Ferencet és Zrínyi Ilonát 1906. október 29-én a dómban, míg 30-án Thököly Imrét a […]