A zsitvatoroki béke a tizenöt éves háborút lezáró békekötés. A békét Bocskai István közvetítésével kötötte I. Rudolf magyar király (1576–1608), német-római császár (1576–1612) és cseh király (utóbbi kettő mint II. Rudolf) valamint I. Ahmed oszmán szultán 1606. november 11-én a Zsitva folyó
Magyarság
Árpád nagyfejedelem és honfoglaló vezérünk 845-től 907-ig élt, a halálával kapcsolatban két fő elmélet létezik, amelyeket most megvizsgálunk közelebbről. Borítóképen: Feszty Árpád: A magyarok bejövetele Árpád vezér a magyar történelem közmegbecsülésének egyik legjelentősebb ikonkja, még úgy is, hogy igazából nem sokat tudunk róla. Nem ismerjük, pontosan mikor született és
Bár az első D4K csak 1961-ben készült el, története egészen 1930-ig nyúlik vissza! Ez a tény már önmagában is mutatja, hogy ha nincsenek a 20.század nagy történelmi viharai, és van egyfajta folytonosság a generációk között, a magyar ipar sokkal nagyobbat is alkothatott volna. Mert bizony még úgy is volt jópár világsiker, hogy a politikai szelek […]
Mátyás király, születési nevén Hunyadi Mátyás az egyik legjelentősebb magyar királyunk, Igazságos Mátyás néven is előszeretettel hivatkoznak rá. Emlékét népmesék, filmek, mondák őrzik, azonban uralkodói teljesítménye a mai napig megosztja a történészeket. Mint ahogy a halála is, amely úgy tűnik, cseppet sem volt kíméletes. Borítóképen: Mátyás király emlékmű, Kolozsvár
Attila hun király az ókor egyik utolsó nagy történelmi alakja volt. A népével Ázsiából indulva hatalmas területeket hódított meg, és rettegésben tartotta a fél Római Birodalmat. A magyar krónikák az ősünknek tartják őt, és még az is elképzelhető, hogy valahol a Kárpát-medencében van a végső nyughelye. Borítóképen: Hunok harcban az alánokkal, 1870-es évek metszete Johann
A második Zrínyi Miklóst, mint költőt is, fényesebb csillagai közé számítja a magyar: ő énekelte meg Szigetvár elestét s hőskölteményéhez kardcsattogás adta a zenekíséretet. Törhetetlen híve volt a koronázott királynak, mint Horvátország bánja, kitűnő kormányzó és diadalmas hadvezér. A törökök Sztambulban „vas tuskó” címmel tisztelték meg a tőle kapott kemény csapásokért.
Megelőzte Losonczyt néhány nappal egy másik hős magyar, ki bár kisebb várat védett, hősi jellemben éppen olyan nagy volt. Drégely vára az Ipoly bal partján fekszik s annyiban volt fontos hely, hogy ez volt a kulcsa Egernek és a bányavárosoknak. Rosatag kis erősség lehetett, de mégis hetekig ellenállt Ali bég, budai basa ostromának. Benn Szondy […]
Ma van a Székely Autonómia Napja. Ezen alkalomból Székelyföld-szerte, de Magyarországon és Felvidéken is mintegy 80 helyszínen gyújtanak őrtüzeket.
Nem tisztázott teljes mértékben, hogy hol játszódott pontosan a Mohácsi csata, amelyet 1526-ban vívtak. Most azonban egy olyan leletre akadtak, amely segít behatárolni a harc helyszínét. Borítóképen: Than Mór Mohácsi csata (közkincs) Majs közelében találták a leletet Sok más lelet mellett egy korábban megtalált, a mohácsi csata idejéből származó, taplólakatos puskacsőhöz
Pontban tizenkét éve ért véget az az élet, amely egymaga 10.000 bajtársa életét mentette meg a Don-kanyar poklában. Örök tisztelet a hősöknek! Borítóképen: Vaczkó László Rendületlenül című könyve (forrás: wikimedia, szerző: Fehér Ernő, licenc: közkincs) A kép illusztráció Fehér Ernő fiatalkoráról nem lelhetők fel információk, hiszen addig a bizonyos napig ő is csak egy