Kezdőlap Történelem Kategória: Magyarság (Page 3)

Magyarság

Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

Újdonságok a ’68-as BNV-ről

A Városligetben rendezett eseményen aztán a hazai és természetesen a nemzetközi ipar vonultatta fel terméket. Mi maradunk a honi ipar produktumainál, melyeket röviden igyekszünk bemutatni. Borítóképen: A Budapesti Nemzetközi Vásár, esti kivilágításban – 1968 Kezdjük rögtön egy kifilmmel, hiszen az jól mutatja azt a gazdasági-, politikai környezetet, amelyben az 1968-as BNV
Magyarság Nagyjaink Történelem

Dr. Schimanek Emil és az ő hatütemű motorja: se benzin, se gázolaj nem kellett hozzá!

A korai időkben az autóbuszok és a teherautók hajtásához is benzinmotorokat használtak, a dízelmotorokat inkább csak stabil motorként, vagy a hajózásban alkalmazták, miután ezek fordulatszáma meglehetősen alacsony volt, méretük, tömegük pedig meglehetősen nagy. De e mérnökök nem pihentek, a magyar Jendrassik György munkássága pedig elhozta a magas fordulatszámú
Magyarság Nagyjaink Történelem Történelem Videók Világ

Hegyimenő: keskeny nyomtávon, soha nem látott menetidővel!

Ez bizony Ganz, még akkor is, ha a gyártás (részben) nem is a Ganznál történt! Ganz, méghozzá a javából, ugyanis olyan megoldásokat és eljárásokat alkalmaztak, amelyek felkeltették a nemzetközi szakmai körök érdeklődését is, illetve megalapozták a Ganz egyes későbbi típusainak kifejlesztését is. Borítóképen: A Jugoszláviának készült motorvonat a hegyek között Jogos a
Magyarság Történelem Történelem Videók Világ

A P20 blokk fejlesztése

Ma már tudjuk, hogy a Pannónia egyik utolsó típusa volt a P20 típus, de amikor ezeket a motorokat kifejlesztették, még úgy tudták, lehet, megengedett számunkra, hogy ebben a kategóriában gyártsunk motorkerékpárokat. Aztán változott a helyzet… Borítóképen: P20 Ha azt mondjuk, hogy a T5 P10 jelű Pannonia egyhengeres Pannónia 16 lóerős effektív motorteljesítmény leadására
Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

Ganz motorvonatok: filmek a világ minden tájáról!

Többször írtunk már a Hargita típusú motorvonatokról, melyek akár jelentősen is különbözhetnek egymástól, de alapvető konstrukciójukat, tervezési elveiket tekintve azonosak. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a gépek világsikert jelentettek, és ezt most kisfilmekkel is bizonyítjuk! Borítóképen: Ganz motorvonat az Andokban, Argentínában, 1964-ben Nem volt mindig fenékig
Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

90 éve, elsőkézből: Ilyen volt utazni az Árpád sínautóbusszal!

Mielőtt a beszámolóra térnénk, fontosnak tartjuk, hogy az Árpás sínautóbusz (mai fogalmaink szerint: diesel meghajtású motorkocsi) azt megelőző történetét is ismertessük, amíg farkusfalvy Lacsny Árpád, a MÁV műszaki tanácsosa az „Árpád 20“ sínautóbusszal 1935-ben eljuthatott egy teljesítmény próbára, a semmeringi bemutatóra. Rövidre vesszük, utána pedig jöhet a beszámoló!
Magyarság Tájak/korok Történelem Világ

Taxi motorkerékpárral? Igen, volt ilyen is!

„Külföldön, de különösen Angliában és Amerikában rendkívül nagy számban látunk olyan motorkerékpárokat, amelyek egy személy számára kényelmes helyet nyújtó, nyáron nyitott, télen csukott, karosszériájú oldalkocsival futnak” – írta a Sporthirlap 1924 március 15.-i száma, majd hozzátették, hogy a Németországban „Einmanntaxi”-nak nevezett járműtípus még nem jelent meg
Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Későn jövőnek csont az ebédje… BDVmot, avagy a Hernyó

„A próbafutás befejeztével 1988. augusztus 11-től Budapest—Vác—Szob között menetrendszerű forgalmat lát el a MÁV új beszerzésű, BDVmot 001-re számozott, 103 800 mm hosszú villamos motorvonata. A forgalom szervezői napi négy fordulót és 440 km-es futást terveztek a motorvonat számára” – adta hírül az Elektrotechnika 1989 június 1.-i száma. Borítóképen: 414 006 (BDVmot 006)
Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

Cséplőgép – ha magyar!

Definíció: A cséplőgép olyan zárt munkaterű, jellemzően kerekekre szerelt mezőgazdasági gép, amelyet a gabonafélék (búza, rozs, árpa, zab, rizs, köles, cirok), esetleg a cséplőszerkezet átalakításával egyéb kultúrnövények (napraforgó, kukorica, hüvelyesek, herefélék, fűfélék stb.) magjának kinyerésére, tisztítására és osztályozására használnak. Borítóképen: A 700 mm