Nem fogunk okosakat mondani jó 110 év távlatából, az nem lenne igazán tisztességes azokkal szemben, akik már akkor felismerték az autóipar fontosságát, már csak azért sem, mert ők nem tudhatták azt, ami mi már igen, nevezetesen, hogy egy pusztító háború közeleg, ami önmagában és
Történelem
Amikor 1964-ben a Rába engedélyt kapott arra, hogy új technológiát vásároljon és telepítsen, ki kellett találni, hogy a saját teherautóihoz, valamint az Ikarus buszaihoz addig motorokat is szállító Csepel Autógyárral mi történjen. Egyrészt született két megállapodás a Rába-Ikarus-Csepel hármas között, másrészt a Rába és a Csepel között, ugyanakkor – a megállapodásokhoz
Az autózás legkorábbi időszakában jellemző volt, hogy a buszok és a teherautók azonos motor-alváz egységre épültek, az autóipar akkori sajátosságai okán kezdetben igazán csak a karosszéria műhelyben dőlt el, hogy egy-egy autó (mert ekkor a motor-alváz egységet máris automobilnak nevezték) milyen funkció ellátására lesz alkalmas. Borítóképen: Csepel D-705, Ikarus 55 és
Sorozatunk eddigi részeiben kiváló vállalkozókat mutattunk be, akik korukban minden lehetőséget kihasználva igyekeztek tökélyre fejleszteni a honi karosszéria gyártást. Ez sokuknak sikerült is, annak ellenére, hogy a feltételek nem voltak éppen ideálisak, meg annak ellenére is, hogy egyre több autógyártó váltott; már nem csak a motor-alváz egységet gyártották, hanem a
Egy igen érdekes hírre bukkantunk azokból az időkből, amikor a magyar ipar már éppen kezdett kikecmeregni az 1920-as események okozta gazdasági sokkból, de azzal a lendülettel kitört a gazdasági világválság, és egyre-másra mentek tönkre a korábban növekedésnek indult autóipari vállalkozások (is). Borítóképen: A legújabb Fiat-kreáció, a kis 514-es az autószépségversenyen, a
„A készülő alvázak minden része magyar gyártmány. MÁVAG-gyártmány, mint mondottuk, az alvázkeret, magyar a motor, melynek könnyűfém alkatrészei (karter, váltóműház) Hubert és Sigmund-féle silumin-öntvényből valók, a hatalmas 54 liter űrtartalmú Ikarus-hűtő, a 38×9 méretű Cordatic óriásballon abroncsok, az összes fogaskerekek, tengelyek, sőt még a felszerelési cikkek
Pontosan tudjuk, hogy magyar szempontból a Slovan az a klub, illetve szurkolóik az a társaság, ami mind a mai napig ellenségesen lép fel a magyarok ellen. Ennek persze mindenféle történelmi okai vannak, és sok-sok sérelemről, zaklatásról, egyéb igen vitatott esetről írhatnánk, de mi most mégsem ezt tesszük, hanem – egy újsághír felidézésével – megmutatjuk, hogyan […]
A Hungarocamion belépése a piacra egy komoly mérföldkő, ugyanis ez az a vállalat, melynek megjelenése már egy új korszakot fémjelez, olyan idők következtek, amelyek sikereket hoztak, egyre jobb minőségben szolgáltattak a fuvarvállalatok, és az egyre bővülő igényeket képesek voltek kiszolgálni. Borítóképen: Volános Ikarus Brassóban – 1972 (forrás: Fortepan, Jakab
Igen, ez a vállalkozás talán a legpatinásabb mind közül, hiszen Kölber Kázmér még 1784-ben (!) nyitotta meg bognárműhelyét Pesten! A vállalkozás folyamatosan működött, fejlődött, olyannyira, hogy a 19. század végére már udvari beszállítóként több, mint 130 munkást foglalkoztattak. Ekkor Kölber Fülöp és Kölber Alajos vezették a céget. Borítóképen: Vaszary Kolos hercegprímás
Minisorozatunk első részéből megtudható, hogy a Magyar Nagydíj megrendezésének háromszor futott neki a KMAC, de végül csak úgy sikerült aztán 1936-ban megrendezni, hogy az első jelentkezést a versenysorozatba tulajdonképpen törölték, ugyanis a fő szervező, a AIACR elfogadta a magyar jogászok érvelését, miszerint rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült akkor a rendezés.