Bár az első D4K csak 1961-ben készült el, története egészen 1930-ig nyúlik vissza! Ez a tény már önmagában is mutatja, hogy ha nincsenek a 20.század nagy történelmi viharai, és van egyfajta folytonosság a generációk között, a magyar ipar sokkal nagyobbat is alkothatott volna. Mert bizony még
Történelem
Mátyás király, születési nevén Hunyadi Mátyás az egyik legjelentősebb magyar királyunk, Igazságos Mátyás néven is előszeretettel hivatkoznak rá. Emlékét népmesék, filmek, mondák őrzik, azonban uralkodói teljesítménye a mai napig megosztja a történészeket. Mint ahogy a halála is, amely úgy tűnik, cseppet sem volt kíméletes. Borítóképen: Mátyás király emlékmű, Kolozsvár
Attila hun király az ókor egyik utolsó nagy történelmi alakja volt. A népével Ázsiából indulva hatalmas területeket hódított meg, és rettegésben tartotta a fél Római Birodalmat. A magyar krónikák az ősünknek tartják őt, és még az is elképzelhető, hogy valahol a Kárpát-medencében van a végső nyughelye. Borítóképen: Hunok harcban az alánokkal, 1870-es évek metszete Johann
A második Zrínyi Miklóst, mint költőt is, fényesebb csillagai közé számítja a magyar: ő énekelte meg Szigetvár elestét s hőskölteményéhez kardcsattogás adta a zenekíséretet. Törhetetlen híve volt a koronázott királynak, mint Horvátország bánja, kitűnő kormányzó és diadalmas hadvezér. A törökök Sztambulban „vas tuskó” címmel tisztelték meg a tőle kapott kemény csapásokért.
Megelőzte Losonczyt néhány nappal egy másik hős magyar, ki bár kisebb várat védett, hősi jellemben éppen olyan nagy volt. Drégely vára az Ipoly bal partján fekszik s annyiban volt fontos hely, hogy ez volt a kulcsa Egernek és a bányavárosoknak. Rosatag kis erősség lehetett, de mégis hetekig ellenállt Ali bég, budai basa ostromának. Benn Szondy […]
Ma van a Székely Autonómia Napja. Ezen alkalomból Székelyföld-szerte, de Magyarországon és Felvidéken is mintegy 80 helyszínen gyújtanak őrtüzeket.
Nem tisztázott teljes mértékben, hogy hol játszódott pontosan a Mohácsi csata, amelyet 1526-ban vívtak. Most azonban egy olyan leletre akadtak, amely segít behatárolni a harc helyszínét. Borítóképen: Than Mór Mohácsi csata (közkincs) Majs közelében találták a leletet Sok más lelet mellett egy korábban megtalált, a mohácsi csata idejéből származó, taplólakatos puskacsőhöz
Ki ne ismerné ezt a típust? Ha nem is utazott ilyen buszon, biztosan sokan látták már, vagy hallottak róla. Nemkülönben sokan írtak is róla, ezért mi most nem is annyira a műszaki tartalmat fogjuk boncolgatni, hanem azt, hogy miképpen jöhetett létre egy akkoriban igen forradalmi újítás, és hogyan kaphatott ilyen mesteri „csomagolást”. Borítóképen: Egy ’66 […]
Ki ne ismerné ezt a típust? Ha nem is utazott ilyen buszon, biztosan sokan látták már, vagy hallottak róla. Nemkülönben sokan írtak is róla, ezért mi most nem is annyira a műszaki tartalmat fogjuk boncolgatni, hanem azt, hogy miképpen jöhetett létre egy akkoriban igen forradalmi újítás, és hogyan kaphatott ilyen mesteri „csomagolást”. Borítóképen: Ikarus 55 Lux […]
Pontban tizenkét éve ért véget az az élet, amely egymaga 10.000 bajtársa életét mentette meg a Don-kanyar poklában. Örök tisztelet a hősöknek! Borítóképen: Vaczkó László Rendületlenül című könyve (forrás: wikimedia, szerző: Fehér Ernő, licenc: közkincs) A kép illusztráció Fehér Ernő fiatalkoráról nem lelhetők fel információk, hiszen addig a bizonyos napig ő is csak egy