Hírek

COVID: hatalmi játszmák, hazugságok – heti rémségek egy helyen!

A héten megint rosszabb lett a helyzet, de ez nem csak arra igaz, hogy térségünkben mostanában tetőzik a ki tudja hányadik hullám, hanem arra is, hogy a politika, a mögöttes ható erők is képesek voltak alulmúlni minden eddigi produkciójukat. Pedig eddig sem teljesítettek valami fényesen… Nézzük sorban!

A terjesztésért felelős orosz állami az alap (RDIF – Russian Direct Investment Fund) szerint Az orosz Szputnyik V korononavírus-vacina valószínűleg nem fog gyors jóváhagyást kapni az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).

Kirill Dmitrijev – Nem látja az EMA igyekezetét

“Ha jóváhagyás érkezik, valószínűleg június után, és akkor körülbelül 100 millió adagot tudunk eljuttatni 50 millió embernek az EU-ban három vagy négy hónapon belül” – mondta Kirill Dmitrijev, az RDIF vezetője, jad hozzátette: Most április közepére EMA-küldöttséget várunk, és reméljük, hogy a Szputnyik V-ről szóló döntés tisztán tudományos és nem politikai döntés lesz.”

Nicola Zingaretti – Ezeket a kis fiolákat akarjuk megtölteni!

Közben tárgyalások folynak arról, hogy az orosz R-Pharm gyógyszergyár bajorországi üzemében is gyártanák a vakcinát. Az olaszoknál is nagy az érdeklődés, hiszen a fertőző betegségekre szakosodott Lazzaro Spallanzani Kórház a következő napokban aláírja a Szputnyik V vakcina klinikai teszteléséről szóló első szerződéseket, jelentette be Nicola Zingaretti kormányzó. A tervek szerint Olaszországban kezdődhet meg az Európai Unióban először a Szputnyik gyártása.

Persze a termelést ebben az esetben sem Teréz anya szervezi meg, hiszen a gazdag országok blokkolják azokat a javaslatokat, amelyek segítenék a fejlődő országokat a vakcinagyártásban, derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiszivárgott dokumentumaiból, melyek a BBC birtokába kerültek. Hááát… Talán kevésbé lennének önzők az európai gazdagabb államok, hogy az EB sikeres a vakcina-beszerzésben?

A helyzet tehát úgy áll, hogy az oroszok legkorábban áprilisban tárgyalhatnak az EU illetékeseivel, így valószínű, hogy május-június előtt nem lesz európai engedély, ugyanakkor Németország és Olaszország is gyártani szeretné a vakcinát. Van még más érdeklődő is, és most nagyon úgy fest, hogy az országok előbb-utóbb – hasonlóan Magyarországhoz – inkább nemzeti hatáskörbe vonják a vakcina-beszerzés egy részét, mint hogy az Európai Bizottságra várjanak!

Az EB most kapkod („De má’ mikor???”), és nagy gyorsan megfenyegette az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyártó céget, mutatva, hogy milyen keményen kezében tartja a dolgokat.

Ursula von der Leyen – Nem mi szerződtünk! Vagy mégis? Ki érti ezt…

„Lehetőségünk van megtiltani a tervezett exportálásokat. A következőt üzenjük az AstraZenecának: teljesíted a szerződésben foglaltakat, mielőtt más országoknak kezdesz el szállítani.”

Az Európai Bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a statisztikák szerint az EU 33 nem EU-s országnak szállított eddig legalább 41 millió dózis vakcinát. Csak két megjegyzés ehhez:

  • Most nincs a mások megsegítése terítéken?
  • Talán nem kellett volna olyan szerződést kötni, amelyik eleve kizárta volna ezt a helyzetet?

És ha már itt tartunk, következzen a hét botrány, ami aztán tényleg gyomorforgató mélységekbe vitte le az Európai Bizottság hitelességét! Történt a napokban, hogy az Európai Bizottság elnöke azt állította, hogy hogy nem ők, hanem a tagállamok szerződtek a vakcinagyártókkal! Ez a kijelentés nálunk már akkor megért egy „Nap mondása” bejegyzést, de most Ómolnár Miklós tényekkel is szolgált arra vonatkozóan, hogy a szóvivő bizony ordas hazugságot mondott!

Ezek után mit is mondhatnánk? Ha azt mondjuk a fentiek tükrében, hogy az emberiség talán már rég megérett a pusztulásra, akkor az egy szörnyen nagy általánosítás, de ha azt mondjuk, hogy a világ vezetői napról napra bizonyítják alkalmatlanságukat (tisztelet a mindig létező kivételnek!), akkor már sokkal közelebb járunk az igazsághoz.

Ajánlott Cikkek