Csak könnyedén! Alu-Ikarusok a ’60-as évekből!

„Az IKARUS székesfehévári gyáregységében elkészült az első olyan autóbusz, amelynek karosszériája kizárólag alumínium felhasználásával készül. Az új autóbusz Finta László formatervező művész modell. Hosszúsága 11 méter, súlya két tonnával kevesebb mint a hasonló méretű acélvázas buszoké. Újdonságnak számít az is, hogy a karosszériába 192 lóerős Mann (igen, két „n”! – a szerk.) motort építettek. Ilyen motorok készülnek majd a felépülő Győri motorgyárban is” – írta a Zalai Hírlap 1967. február 19.-i száma.

Borítóképen: „Az IKARUS székesfehérvári gyáregységében gyártott új alumínium-buszból a városi forgalomban már kettő közeledik” – Fejér Megyei Hírlap, 1967. május 31.

Az Ikarus 30 tervezése során az volt a legfőbb szempont, hogy amennyire csak lehet, könnyű legyen a karosszéria. Ennek oka pedig az volt, hogy a ter4vezőknek bizonyítaniuk kellett, hogy az önhordó karosszéria igenis megfelel a modern buszépítés követelményeinek, na meg az is, hogy az elődnek tekinthető Tr3.5 súlya vetekedett az alvázas buszok tömegével, így az nem lett volna alkalmas arra, hogy bizonyítsa az önhordó felépítés létjogosultságát.

Végül sikerült a bizonyítás – olyannyira, hogy aztán a világ buszipara erre az építésmódra tért át a speciális feladatokra szánt buszoki kivételével! – , de azt csak kevesen tudják, hogy még ennél is tovább akartak menni:

Eredetileg az Ikarus 30 egy speciális alumíniumból készült volna, ám a szovjetek elkobozták a speciális fémet, így a mérnököknek be kellett érnie a hagyományos acéllal.

Viszont a 60-as években, amikor a magyar alumínium ipar már szárnyalt, s az újonnan átvett székesfehérvári gyárban az Ikarus mérnökei úgy döntöttek, hogy megtervezik egy alumíniumból készült buszcsalád alapjait. Az első modell az alumínium karosszériás 112-es, melyből egy városi és egy távolsági változat is készült.

Akkoriban nem”csak” buszokkal, hanem mindenféle más területen is kísérleteztek az alumíniummal, még ékszereket is gyártottak belőle, de freskó is készült belőle a Brüsszeli Világkiállításra. Ehhez az kellett, hogy az 1950-ben megépült Inotai Erőmű mellett üzembe helyezzék azt az alumínium kohót, ami aztán az alapanyagot szolgáltatta. Íme, néhány felhasználási terület a filmhíradók kockáin:

“Az első negyedévben befejezik az Ikarus 112-es, acéllemez alvázra épülő, alumínium-profilokból készülő kísérleti autóbuszokat. Az új konstrukcióból kettőt gyártanak; az egyik Hegal,a másik Nautál anyagból készül. Hosszúságuk 11 méter, háromajtós megoldásúak, modern vonalú, városköziforgalomra tervezett autóbuszok.

A jövő év végére elkészül az Ikarus 114-es, tiszta alumínium szerkezetű autóbusz mintapéldánya is. A kísérleti példányok gyártásával párhuzamosan folynak az alumíniumés műanyag kísérletek, így ez a feladat is szerepel a jövő évi műszint-tervben” – írta az Ikarus lapja 1964. évi 47. számában.

E modellnél mindössze 8,3 tonnát nyomtak és a karosszériát ragasztással rögzítették a vázhoz, mivel az alumíniumot nehéz hegeszteni. A következő modell a 114-es volt, melynek a teljes vázszerkezete alumíniumból készült és csak 7,8 tonnát nyomott.

Bár a kedvezőek voltak a tapasztalatok, a programot leállították a két 112-es a helyi AKÖV-höz került, a 114-est pedig szétvágták. Tervezőasztalon létezett egy Balaton nevű csuklós busz is, de ez már nem épült meg. A program során szerzett ismereteket később nem használták fel.