Történelem Vélemény Vélemény-cikkeink Világ

Csapda keleten, csapda nyugaton – 1. rész

A volt Szovjetunió Kelet-Európai utódállamai méretes gombócot formálnak, amit nemhogy megemészteni, de még csak a torkán sem tud lenyomni senki… Ukrajna és Fehéroroszország napi ügyeivel rendszeresen foglalkozunk, mert jelentős biztonsági kockázatot látunk a térségben, most inkább azt szeretnénk történelmi összefüggéseiben bemutatni, miként is alakult ki a mai helyzet, és miért olyan bonyolult a megoldása – ha egyáltalán van megoldás… Elsőként Belarusszal foglalkozunk.

A mi szempontunkból igazán az 1991-es évszám bír komoly jelentőséggel, de az azt megelőző időket is összefoglaltuk keretes írásunkban, rövid történelmi visszatekintést adva. Igen, fontos évszám, mert 1991. augusztus 25-én az ország nevét Belarusz Köztársaságra változtatták. Suskevics Jelcinnel és Kravcsukkal 1991. december 8-án a Belavezsai erdőben írta alá a Szovjetunió megszüntetéséről szóló dokumentumot.

1992-ben felszabadították az árakat, amit gyors életszínvonal csökkenés követett, 1993-ban megkezdődött a privatizáció is, annak ellenére, hogy az új alkotmány csak 1994. március 15-én lépett érvénybe!

Az 1994-es választásokat megnyerő Aljakszandr Lukasenka hátraarcot vezényelt, leállította a privatizációt, és a szovjet időkre jellemző szociális vívmányokat fenntartotta, az ország gazdaságát fokozatosan központi irányítás alá vonta.

Megállította az elszegényedést, pedig intézkedései miatt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap leállította a hitelek folyósítását. Ez akkor nem nagyon érdekelt senkit, mert fontosabb volt, hogy a volt szovjet tagköztársaságok közül itt volt a legalacsonyabb a szegények aránya és itt volt a legkisebb a jövedelmi egyenlőtlenség!

Ezzel együtt már ekkor megkérdőjelezhetők voltak módszerei, ugyanis a 2006-os elnökválasztáson csak úgy indulhatott el, hogy előtte 2004-ben (szintén népszavazással!) módosíttatta az alkotmányt. Ezek után 2010-ben, 2015-ben, majd 2020-ban is elnyerte az elnöki pozíciót, de minden egyes választás után ellenreakció volt a lakosság részéről. Egyre erősebb ellenreakció, amelyet egyre drasztikusabb eszközökkel fojtott el!

Egyre nyilvánvalóbb lett ugyanis, hogy rendre a választási eredmények manipulációjával nyert.

Ami talán a legfontosabb, hogy viszonya némileg elhidegült Putyinnal, miután nem volt hajlandó kiárusítani az oroszoknak a Beltranszgaz állami gázipari céget… Ez azóta „megoldódott” a vállalat az orosz Gazprom tulajdonában van! Nem véletlenül…

Belarusz történelme 1991-ig

Fehéroroszország a szláv népek őshazája, így itt alakultak ki a keleti szláv törzsek is, melyekből később az orosz, az ukrán, és a belarusz nép is származott. A 9. századtól a 12. századig a Kijevi Rusz része volt, majd Lengyel, illetve Litván uralom alá került, mígnem Lengyelországot a szomszédos államok többszörösen felosztotta, így Belarusz 1795-ben a cári birodalom része lett. 1812-ben a Napóleoni háborúk során immár sokadszor feldúlták, de Napóleon végül itt szenvedte a legnagyobb vereségeket a cári csapatokkal szemben.

Újabb dúlás jött az első világháború alatt, mikoris a németek (1915-től) megszállták a nyugati területeket, és 1917. novemberében Minszkben már megalakult a szovjethatalom. 1918 februárjában – kihasználva a breszt-litovszki béketárgyalások félbeszakadását – támadásba mentek át, és 1918 márciusában kikiáltották a Belorusz Népköztársaságot, a német bábállamot. Ezt a kérészéletű államalakulatot elsöpörték a szovjet csapatok, de ekkor jöttek a lengyelek, elfoglalták Minszket is, ezért a szovjetek csak a rigai egyezmény aláírása után lehettek biztosan a terület gazdái, de még ekkor is 18 évig egyes területek lengyel fennhatóság alatt maradtak.  

A második világháború megint dúlást hozott, a németek 1941 júliusában érték el a Szovjetunió alapítótagját, a Belorusz SZSZK-t. A terület teljes német elfoglalása után a Vörös Hadseregnek csak 1944 júliusára sikerült visszafoglalni a területet. Sztálin a háború alatt is aktív volt a kommunista „rendcsinálásban”, a belarusz értelmiséget kipusztította, és az 1980-as évek végén fellelt 30.000 tömegsír arról árulkodik, hogy nagyüzemben mentek a kivégzések…

Az ország történetének áttekintése után azt mondhatjuk tehát, hogy a Kijevi Rusz, valamint a német bábállam, a Belorusz Népköztársaság az, amire azt mondhatjuk talán, hogy mint államalakulat létezett Fehéroroszország, de ha azt állítjuk, hogy valójában 1991-ig inkább csak belaruszokról, semmint államról beszélhetünk, akkor közelebb vagyunk az igazsághoz.

Az orosz és a belorusz nép rokonsága, a régi történelmi kapcsolat, valamint a cári Oroszország, és a Szovjetunió (valójában mindig is Orosz Birodalom) alatti közös történelem okán Oroszország természetes szövetségese Belarusz, de a motivációt mégsem ebben kell keresni!

Sokkal inkább az adja a kapcsolat alapját, hogy Lukasenka rendszere egyre kevésbé elfogadható a nemzetközi politikai színtéren, míg odahaza az okoz problémát, hogy a szankciók, és az egyéb okok miatt mélyrepülésben lévő gazdaság többé már nem képes azt a szociális szintet, hiszen 2014-hez mérten mára 25%-kal csökkent a gazdasági teljesítmény…

Miután csapdába került, Lukasenka – ha akarja, ha nem… – mindenképpen Oroszország kebelére hajtja fejét, az oroszok meg egyszerűen nem akarják, hogy nyugati irányba tovább szűküljön a szovjet időkhöz mérten már így is erősen lecsökkent befolyási övezetük!

Putyin tehát nem engedi, Lukasenka pedig nem engedheti el szövetségesét. A Nyugat viszonya a két politikushoz és országhoz azonos lenne, ha Putyin kezébe nem lenne ott ütőkártyaként a gáz és az olaj, na meg az atomenergia, és főként az atomfegyverek! Ezek nélkül minden további nélkül akár teljes embargót is alkalmazhatnának, de így a szankciók valójában Európán csattannak, példa erre az egyre dráguló energia is…

Azzal, hogy a két ország gazdasági unióra lépett, a Nyugat számára kissé „kényelmetlenebbé” vált a Belarusz elleni fellépés katonai téren, ugyanakkor – ha megtörténik a tényleges gazdasági egyesülés – tulajdonképpen a Fehéroroszország elleni szankcióknak sok értelme nincs, hacsak nem vezetik be azokat Oroszország ellen is!

Amit tehát ma az EU tehet, az nem más, mint politikai üzenet, mert a szankciók valójában semmit nem érnek, csak egyfajta kifejezése a nemtetszésnek, valódi hatásaik azonban nincsenek, miután Oroszország és Belarusz között szabad áruk és a szolgáltatások forgalma, az energetika kulcsvállalata, a Beltranszgaz pedig közvetlen orosz irányítás alatt áll. Már csak ez utóbbi okán is;

Nem túl hiteles Lukasenka azon fenyegetése, hogy elzárja a gázcsapot, ahogy az a Putyintól származó mondás sem, hogy nincs hatása arra, mit csinál a gázcsappal Lukasenka, de persze igyekszik rá hatni, hogy ne tegyen meggondolatlan lépéseket…

A Nyugat tehát energiafüggősége okán, Belorusszia a nyugati szankciók, és teljes elutasítás okán, az oroszok pedig befolyási övezeteikhez való ragaszkodásuk okán nem engedik a dolgot.

Ebben a róka fogta csuka szituációban az Egyesült Államok kavarja a löttyöt azzal, hogy a NATO-n keresztül Lengyelország és Lettország irányából igyekszik nyomást gyakorolni, „válaszul” (nem válasz ez, hanem a pillanatnyi helyzet kihasználása annak érdekében, hogy közelebb kerüljön Moszkvához!), valamint Ukrajnát ellátja fegyverekkel, és kialkudozik az ukránoknak (például a németektől) egész jól látható, kártérítés jellegű összegeket.

Ukrajna egy másik rész témája lesz, persze összefüggésben ezzel a résszel, hiszen a Donbasz, vagy a Krím ugyanez a probléma orosz szemszögből, de a Nyugat is egy játszmaként kezeli, amikor stratégiai lépéseket tesz.

Ajánlott Cikkek