Csekonics József, a magyar lótenyésztés megalapozója
A mai napon pontban 266 éve született Zsombolyai Csekonics József császári és királyi generál főstrázsamester, akinek igen sokat köszönhet a magyar lótenyésztés, hiszen ő a magyar állami ménestelepek megalapítója. Igen, ő a Csekonics-család sarja, Csekonics Mátyás leszármazottja. A család az állattenyésztésben és a katonáskodásban alkotott maradandót, de a politikában is jelentős szerepe volt egy időben.
Borítóképen: Csekonics József tábornok, császári és királyi generál főstrázsamester, a magyar állami ménestelepek megalapítója
Csekonics József mindjárt katona is volt, na meg jól értett a lovakhoz is, így ő a kiváló család egyik legkiemelkedőbb alakja!
A tekintélyes és tehetős köznemesi származású Csekonics Pál és nemes Kanicsár Mária gyermekeként látta meg a napvilágot Kőszegen, ahol a helyi gimnáziumban tanult, majd később a bécsi Löwenburg-féle konviktusban folytatta.
1774-ben mint hadapród a „D’Ayasassa Curassier” vértesezredbe került. 1778-ben pedig már a „Modena” vértesezred főhadnagya. 1783-ban, mint másodkapitány a „Zeswitz Currassier” vértesezredbe lépett át.
1787-ben őrnagy, 1789-ben alezredes, 1790-ben ezredes, 1806-ban tábornok és a felkelő nemes sereg dandárnoka lett.
Nemesi felkelés
A félrértések elkerülése végett nem árt tisztázni a nemesi felkelés mibenlétét! A katonai intézmény története a 13. századig nyúlik vissza, amikor az 1222., 1231. és 1267. évi uralkodói aranybullák akként rendelkeztek, hogy az ország megtámadása esetén a nemesek személyesen vonulnak hadba az uralkodó zászlaja alatt. Ez egyfajta kötelezettség volt, ugyanakkor nemesi privilégiumként is felfogható volt, hiszen a nemesek által előállított haderőt az ország határain túl nem vethették be.
A győri csata vagy kismegyeri csata Kismegyeren 1809. június 14. volt a napóleoni háborúk egyetlen a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, egyben az utolsó olyan összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt. Bár a minőségbeli, létszámbeli és vezetésbeli különbségek miatt kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a franciák fölényben vannak, ám Laval Nugent vezérőrnagy téves felderítési adatai miatt jelentősen alábecsülték a francia sereg létszámát.
A csatát az osztrák vezetés sorozatos tévedései kísérték végig, és a francia minőségi és számbeli fölény végül a Habsburg sereg vereségéhez vezettek.
Az ürményi ménestelepen tanulmányozta a lótenyésztést. Parancsnoka, gróf Godiz ezredes a pótléklovak állományához rendelte, ahol folytatta tanulmányait és tervet készített a hazai lótenyésztés előmozdítására.
A terveket benyújtotta II. József császárnak. Csekonics javaslatait az Udvari Hadi Tanács jóváhagyta és a császár 1784. december 20-ai rendeletében megalapította a Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménest.
A négy négyzetmérföldnyi területen alapított mezőhegyesi ménestelep felállításával Csekonicsot bízta meg és lótartalék-parancsnokká (remont-Commendant) nevezte ki. 1789-ben II. József magyar király megbízásából 450 ezer aranyforintért megvette a Banához tartozó Bábolna-pusztát.
Kell mondani, hogy a magyar lótenyésztés egy olyan szerep volt a Habsburg birodalmon belül, ami igazán „testhezálló” volt a magyarok számára? És azt kell mondani, hogy Kincsen is a magyar lótenyésztés egyik – ha nem a legnagyobb – csúcs mind a mai napig?
A mezőhegyesi “ménesinstitútum főinspektorának” célkitűzése a hazai lóállomány javítása és nemesítése volt, ellenezte a drága és alkalmatlan külföldi lovak vásárlását.
Magyarországi körútja eredményeként a hadseregben már bevált csontos, erős kancákat telepített Mezőhegyesre, és azonosítási számmal látta el őket. Ettől kezdve minden ló eredete ismert volt, ami nagy előrelépést jelentett az átgondolt lótenyésztés érdekében.
Csekonics az Alföldön és Erdélyben összegyűjtött ökröket lábon hajtatta Bécs felé. Az állatok lábon történő hajtásának nagy távolságai miatt szükség volt egy gyűjtőhelyről gondoskodni.
Erre a célra találták alkalmasnak a Bécs és Buda közötti “mészárosok útja” mellett fekvő jó legelővel rendelkező Bábolnát.
1789-ben az állam 450.000 arany forintért megvásárolta Bábolnát az állami ménesbirtok céljaira. 1780-ban a kincstártól haszonbérbe vette a Torontál vármegyében a zsombolyai uradalmat.
1787-ben őrnaggyá, 1789-ben vértes alezredessé nevezték ki. 1790-ben ezredesi rangot kapott és 1798-ban megbízták az olaszországi Lech melletti hadsereg és Bécs városának vágómarhával történő ellátásával, amit öt évig folytatott. Elismerésként megkapta a Szent-István rendet és 1806-ban tábornokká léptették elő.
1824. április 26.-án, 67 éves korában Pesten távozott az élők sorából, hamvait Zsombolyán, a csitói családi sírboltban temették el.
