Csepel menni Afrika – 1. rész, Egyiptom
Afrikába több olyan expedíciót is szerveztek, amelyeken részt vettek a Csepelek, de meg kell jegyezni, hogy voltak ott más példányai is a magyar ipar remekeinek! És azt is el kell mondanunk, hogy nem ezek voltak az első magyar expedíciók Afrikába, melyek Magyarországról indultak, és gépesítettek voltak, minden bizonnyal felhasználták a nagy elődök tapasztalatait.
Borítóképen: A Csepel 130 utánfutóval, és egy helyi segéderővel Egyiptomban
A nagy előd:
1957. december 14.: Hazatér a Magyar Természettudományi Múzeum Egyiptom-expedíciója. De hogyan kerültek oda? Mi vezette őket arra, hogy azokban a nem éppen háborítatlan időkben erre a nagy utazásra vállalkozzanak, és persze az sem mindennapi, hogy erre nem csak engedélyt, hanem támogatást is kaptak akkoriban.
A tudományos ok az volt, hogy az ’56 forradalom során a Magyar Természettudományi Múzeum állattárát jelentős tűzkár érte.
Ezt a veszteséget több módon próbálták enyhíteni. A Múzeum számos helyről kapott adományokat, és néhány expedícióra is nyílt lehetőség. Így sikerült újabb példányokkal pótolni a teljesen megsemmisült hal-, kétéltű-, hüllő- és madárgyűjtemény veszteségeit.
Nagy valószínűséggel a politikai vezetésnek is jól jött egy ilyen expedíció, ami – ha úgy nézzük – bizonyította, hogy Magyarországon minden rendben van, van rá figyelem, tehetség és pénz is, hogy a tudományt ért veszteségeket pótolják. De ez mellékes, sokkal fontosabb maga az expedíció!
Az expedíciót négyen teljesítették: dr. Dely Olivér (Kétéltű- és hüllőgyűjtemény), dr. Horváth Lajos (Madárgyűjtemény), Visóvölgyi István (preparátor) csizmás alakja látható vadászatból visszatérőben. Dr. Gozmány László (Lepkegyűjtemény).
Éjjel-nappal folyt a félsivatagi, sivatagi, édesvízi, tengeri állatok utáni kutatás. Az állatok begyűjtésének körülményeit, a megfigyeléseket mind-mind gondosan feljegyezték a naplókba. A hazahozott anyag a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményeibe került, ahol a szakemberek feldolgozták: kipreparálták, felcédulázták, meghatározták az állatokat. Számos szakcikket, tudományos felfedezést (új fajokat és alfajokat) eredményezett az út.
Tudományos szempontból tehát komoly eredményeket sikerült elérni, ez mindenekelőtt elismerendő, ugyanakkor témánk szempontjából fontosabb, hogy;
A tudósoknak egy Csepel 130 volt segítségükre útjuk során, melybe ládákba kerültek a fegyverek, a lőszer, a gyűjtőeszközök, a konzerválószerek, az élelem és minden felszerelés. Helyesebben nem csak a gépjárműbe, hanem a hozzá kapcsolt utánfutóba is.
Az autót jelentősen túlterhelték, és a sivatagi körülmények sem használta neki, így akadtak vele problémák… Felborult az utánfutó, eltört a féltengely, kigyulladt a motor, és még számos alkalommal lerobbantak.
A „Kecske” terepjáró egyébként eredetileg a Magyar Néphadsereg állományából származott. Belső festése maradt az eredeti zöld katonai álcaszín, ám kívülről homoksárgára festették, és jobb oldalára arab, bal oldalára angol nyelvű feliratokat kapott. A jármű orrán az egyiptomi és a magyar lobogó is helyet kapott.
Az lehet ugyan, hogy a 130-as nem vizsgázott jól ezen a nyúzópróbán, de arra mindenképpen jó volt az autógyárnak is az út, ahhoz, hogy tapasztalatokat szerezzenek a későbbi afrikai utakra – és persze ahhoz, hogy Csepeleket adhassanak el sivatagi országok számára! -, az akkor már gyártásból éppen kivezetett (’56 március) típussal.
Meg kell említenünk azonban egy mások fontos szereplőt, hiszen az expedíció tulajdonképpen a csepeli szabadkikötőből indult, azzal, hogy berakodtak a Debrecen (ex-Kassa) folyam-tengeri áruszállító motorhajóba.
A három hetes hajóút tehát a csepeli Szabadkikötőben, a Dunán indult, a Kazán-szoroson és a Duna-deltán áthajózva a Fekete-tenger után Isztambult, majd a Márvány-tenger és az Égei-tenger után Bejrútot érintette. Végül Afrikában, Egyiptom nagy kikötőjében, Alexandriában kötöttek ki és innét indultak szárazföldön délre, a Nílus mentén a háromezer kilométeres útra.
A Kassa a Ganz újpesti telepéről, 1939-ben futott ki a Duna habjaira, a világháborúban a Dunán és a Fekete-tengeren szolgált, legénységével együtt bérbe adták és hadianyagot szállított a keleti fronton harcoló német csapatoknak. 1944-ben Ausztriában érte a háború vége, 1953-ban átépítették, utána is szolgált a Dunán, végül már csak műhelyhajóként, majd…
2004-ben egy alapítvány felújíttatta, azóta rendezvényhajóként a budapesti Duna-part egyik állandó vendége.
Ez tehát az első olyan expedíció, amely egy Csepelre épült, de ez még azért nem kifejezetten arról szólt, mint a következő expedíciók, amelyeket már a gyár, vagy éppen gyárak szerveztek annak érdekében, hogy termékeik bizonyítsanak, és ezzel piacokat nyissanak meg a magyar ipar remekei számára.
