Magyarság Történelem Világ

Cséplés – ahogy annak idején csinálták! Már nem emberi, vagy állati erővel

Magyarországon először Martinovics Ignác szerkesztett egyfajta cséplőalkalmatosságot, ez azonban nem terjedt el, jobbára technikatörténeti érdekességként ismert. A Meikle-féle verőléces cséplőgépek első lóhajtású példánya 1802-ben jelent meg az országban, de a század első évtizedeiben igazán nem terjedt el. Számot kellett vetni a jobbágyság kenyérféltésével is, akik nemegyszer felgyújtották a munkájukat elvevő cséplőgépet (pl. az ercsi Lilien-uradalomban).

Borítóképen: Lokomobil (forrás: youtube)

Az első – Angliában összeszerelt – gőzüzemű cséplőgépet 1852-ben Törökbecsén állították munkába. 1861-től hazai gépgyárakban is előállítottak cséplőgépet, amely a 19. század második felében csak a nagyobb uradalmakban, illetve a nagyparaszti birtokokon terjedt el. 1904-ben megjelentek az első motoros meghajtású cséplőgépek is.

A gépi cséplésnek a nyomtatásnál, illetve a kézi cséplésnél jóval kedvezőbb üzemadottságait fokozatosan felismerték: a cséplőgép nemcsak a szemnyerés minőségén javított, de jelentősen lerövidítette a korábban hónapokig tartó cséplés munkaidő-szükségletét is. A századforduló környékére, az első világháború előestéjére a gőz- vagy motoros cséplőgépek – a paraszti családi gazdaságok kivételével – kiszorították az állati erővel üzemeltetett cséplőszerkezeteket.

Cséplés gőzgéppel!

Az egy cséplőgép működtetésére szerveződött cséplőbandák – esetleg tehetősebb parasztok – bércséplést vállaltak, és portáról portára, gazdaságról gazdaságra járva, rész vagy napszám fejében végezték a munkát. Hatalmas önsúllyal rendelkező alkalmatosságok lévén, állati erővel (szarvasmarhával vagy bivallyal), később lokomobillal vagy traktorral vontatták őket a szemnyerés helyére. Ezt követően a 20. század közepéig, az arató-cséplő gép (kombájn) megjelenéséig Magyarországon kizárólagos cséplési módnak számított, napjainkra csupán egyes aprómagvas termények szemnyerésére, illetve parcellacséplésre alkalmazzák.

A lokomobil valamely munkagép meghajtását biztosító, mára elavult, kis hatásfokú, 10–60 kilowattos teljesítményű energiafejlesztő egység, amelyet tűztér, gőzkazán, dugattyús gőzgép, forgattyús tengely és lendkerék összeépítésével alakítottak ki. Helyüket aztán főleg a dízelmeghajtású traktorok vették át.

A videóben bemutatott cséplőgépet a Budapesti Magyar Királyi Állami Gépgyár lokomobilja hajtja, melynek egyaránt ismertek helyhez kötött vagy mobil (vontatott, önjáró) változatai. Ez utóbbiak a kormányművel és széles acélkerékkel is ellátott gőztraktorok vagy gőzvontatók alkalmazása főként az útépítésben (úthenger) és a mezőgazdaságban (gőzeke, cséplőgép), valamint alkalmanként a hadviselésben, főként a tüzérség szolgálatában volt jelentős (krími háború, búr háborúk). Helyhez kötött lokomobilokat jellemzően a bányászatban használtak a fúrókalapács meghajtására és a bánya megvilágítására.

Talán itt készült…

A lokomobil egyébként 1902 és 1943 között készülhetett, de a pontos évszámot nehéz kideríteni miután a gépen szereplő név rövidített és 1902-től Magyar Királyi Állami Vasgyárak néven működött, majd 1925-től Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak néven. Ez alaposebb kutatást igényel, így előbbi mondatunkat fenntartással kezelő olvasóinktól kérünk információkat, hogyan tudnánk mindezt kideríteni.

Ma már más szelek fújnak…

Minden esetre az általunk említett vállalat később a MÁVAG, majd a Ganz-zal történt egyesítés után a Ganz-MÁVAG nevet vette fel, és a mozdonyok gyártásában szerzett világhírnevet. A csúcstermék a legendás 424-es volt, aminek viszont egy külön cikket szentelünk!

A 424! A magyar ipar egyik csúcsterméke, vilárhírű alkotás!

Az 1810-es évektől másfél évszázadon keresztül gyártottak lokomobilokat, szórványosan az 1970-es évekig maradtak használatban. A legjelentősebb gyártócégek az angol Tornicroft és Fowler, valamint a német Heinrich Lanz AG voltak.

Hát így ment az annak idején…

Ajánlott Cikkek