Felvidék Foci Sport

DAC – Thomas Doll is az edzőjelöltek között

Újabb edzői nevek merültek fel a DAC csapatával kapcsolatban, két új arc került előtérbe, akik leülhetnek a sárga-kékek kispadjára. 

Korábban jeleztük, hogy a szlovák sajtóban Vladimír Weiss, a cseh Pavel Hapal és David Holoubek is szóba került, mint a DAC lehetséges vezetőedzője. A Nemzeti Sport Online szerint újabb két név merült fel. Az egyik a német Thomas Doll, aki 2013 decemberétől 2018 nyaráig a Ferencváros csapatát irányította. 2019-ben fél évig a német Hannover kispadján ült, majd három hónapig a ciprusi APOEL Nicosia együttesét irányította. A másik lehetséges név a szlovák Adrián Guľa, aki 2020 januárjában lett a cseh Plzeň vezetőedzője, de a csapattal nem a legjobban szerepel. Korábban az U21-es válogatott élén dolgozott, előtte pedig a Zsolna együttesét irányította. Zsolnán kiváló eredményeket ért el a fiatal tehetségekkel, keze alatt Bénes László is sokat fejlődött. 

Bernd Storck 2019 tavaszán vette át a DAC irányítását. Kezdetben kiváló futballt produkált a csapat, még az Európa liga 3. selejtezőkörébe is bejutott, a bajnokságban pedig sorozatban 8 győzelmet aratott. Idén tavasszal viszont a csapat a Besztercebánya ellen búcsúzott a Slovnaft Cup küzdelmeitől. A csapatot jelenleg Németh Antal, Stock korábbi segédedzője irányítja.

sportolunk.sk

Ajánlott Cikkek